Volt egyszer egy beatkorszak


„Megettük magunkat” ‒ Szomjas György Az volt a hej… igazi szép idő című filmje és a nosztalgia

2021. július 31. - beatkorSzaki

A hatvanas évek második felében Mick Jagger úgy nyilatkozott, hogy tizenöt-húsz év múlva emlékezni sem fog már arra, hogy valaha a Rolling Stones frontembere volt, és hozzátette, hogy inkább legyen halott, semmint, hogy negyvenöt évesen is a Satisfactiont kelljen énekelnie.

Tovább

„Egy egész nemzedék a zenében ismert magára” – interjú Bródy Jánossal

Hetvenöt éves a magyar dal apja. Bródy Jánossal megörökölt nyakkendőről, a hazai rocktörténet origójáról, klubok előtt kígyózó végtelen sorokról, hajnalig tartó szalagavató bálokról, sörben és virsliben rendezett gázsikról, és a szólókarrierje beindulásáról is beszélgettünk.

Tovább

„A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma” – Ötven éves az Illés Human Rights című beat-oratóriuma

Az Illés együttes az 1970-es londoni útjuk során a BBC-s Bobby Gordonnak tett nyilatkozat miatt „kiérdemelt” letiltás után, 1971 januárjában vonulhatott újra stúdióba, hogy új (és néhány régebbi) dalait rögzíthesse.

Tovább

Beatlagzi hajnalig!

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

1967. március 18-án, Diósjenőn nagy napra ébredt a Hornos család: a legkisebb fiú, Béla is megnősül. A násznép egy, a TSz-től kapott ZIL teherautó platóján és több kisebb autóval vágott át a Börzsönyön, hogy kikérjék a menyasszonyt, Szabó Irént Perőcsényből.

Tovább

„A Hungarian blues… csak az, amit a cigány húz…”

Negyven éves Bródy János első szólólemeze

Előző, Szörényi Levente Hazatérés című lemezét bemutató cikkemben már részleteztem, hogy a Fonográf két legfőbb dalszerzője hogyan és miért jutott arra, hogy szólólemezt készítsen 1980-ban. Bródy János – ugyanúgy, mint Levente – már néhány éve gyűjtögette és érlelgette egy esetleges szólóalbumhoz…

Tovább

„Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet…”

Szörényi Levente 40 éve megjelent Hazatérés című lemezéről

A Fonográf együttes 1978 és 1980 között „belekényszerült” egy „country & eastern” muzsikát játszó együttes szerepkörébe: ők lettek az első „világhírű” country zenekar Kelet-Európából. 1978 végén Angliában a United Artists kiadta a Stacey Wilde szövegíró közreműködésével angolosított Levél a…

Tovább

Elvesző illúziók – a Fonográf

A Fonográf együttes: Tolcsvay László, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Németh Oszkár, Móricz Mihály Az Illés együttes romjain 1973 szilveszterén – más verziók szerint már újévkor – létrejövő Fonográf a várakozásokkal ellentétben nem vitte tovább az illési örökséget, inkább az…

Tovább

Bródy János álruhás Omega-dalai

Évtizedeken keresztül titokban tartották, hogy a hetvenes évek végén megjelent, több százezer példányban értékesített Omega-albumoknak (Csillagok útján, Gammapolis) nagyrészt Bródy János írta a szövegeit. Nyíltan akkoriban ezt nem lehetett felvállalni – ahogy Bródy fogalmazott: „nagy zűrzavart…

Tovább

A magyar dal apja

Bródy János kulturális önazonosságunkra gyakorolt visszavonhatatlan hatásáról

Lehet-e újat mondani arról az emberről, akit ötven éve ismer az egész ország? Arról a művészről, akinek munkássága úgy vált kulturális önazonosságunk részévé, hogy ezt a tényt senki nem is vitatja. Aki államalapító királyunk és főleg ellenlábasa, Koppány szájába adott házibulikon máig üvöltve…

Tovább

„Valahol egy lány” – Koncz Zsuzsa dalai a rajongók emlékezetében

„Az első perctől kezdve szerettem őt. Amikor felbukkant a Ki mit tud?-on, rögtön a szívembe zártam, és ma is ott őrzöm. Kellemes megjelenése, szolid viselkedése, hibátlan énekhangja, dalai, kulturált előadásmódja, szépsége, mindez megfogott. Hatott rám. Finom, megnyerő a…

Tovább
süti beállítások módosítása