Volt egyszer egy beatkorszak


„Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet…”

Szörényi Levente 40 éve megjelent Hazatérés című lemezéről

2020. szeptember 01. - beatkorSzaki

A Fonográf együttes 1978 és 1980 között „belekényszerült” egy „country & eastern” muzsikát játszó együttes szerepkörébe: ők lettek az első „világhírű” country zenekar Kelet-Európából. 1978 végén Angliában a United Artists kiadta a Stacey Wilde szövegíró közreműködésével angolosított Levél a…

Tovább

Ilyenek voltunk külföldi füllel!

Magyar rockválogatás Prágából

A prágai illetőségű Supraphon kiadó 1979-ben Ruleta néven indított hanglemezsorozatot, amelynek keretében öt év alatt öt baráti ország könnyűzenei terméséből adtak ki egy-egy lemezre való válogatást. A lemezeket többnyire Miroslav Cerny szerkesztette, így az alábbiakban ő ízlését követhetjük nyomon.

Tovább

„Készült ez a felvétel, szombat este, azok számára, akik kintrekedtek”

Fél évszázada rögzítették az első magyar koncertlemezt

A Metro együttes első nagylemeze 1969 szeptemberében került a boltok polcaira, így a „szentháromság” tagjai közül harmadikként ők is kivívták azt az elismerést, amit a beat műfajában egy zenekar csak kivívhatott. Saját nagylemezük elkészítésén túl szerzőként és kísérőzenekarként is közreműködtek…

Tovább

Micsoda buli!

Hungaria 1980 – áttörés és őrület

Nem lehet azt mondani, hogy az 1980-as év jól indult a Hungaria együttes számára. Minimális itthoni jelenlétük a szórványos koncertek mellett immár hét éve csupán egy-egy tévés vagy rádiós szereplésre korlátozódott, időnként pedig kislemezeik jelentek meg. Elsősorban külföldön dolgoztak, főleg az…

Tovább

Jó éjszakát, gyerekek!

Nagy Feró és a Bikini Hova lett... című nagylemeze

Ezerkilencszáznyolcvanhárom tavaszán még minden megvolt, ami fontos volt azelőtt, de már semmiben sem volt annyi erő, mint régebben. Mi viszont erősebbek lettünk, sokkal, biztosak voltunk ebben, és szükségünk lett volna valamire, ami tényleg illik hozzánk, ehhez az erőhöz, amit szerintünk…

Tovább
süti beállítások módosítása