Volt egyszer egy beatkorszak

Az első táncháztalálkozó

1982. március 28.

2018. május 25. - beatkorSzaki

A hetvenes évek elején szárba szökkent táncházmozgalom a nyolcvanas évek elejére kétségkívül mérföldkőhöz érkezett: az ország legnagyobb fedett létesítményében, a Budapest Sportcsarnokban ugyanis 1982. március 28-án megrendezték az I. Táncháztalálkozót. Ráadásul állami finanszírozásban.

A régóta várt országos fórum sajátos kölcsönhatások láncolataként jött létre: miután fővárosi értelmiségi körök felfedezték maguknak az erdélyi népzenét, és az ott ért élményekre reflektálva beindították a népzenei revival mozgalmat, annak hatására a környező országokban élő magyar közösségekben is egyre-másra szerveződtek a táncházak, és sorra alakultak az új szemléletű népzenei együttesek. Így Erdélyben a Barozda, a Bodzafa és a Venyige, a Felvidéken a Varsányi és a Ghymes, míg a déli szomszédságban a Hívogató. Az erdélyiek viszont már 1978-ban összefogtak, és Székelyudvarhelyen megtartották az első Magyar Táncháztalálkozót, amelyre a táncházas zenekarok mellett az arrafelé még nagy számban élő parasztzenészeket és -énekeseket is meghívták. Az újabb erdélyi minta nyomán pedig jogos igényként vetődött fel Budapesten, hogy a lassan jubiláló táncházmozgalom szintén szervezze meg a maga országos fórumát, ahol évről évre át lehetne tekinteni, legalább nagy vonalakban, hogy épp hol tartanak, vagy milyen irányokba készülnek továbbhaladni.

49_1288357835_neptanc_tanchaz_2_jo.gif

A kezdetek táncházzenekarjai (Barozda, Bodzafa és Ördögszekér zenekarok tagjai), 1970-es évek vége

A végső lökést az erdélyi táncháztalálkozókat testközelből ismerő Turbéky Dénes adta meg, aki 1981 telén megkereste az „alapító atyák” egyikét, Halmos Bélát és erre a megbeszélésre magával vitte a pár évvel később a Jurta Színházat önerőből megépítő Romhányi Lászlót is. A Halmos Béla Forint utcai lakásának étkezőjében tartott megbeszélésen szó szót követett, majd Romhányi kijelentette: ha az erdélyiek össze tudták hozni, akkor Magyarországon is meg kell tudni rendezni egy ilyen fesztivált. Majd miután jól ismerte Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának akkori titkárát, rajta keresztül elintézte, hogy – az előző évben indult Budapesti Tavaszi Fesztivál záró akkordjaként – 1982. március 28-án megrendezhessék az I. Táncháztalálkozót. A hagyományos kirakodóvásárral egybekötött eseményt a Klenjánszky Tamás vezette Interart Fesztiválközpont finanszírozta, a pénzt Halmos visszaemlékezései szerint az Idegenforgalmi Propaganda Vállalatnál kezelték, a gazdasági ügyeket pedig az akkoriban a Közgáz néptánccsoportját vezető Nyikos István intézte.

Egyetlen napra kapták meg a Budapest Sportcsarnokot, abba kellett mindent belesűríteni. A zenei részt – Sipos Mihály és Jánosi András segítségével – maga Halmos szervezte, és együtt állították össze az esti gálaműsort is. Nemcsak magyarországi táncházzenekarokat hívtak az eseményre, hanem külföldi előadókat is, így lépett fel többek között a stockholmi Kárpát, a kölni Cinege együttesek, a stuttgarti Konthur Mária és a dunaszerdahelyi Varsányi zenekar.

„Amikor befejeződött a gálaműsor és kezdődött a táncház, azt láttuk, hogy úgy játsszuk a székit Sebő Ferivel és Nagy Alberttel, hogy vagy kétezer ember táncol előttünk – emlékezett vissza Halmos Béla A magyar folk története című könyvben. – Ez tényleg fantasztikus érzés volt. Más együttesek is szerettek volna muzsikálni, de 11-kor a személyzet közölte, hogy vége, mert nekik eddig tart a munkaidejük. Kikapcsolták az erősítést, lekapcsolták a reflektorokat, csak valami munkafényt hagytak meg, hogy el lehessen pakolni. Romhányi ekkor elkezdett ordibálni – ezúttal jogosan. A közönség persze hangot adott nemtetszésének, de mi – az összes zenész – kiálltunk a színpad szélére, és húztunk egy rövid palatkai párt. Velünk nem lehetett kitolni, mi tudtunk sötétben, erősítés nélkül is muzsikálni, így feloldottuk a feszültséget. Az emberek kitáncolták magukat, kiadták a dühüket, és megnyugodva szépen, hazamentek.”

Miközben a kivetítőn nógatásként folyamatosan villogott a felirat, hogy „Találkozunk 1983-ban!”, a zenészek egy része tehát akusztikusan húzta tovább a talpalávalót. Aztán még a városban is történtek utózengések, a legkitartóbbak félreeső parkokban, kiskocsmákba visszahúzódva muzsikáltak tovább.

1982-ben a Táncháztalálkozó tehát egyetlen vásárban és táncban bővelkedő vasárnapot jelentett. És ez sokáig így maradt, miközben évről évre egyre nagyobb tömegekben tódultak rá a fiatalok. Olyannyira, hogy a rendszerváltás környékén a Tavaszi Fesztivál részéről merült fel igényként, hogy ha tényleg ekkora érte a tülekedés, miért ne bővítsék kétnaposra. Az idén immár harminchetedik alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár változatlanul a Tavaszi Fesztivál egyik leglátogatottabb programja.

Fotó: lexikon.adatbank.ro.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8014000450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása