Lemezborítóról ismerős képek. Ám, ha jobban megnézzük, rájövünk, ezek nem ugyanazok a felvételek. A Beatkorszak Projekt és a Rockmúzeum Bónusz kiadás című kiállítása ugyanis Huschit János meg nem jelent lemezfotóiból válogat.

Kamondy Ágnes munkásságát a kreativitás, az összetett színházi-zenei látásmód, a többszólamúság és az alternatív kultúrák iránti hűség jellemzi. A hazai underground és alternatív zenei színtér meghatározó alakjaként Kamondy jelentős hatást gyakorolt a nyolcvanas évek spontán létrejött zenei közösségeire, de munkássága a mai napig inspiráló és eleven. A kezdetekről, az Orfeo-csoportról, a Kolindáról és egy meghatározó Kulich Gyula téri koncertről is beszélgettünk vele.

Rokonszenves úriember, a rock and roll- és beatgeneráció budai képviselője. A hatvanas évek hajnalán hatalmas zenerajongóként a közismert lemezgyűjtők egyike volt. Éveken keresztül törzsvendég a Metró-bulikon, de mindenhová ellátogatott, ahol ütős rock and roll, vagy vagány beatzene dübörgött. Ráadásul a nevéhez fűződött az első, klubtagsági nélküli Disc Jockey Klub Budapesten, 1982-ben pedig egyik alapítója volt az Elvis Presley Barátok Klubjának. Lukács Lászlóval, vagyis becenevén Layoskával a beszélgettünk.

A múlt század hetvenes éveire érkezett el az az időszak, amikorra a lakásépítési bumm okán megszaporodtak a gyerekszobák. A klasszikusnak mondható, kétgyermekes szocialista családok tömegei jórészt két és fél-, háromszobás, panellakásokba költözhettek, ahol az utódok is rendelkeztek rendszerint saját birodalommal. A kamaszkorba lépő kisiskolás korosztály próbálta saját igényei szerint alakítani ezen kis élettéreket, így teremtve meg a Kádár-kori tinédzserszoba fogalmát.

A magyar filmtörténetben is találkozunk a Házibulihoz, a Malackodókhoz vagy a Meglógtam a Ferrarivalhoz hasonló, nem ritkán felnőtté válási történetekbe szőtt és játékos „bulifilmekkel”. Bacsó Pétertől a Szerelmes biciklisták, bizonyos szinten Szabó Istvántól az Álmodozások kora, Kardos Ferenc és Rózsa János klasszikusa, a Gyerekbetegségek, Banovich Tamástól az Ezek a fiatalok vagy Kovácsi Jánostól a Cha-cha-cha mind felidézhetik bennünk a nyugati, illetve hollywoodi coming of age történeteket.

Ha valahol szóba kerül Karácsony János neve, vagy csak úgy eszembe jut az LGT gitárosa, általában az emlékezetemben őrzött, róla készült 3 pillanatfelvétel egyike ugrik be.

Előzetesen jelzem, ez az írás talán több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszol. A szöveg megírására készülve szembesültem ugyanis azzal, hogy a szocialista országok könnyűzenéjének nemzetközi kutatása gyerekcipőben jár. Egy-egy ország rendszerváltások előtti könnyűzenei történetének feltárása különböző minőségű, de még erre sem igen látunk rá, hiszen általában nemzeti nyelven íródnak ezek a művek. A nemzetközi tudományos élet szabályainak megfelelően formalizált, angol nyelvű, tudományos igényességű írások pedig alig-alig lelhetők fel térségünk könnyűzenéjének múltjáról.

Háromdiplomás mérnök, közgazdász, külkereskedő, zenész. 1979-től zenekarvezetőként az Old Boys mozgató ereje. Klasszikus zenei tanulmányokkal kezdte, ám csakúgy, mint a nemzedékéből sokan, beleszerelmesedett a rock and rollba, majd a beatbe, rabul ejtették a gitárhangzásból áradó energiák. Bábáskodott a magyar beat bölcsőjénél, fültanúja volt Orszáczky Jackie első szárnypróbálkozásainak, muzsikált többek között Horváth Charlie-val, Molnár „Elefánt” Györggyel, Várszegi Gáborral, Szabó György Balázzsal, Barta Tamással, Tőricht Györggyel, Török Ádámmal, Faragó Judyval, Bontovics Katival. Szidor Lászlóval idéztük fel a daliás időket.

A címben idézett rövid összefoglalóval ajánlja a Pesti Műsor 1984. augusztus 29-ei száma Jancsó Miklós és Hernádi Gyula alig két héttel korábban, augusztus 16-án bemutatott mozifilmjét. A következő hónapokban született elemzések és kritikák sűrűjéből különös módon „kiviláglik” ez a mondat: tömörségében tárgyilagosságot és talán burkolt elmarasztalást fedezhetnek fel azok, akik ismerik a filmet és valamelyest tájékozottak korabeli fogadtatását illetően is.

„Aztán lassan felmegy az egész színpadot beborító óriási vörös függönyháló-lepel, láthatóvá lesz a tánckar. Elvonulnak a fúvósok, s megszólal az igazi Omega. A hangzavar leírhatatlan. Baloldalt a színpadon igazi Jancsó-látomásként – fehér párnákon lányok ülnek infravörös fényben, jobbra őrtornyot formázó magaslat, alumínium rudakból, alkalom s hely is ez a mozgásra, éneklésre.” – olvassuk Farkas Róbert lelkes beszámolóját a Népszabadságban a Jancsó Miklós és Hernádi Gyula által rendezett 1982. novemberi, a Budapest Sportcsarnokban tartott Omega-koncertről, s hozzá hasonlóan sokan méltatják az „örökifjú Omega nagyszabású show”-ját, kiemelve az izgalmas díszleteket, a dalok hangulatához jól passzoló tánckoreográfiákat, valamint a technikai újításoknak köszönhető kristálytiszta hangzást (Dunántúli Napló); a Film Színház Muzsika tudósítója szerint az Omega zenéjének „frissessége, lendülete mit sem változott az évek folyamán, hangzásuk eddig nem tapasztalt mértékben impozáns, lehengerlő.”