A magyar zenerajongók érdeklődése nem csupán lengyel és keletnémet zenekarok koncertjei iránt volt mérsékelt, elmondhatjuk ugyanezt a csehszlovák vendégek esetében is. Önállóan nagyon ritkán adtak koncertet az északi szomszédból érkezett bandák, általában magyar együttesek előzenekaraként szerepeltek, vagy különböző fesztiválokon színesítették a kínálatot. A Collegium Musicum és a Fermáta igényes zenéjére egy szűk rétegnek volt igénye, de például az Olympic, a Prognoza, a Plavci vagy a Pražský výběr magyarországi előadásait már kevesen tudják felidézni. Az újságok koncertajánlói az esetek többségében megírták a csehszlovák bandák érkezését, de a beszámolók nagyrészt elmaradtak, így még azt is nehéz pontosan rekonstruálni, hogy mely fellépések valósultak meg bizonyosan, és melyek maradtak el.
Lemezborítóról ismerős képek. Ám, ha jobban megnézzük, rájövünk, ezek nem ugyanazok a felvételek. A Beatkorszak Projekt és a Rockmúzeum Bónusz kiadás című kiállítása ugyanis Huschit János meg nem jelent lemezfotóiból válogat.
Kamondy Ágnes munkásságát a kreativitás, az összetett színházi-zenei látásmód, a többszólamúság és az alternatív kultúrák iránti hűség jellemzi. A hazai underground és alternatív zenei színtér meghatározó alakjaként Kamondy jelentős hatást gyakorolt a nyolcvanas évek spontán létrejött zenei közösségeire, de munkássága a mai napig inspiráló és eleven. A kezdetekről, az Orfeo-csoportról, a Kolindáról és egy meghatározó Kulich Gyula téri koncertről is beszélgettünk vele.
Rokonszenves úriember, a rock and roll- és beatgeneráció budai képviselője. A hatvanas évek hajnalán hatalmas zenerajongóként a közismert lemezgyűjtők egyike volt. Éveken keresztül törzsvendég a Metró-bulikon, de mindenhová ellátogatott, ahol ütős rock and roll, vagy vagány beatzene dübörgött. Ráadásul a nevéhez fűződött az első, klubtagsági nélküli Disc Jockey Klub Budapesten, 1982-ben pedig egyik alapítója volt az Elvis Presley Barátok Klubjának. Lukács Lászlóval, vagyis becenevén Layoskával a beszélgettünk.
A múlt század hetvenes éveire érkezett el az az időszak, amikorra a lakásépítési bumm okán megszaporodtak a gyerekszobák. A klasszikusnak mondható, kétgyermekes szocialista családok tömegei jórészt két és fél-, háromszobás, panellakásokba költözhettek, ahol az utódok is rendelkeztek rendszerint saját birodalommal. A kamaszkorba lépő kisiskolás korosztály próbálta saját igényei szerint alakítani ezen kis élettéreket, így teremtve meg a Kádár-kori tinédzserszoba fogalmát.
Ha valahol szóba kerül
Előzetesen jelzem, ez az írás talán több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszol. A szöveg megírására készülve szembesültem ugyanis azzal, hogy a szocialista országok könnyűzenéjének nemzetközi kutatása gyerekcipőben jár. Egy-egy ország rendszerváltások előtti könnyűzenei történetének feltárása különböző minőségű, de még erre sem igen látunk rá, hiszen általában nemzeti nyelven íródnak ezek a művek. A nemzetközi tudományos élet szabályainak megfelelően formalizált, angol nyelvű, tudományos igényességű írások pedig alig-alig lelhetők fel térségünk könnyűzenéjének múltjáról.
Háromdiplomás mérnök, közgazdász, külkereskedő, zenész. 1979-től zenekarvezetőként az Old Boys mozgató ereje. Klasszikus zenei tanulmányokkal kezdte, ám csakúgy, mint a nemzedékéből sokan, beleszerelmesedett a rock and rollba, majd a beatbe, rabul ejtették a gitárhangzásból áradó energiák. Bábáskodott a magyar beat bölcsőjénél, fültanúja volt
A címben idézett rövid összefoglalóval ajánlja a Pesti Műsor 1984. augusztus 29-ei száma Jancsó Miklós és Hernádi Gyula alig két héttel korábban, augusztus 16-án bemutatott mozifilmjét. A következő hónapokban született elemzések és kritikák sűrűjéből különös módon „kiviláglik” ez a mondat: tömörségében tárgyilagosságot és talán burkolt elmarasztalást fedezhetnek fel azok, akik ismerik a filmet és valamelyest tájékozottak korabeli fogadtatását illetően is.