Volt egyszer egy beatkorszak


Harmincéves elmúltam – Presser Gáborral és Kern Andrással idéztük fel a Vígszínház 1975-ös musicaljét

2026. március 14. - beatkorSzaki

1975. március 14-én mutatták be a Vígszínház, és a magyar rocktörténet második musicaljét, a dokumentumokból, interjúkból összeállított Harmincéves vagyokot.

Tovább

A dal a miénk – A Locomotiv GT Loksi című albumáról

1987-ben az Ifjúsági Magazin az első beat nagylemez, az Ezek a fiatalok megjelenésének huszadik évfordulóján megkérdezte a húsz legismertebb kritikust, rádiós, tévés szerkesztőt, melyik volt az elmúlt húsz év harminc legjobb albuma. Ugyanerről kérdezték a tizenéves olvasótáborukat is, akik így…

Tovább

33 Stefánia, Gammapolis és az elhalálozott ifjú költő – A magyar pop-rock dalszövegek rejtélyei

A világ mindenféle misztikummal van tele. A magyar pop- és rockdalok szövegének világában is számos titokzatos elem jött szembe velem, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Nehezen értelmezhető szövegrészletek, magyarázatra szoruló nevek, számok, vagy éppen az egész dalszöveg talányos volta. Ezek…

Tovább

Megbolondított NDK-s dalok – Magyar slágerek németül

Az NDK-ban nagyon sok olyan lemez is piacra került, amelyeken magyar előadók, zenekarok németül adták elő a saját dalaikat. Ez azért volt egyedi, mert a szocialista tábor többi országában nem igazán volt jellemző, hogy honfitársaink lengyelül, bolgárul vagy csehül/szlovákul énekeljenek a Muza, a…

Tovább

„Valami mindig történik” – Magyar slágerek szlovákul és csehül

Hazánk könnyűzene-történetének igazi kuriózumai azok a magyarországi szerzők tollából származó dalok, amelyek az országhatárainkon kívüli élő zenészek, dalszövegírók és énekesek fantáziáját is megmozgatták. Természetesen beletartoznak ebbe azok a felvételek, amelyeket magyar nyelvű előadók…

Tovább

„Csak az számít, hogy ott van-e a lélek” – Az Omega-hangzás esszenciális alkotóelemeinek nyomában

„A művészpályáknak általában két változata lehetséges: van, aki egész életében ugyanazt próbálja mind tökéletesebben megvalósítani – és van, aki állandóan változik és megújul. Az Omega pályafutása kétségtelenül az utóbbi változatra példa. Átlagosan 3-4 évenként – és 3-4 lemezenként váltanak irányt,…

Tovább

„Száz évig élünk, vagy még tovább” – 30 éve jelent meg Zorán Majd egyszer… című lemeze

1995. május 19-én Zorán otthagyta kézlenyomatát a Rock Csillagok Falán. A hollywoodi Hall of Fame mintájára, a kilencvenes években indított gyűjteményt, rajta gitártest alakú keretben a legendák kéznyomával és aláírásával, ma a Rockmúzeumban láthatjuk. Hogy Zoránnak helye van ezen a falon, nem…

Tovább

Mostoha sorsú remekmű – 55 éves az Omega Éjszakai országút című albuma

Az Omega harmadik nagylemezének megjelenése alkalmából, 1970. december 18-án sajtótájékoztatót tartott a budapesti Fészek Klubban. Az Esti Hírlap beszámolója szerint az eseményen a zenekar tagjai felelevenítették a mozgalmas év lefontosabb eseményeit: a sikeres jugoszláviai, franciaországi és…

Tovább

A szocializmus haláltánca slágerekre – Zenés rendszerkritika Tímár Péter Moziklipjében

A nyolcvanas évek Magyarországán már lehetett érzékelni, hogy omladozik az államszocializmus, ám keservesen lassan dőlt össze. Erre a kettősségre reagáltak a filmek is: Gothár Péternél még csak „megállt az idő” és „idő van”, András Ferenc (Dögkeselyű), Bódy Gábor (Kutya éji dala) és Jancsó Miklós…

Tovább

Mikor a Hobo kutyára lépett – Így hallottuk félre a slágerek szövegét

Nemrégiben egy barátommal az évtizedekkel ezelőtti tánczene- és rock-dalszöveg félrehallásokról beszélgettük. Megállapítottuk, hogy a dalszövegek nemcsak új értelmet kaphatnak egy-egy félreértés folytán, de az ember ilyenkor, esetenként a saját lelkivilágát is kivetíti, és eljuthat filozófiai…

Tovább
süti beállítások módosítása