Volt egyszer egy beatkorszak


„Jobb a Korál, mint a Rock!” ‒ avagy Balázs Fecóék, nem csak szabadtéren

2023. április 07. - beatkorSzaki

Ahogy arra sokan emlékeznek, a Korál bemutatkozó koncertjére 1978. május 1-én került sor a Budai Ifjúsági Parkban, a fő attrakció, a V’Moto-Rock előzenekaraként léptek fel. Persze helyesebb lenne újjáalakult Korált írnom, hiszen a banda 1974 óta létezett. Egy dalukat, a Hazafelét ismertem a…

Tovább

A természetgyógyász, a kanadai menedzserek és a soha meg nem jelent kézirat ‒ Az MHV-sztori

Újraolvasó – Hogy szólnak a beatkönyvek a 21. században?

Sportszerűtlen kritikát írni egy meg sem jelent könyvről, én most mégis ezt teszem, mert a rocktörténeti kötetek szerelmeseként úgy érzem, érdemes emléket állítanunk annak is, ami csak lehetett volna, csak éppen nem teljesedett ki.

Tovább

Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog! – így emlékeztek egy legendára a KEK színpadán

John Lennon negyven éve, negyven évesen esett áldozatául egy beteges gyilkosnak. Idén december 8-án egy újabb kerek, szomorú évfordulóhoz érkeztünk tehát, de még ennyi év után is megdöbbenve, értetlenül állunk a száraz tények előtt, melyek azóta közismertek.

Tovább

K. K. – avagy különleges kislemezek: Dupla kislemezzel debütált a Dinamit

1979. április 4-én feloszlott a Skorpió együttes: Frenreisz Károly megalapította az Új Skorpió triót, Németh Gábor dobos, Papp Gyula billentyűs és Szűcs Antal Gábor gitáros is szinte azonnal új csapatot hirdetett. A basszusgitáros posztja nem volt kérdés: Németh Gábor öccse, Alajos (vagyis Lojzi,…

Tovább

„Volt egyszer egy Ifipark” – avagy a tettes visszatért a tett színhelyére: a P. Mobil

Augusztusban folytatódik a „Volt egyszer egy Ifipark”-koncertsorozat a világ egyik legszebb koncerthelyszínén, Budapesten, a Várkert Bazárban. Az egykori „hangoskodók” közül a hősi idők felejthetetlen Mini – P. Mobil keddjeit megidézve újra együtt volt a legendás színhelyen a két csapat. Augusztus…

Tovább

A Zeneműkiadó egyszemélyes könnyűzenei export részlege – interjú Knisch Gáborral

Knisch Gábor 1947. február 10-én született Budapesten. 1977 és 2008 között egyedüli alkalmazottként a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) könnyűzenei exportjáért felelős munkatársaként tevékenykedett, több világsikert érve el. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a Fonográfnak lehetett angol nyelvű…

Tovább
süti beállítások módosítása