Kőbányai János neve ismerősen csenghet a magyar beatzene rajongói számára, többek között zenei cikkei, a Beatünnep és a Beatünnep után című kötetek révén, de a szerző fotói – melyekből mi is közöltünk már válogatást ‒ is fontos dokumentumait képezik a csöves szubkultúrának, Az őszinte szó kevés című…
Kisfaludy András a Kex és Radics Béla Alligátor nevű formációjának dobosa évtizedek óta dokumentumfilmesként ápolja egykori együtteseinek emlékét. A nemrégiben a Kexről megjelent könyve nemcsak egy zenekartörténeti kötet, hisz szerzője komoly irodalmi erővel mutatja be saját fiatalkorát ‒ és benne a…
Csengey Dénes éles megfigyelése szerint a Cseh–Bereményi-dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a lovagkor végét járó nemzedék (avagy az úgynevezett nagy generáció) egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus) viszonyban a mozdulatlanságba…
A nyolcvanas évek undergroundjának fontos előképe volt Baksa-Soós János és a Kex zenekar működése a hetvenes évek elején, ami elsősorban a későbbi koncertszínpadok megnyilvánulásainak lett kiindulópontja. A Kexhez kapcsolódó urbánus legendák és anekdoták lényegében dokumentál(hat)atlan jelenségeket…
Az 1969-ben alakult Kex zenekar főleg az értelmiségiek körében volt népszerű. A bandának masszív állandó közönsége alakult ki. Nem véletlenül, hiszen nagyon sokat foglalkoztak rajongóikkal, többek között közösségteremtő hajókirándulásokat, futballozást szerveztek nekik. Lehetőséget adtak továbbá más…