Volt egyszer egy beatkorszak


„Azt hiszem, a lélek hiányzik belőle” – Zene és ipar konfliktusa Almási Tamás Kölyköd voltam című filmjében

2026. február 25. - beatkorSzaki

A hatvanas évek nagy újbaloldali gondolkodója, Herbert Marcuse azt írta alapművében, Az egydimenziós emberben, hogy a kapitalista társadalmi-politikai rendszer önfenntartását többek között azzal biztosítja, hogy a lázadó hangokat igyekszik semlegesíteni, sőt beépíteni a saját gépezetébe, megnyerve…

Tovább

„Füst, melósok, komor tekintetek” – Riskó Géza Edda Művek Miskolc című könyvéről

Riskó Géza kötete a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején kialakult ifjúsági kultúra fontos dokumentuma. Kétségtelen ugyanis, hogy az Edda ennek az időszaknak az emblematikus zenekara volt. Slamovits István dalszövegei pontosan ragadták meg a korszakot, így aligha véletlen, hogy…

Tovább

Gitárhősök ‒ A hazai rockkönyvek szent Grálja

Újraolvasó – Hogy szólnak a beatkönyvek a 21. században?

A rendszerváltás előtt megjelent magyar rocktörténeti kötetek szinte mind legendásak, Bakos István Gitárhősök ‒ nimbusz nélkül című könyve azonban egészen ritka darab. Évekbe telt, mire egy példánya a kezembe került.

Tovább
süti beállítások módosítása