Volt egyszer egy beatkorszak


„Megyünk Koósba” – A hazai könnyűzene a KGST országok plakátjain

2026. augusztus 13. - beatkorSzaki

Előzetesen jelzem, ez az írás talán több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszol. A szöveg megírására készülve szembesültem ugyanis azzal, hogy a szocialista országok könnyűzenéjének nemzetközi kutatása gyerekcipőben jár. Egy-egy ország rendszerváltások előtti könnyűzenei történetének…

Tovább

„Sajátos stílusú koncertfilm a neves együttesről” – Jancsó Miklós–Hernádi Gyula: Omega, Omega, Omega (I.)

A címben idézett rövid összefoglalóval ajánlja a Pesti Műsor 1984. augusztus 29-ei száma Jancsó Miklós és Hernádi Gyula alig két héttel korábban, augusztus 16-án bemutatott mozifilmjét. A következő hónapokban született elemzések és kritikák sűrűjéből különös módon „kiviláglik” ez a mondat:…

Tovább

Fehér párnákon lányok, infravörös fényben – Jancsó Miklós–Hernádi Gyula: Omega, Omega, Omega (II.)

„Aztán lassan felmegy az egész színpadot beborító óriási vörös függönyháló-lepel, láthatóvá lesz a tánckar. Elvonulnak a fúvósok, s megszólal az igazi Omega. A hangzavar leírhatatlan. Baloldalt a színpadon igazi Jancsó-látomásként – fehér párnákon lányok ülnek infravörös fényben, jobbra őrtornyot…

Tovább

„Az Országos Rendező Iroda jellegénél fogva nem érdekelt a szocialista importban” – Keletnémet fellépők a kádári Magyarországon

Az NDK-ból érkezett könnyűzenészek magyarországi vendégszereplésének emlékezete még a lengyel muzsikusokénál is sokkal homályosabb, halványabb. Szerencsére a hazánkban lezajlott koncertek, koncertturnék részleges feltérképezésében segítségemre volt H. P. Hofman 1983-ban Kelet-Berlinben kiadott…

Tovább

Sokan vagy kevesen? – A Talking Heads Budapesten, 1982-ben

Tizenhét év után 2026. június 18-án ismét Budapesten, a Papp László Sportarénában lép fel David Byrne, a Talking Heads társalapító-frontembere, az új hullám egyik kulcsfigurája, aki 2025-ös Who Is The Sky? című új lemezét turnéztatja. Ennek kapcsán elevenítjük fel a sok vitát kiváltó legelső…

Tovább

Bemikrofonozott hotelszobák és végtelen lépcsőzés – Az Omega romániai fellépései az államszocialista időszakban

Az államszocialista időszakban igazi kuriózumnak számítottak a magyarországi rock- vagy beatzenekarok romániai fellépései, főleg hogyha ezek Erdélyben, Partiumban, vagy esetleg olyan szórványtelepüléseken valósultak meg, ahol magyar lakosság is élt.

Tovább

Dixie kalandozások nyugaton és keleten – A Molnár Dixieland Band a Föld körül

Magyarország nem egy dixie-nagyhatalom. Ha az lenne, akkor a trónját minden kétséget kizárólag a Benkó Sándor által 1957-ben alapított Benkó Dixieland Band foglalná el. Viszont jobbján, afféle trónkövetelő kihívóként a Molnár Dixieland Band állna.

Tovább

Hideg papa Pesten, sálálálá – A Boney M. koncertje a Kisstadionban (1978)

Nagyon érdekes látni, hogyan változik egy adott popkulturális esemény megítélése az idő múlásával. Ami korábban véres ellentéteket szült, hogyan válik valami teljesen mindeggyé. Hogyan lesz valaki vállalhatatlan a jelenben, és miképpen rántja így magával a korábbi munkásságát, vagy éppen fordítva,…

Tovább

(Félig) magyar világsztár – Suzi Quatro 1977-es magyarországi koncertsorozata

1977 nyara Magyarországon elsősorban a Metronóm '77-ről szólt. Hogy miért nevezték át a táncdalfesztivált, talán örök rejtély marad, mindenesetre az itt fellépők uralták a híreket, a televíziót és a rádiót, sorra jelentek meg kislemezeken a versenyzők dalai. A lemezboltok szűkös kis popkínálatában…

Tovább

Aszfalton, égben, pódiumon – A Queen Magyarországon [Fotógaléria]

1986. július 27-én, az A Kind of Magic című lemezük turnéjának részeként a Népstadionban adott koncertet a Queen. A fellépés 39. évfordulójára időzítve az együttes magyarországi tartózkodása alatt készült fotókból nyílt izgalmas kamarakiállítás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban. Alább az intézmény…

Tovább
süti beállítások módosítása