A Lányok, asszonyok című folyóirat – a Szovjetszkaja Zsenscsina című lap magyar nyelvű kiadása – és a Pesti Vigadó közös szervezésében 1983 és 1988 között megrendezett Slágerbarátság fesztivál a szovjet dalok seregszemléje volt magyar nyelven, hazai előadók tolmácsolásában. A cél pedig? A két ország könnyűzenei kapcsolatainak erősítése, valamint a szovjet szerzemények magyarországi népszerűsítése.

A Kádár-korszakban nemcsak a rockzenével, de a rockot önkifejezési eszközként használó színházzal is lehetett lázadni, vagy legalábbis kifejezésre juttatni többek között olyan eszméket, véleményeket, amelyekért a rendszer nem igazán lelkesedett.

Király Tamás ruhaszobrász és akcióművész első. 1983-as divatbemutatójának Rejtett divat volt a címe. Király életét, művészi pályáját tulajdonképpen végigkísérte a divat finom elrejtőzése. Nem a klasszikus értelemben vett divattervező, még csak nem is jelmeztervező volt. Neve összefonódott a színházzal, a performanszművészettel és az underground zenével.

Amíg 1983-ban a Szörényi–Bródy szerzőpáros az István, a király megalkotásával foglalatoskodott, Tolcsvay László megírta, és természetesen a Fonográf együttes közreműködésével rögzítette első szólólemezét, mely a Várd ki az időt címet kapta.

Az 1960-as évek első felében Magyarországon nem volt zenei szaksajtó, pláne internet vagy Facebook, és semmiféle polgárjoga nem volt a könnyűzenének. De akkor is voltak fiatalok, nyugati kulturális csatornák – például a Szabad Európa Rádió vagy a határokon átcsempészett külföldi lemezek –, és szinte egyik napról a másikra kirobbant egy hatásaiban máig tartó kulturális forradalom.

A világ- és zenetörténeti véletleneknek köszönhetően a nyolcvanas évek számos emlékezetes dolgot produkált. A szocializmus szorításának enyhülése, a new wave felfutása, vagy a vállalati klubélet kifulladása lehetőséget teremtett a kvázi piaci alapon működő diszkóklubok létrehozására. Ez történt Szegeden is, ahol e korszakban több ilyen intézmény működött. A Tisza Gyöngyéhez, a Szőke Tisza hajóhoz, a JATE Klubhoz hozzávehetjük ugyanis a fénykorát pár évig élő SZOTE Klubot is.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) 1951. május 24-i megalakulásától monopolhelyzetet élvezett, ebből fakadóan a pártállami ideológiának száz százalékig meg kellett felelnie. Vezetője, az 1965. február 15-én Fehérvári Jenő helyére kinevezett Bors Jenő igazgató, aki egészen 1990-ig, a rendszerváltásig vezette a céget. Bors tökéletesen megfelelt a kádár-aczéli elvárásoknak, miszerint a cenzúrát hatékonyan kell gyakorolni úgy, hogy közben a vállalat profittermelő tevékenysége[1] ne sérüljön.

Hősünk már kora ifjúságában eladta lelkét a daloknak és a rockzenének. Nem is volt olyan nehéz ez a nyolcvanas években tinédzserként, a kettő-négyes ütemet (később pedig a dupla lábgépet) támogató családi és kortársi közegben.

1981. november 2-án mutatták be az első vajdasági magyar rockoperát. A Szabadkai Népszínház magyar nyelvű társulata Vicsek Károly merész, innovatív rendezésében játszotta el a Gobby Fehér Gyula által írt A zöld hajú lányt. Azt a zeneszerző, Lengyel Gábor vetette fel, hogy készüljön musical helyett rockopera. És A zöld hajú lány szerte Jugoszláviában óriási sikerrel futott, Magyarországon azonban szinte visszhangtalan maradt. Lengyel Gáborral az előadás rendhagyó hírveréséről, valamint arról is beszélgettünk: hogy festett a szabadkai színtér a hatvanas években.

1976 nyarán a Budai Ifjúsági Parkban egy keddi P. Mobil bulin Schuster Lóri váratlanul szünetet rendelt el, és közölte, hogy most egy barátjuk, Földes László „Hobo” élménybeszámolót fog tartani a júniusban Zágrábban rendezett Rolling Stones-koncertről.