Volt egyszer egy beatkorszak

Síppal-dobbal – interjú Sebő Ferenccel

2017. december 29. - beatkorSzaki

fortepan_1.jpg

Sebő Ferenc a Kassák Klubban

Sebő Ferenc (1947) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök. Az énekelt versek hazai úttörője, a népzenei revival mozgalom egyik alapítója. Nem mellesleg a Magyar Televízió Fölszállott a páva című nagysikerű népzenei tehetségkutató műsora zsűrijének az elnöke.

Jávorszky Béla Szilárd:
A Kassákban hogy nézett ki egy klubnap?

Sebő Ferenc:
Két népzenei szettet játszottunk, amely egyenként negyvenöt-hatvan percig tartott, a szünetben tea vagy ásványvíz (alkohol még nem volt), és időkitöltésként különböző programok. Volt, hogy mi játszottunk négy-öt verset, az emberek meg körénk ültek a földre. Volt, hogy a vendég – például Féja Géza, Vitányi Iván, Weöres Sándor, Nagy László vagy 
Szécsi Margit – ült be közénk. Máskor egy csoport beeső grúz énekelt akkorát, hogy tátva maradt a szánk. Az észt kutató, Kodály barátja, Hippius meg csak állt az ajtóban és sírt: „nálunk is mennyi hagyomány van, de hát azt ott nem lehet előszedni.” A Kassákban amúgy erősítés nélkül szólt a zene. Maga a helyszín olyan volt, mint egy hosszú kolbász, amit oldalról lehetett megtámadni. Hol ide tettük benne a színpadon, hol oda. Egy időben megpróbálkoztunk a hangosítással, de mindenki elmenekült a zenekar elől, az emberek hátul tömörültek, és ordítoztak egymásnak, mert másként nem értették egymás szavát. Mire mondtam [Halmos] Bélának, tegyünk egy próbát: ne hangosítsunk. „De hisz akkor nem fogják hallani!” – tamáskodott Béla. Mire én: „Épp ezt szeretném. Hogy ha hallani akarnak bennünket, akkor jöjjenek közel.” És csodák csodájára bejött a taktikánk. Aki táncolni akart, előrejött, aki meg beszélgetni, az maradhatott hátul. És senki sem zavarta a másikat.

fortepan2.jpg

Kassák Klub, a Sebő-együttes táncháza, könyvvel a kezében Sebestyén Márta, tőle jobbra a második Sebő Ferenc.

Jávorszky Béla Szilárd:
A Sebő Klubnak idővel – Síppal-dobbal címmel – saját, egyre terjedelmesebb és tartalmasabb újságja is lett. Könnyű volt ezt akkoriban kilobbizni?

Sebő Ferenc:
Ezt a lapot Koltay Gergő és a bátyja, Koltay Gábor találták ki, az első, röpcédulaszerű kiadványokat is ők szerkesztették még. Ám egy idő után kénytelen voltam átvenni az irányítást, hogy az mégiscsak a klub szellemiségét tükrözze, és ne az ő politikai helyezkedésüket szolgálja. Amikor az első cikket hozták Aczél Györgytől, még legyintettem. Aczél a népművészet és a mai társadalom viszonyát taglalta, korrekt, vállalható szöveget írt, ráadásul nekem sem jött rosszul hivatkozási alapként. Lám, Aczél elvtárs is megmondta, hogy a szocializmusnak fontos része a népművészet. Amikor azonban Gergő megjelent az újabb Aczél-cikkel, már felszisszentem, hogy hát Aczélnak mégiscsak van bőven hol megjelennie, nehogy már telepakoljuk vele a mi újságunkat. De Gábor akkoriban erősen helyezkedett, szüksége volt ezekre a gesztusokra. Nekünk viszont nem. Fokozódott a nyomás, és egy idő után aztán Gergő is úgy érezte, inkább a saját útját járja – kilépett és megalakította a Kormoránt. Ez a váltása akkor váratlanul ért. Addig roppant szolgálatkész volt, buzdított, segített. Majd egyik pillanatról a másikra szembefordult velem. „Élhetetlen vagy!” – vágta a fejemhez, és új zenekarával még azt a kislemezt is elkészítette a VIT-re, amit nekem eszembe sem jutott bevállalni.

Jávorszky Béla Szilárd:
A Kassák Klub mellett 1974 és 1977 között több nyári tábort rendeztetek. Milyen szándékok mentén szerveztétek ezeket?

Sebő Ferenc:
A Kassákban annyira jól sikerültek a kétheti együttlétek, hogy a tagok szinte követelték, hogy ugyanezt koncentráltabb formában, a nyári szünetben is folytassuk. Miközben nekünk sem jött rosszul, hisz e két hét alatt a táncokat is intenzívebben lehetett tanítani. Úgyhogy egyrészt Timár Sándor tanította a táncokat, másrészt Vitányi Iván segítségével országos tanfolyamokat szerveztünk. Tokaj, Zirc, Abaújszántó és Székesfehérvár voltak a helyszínek, és nagyon sokan, akik később a mozgalomban jelentős szerepet töltöttekbe, itt bukkantak fel először. Hogy mást ne mondjak, a Téka az 1976-os abaújszántói táborban alakult. Vitányival igazából csak egyetlen kérdésben volt köztünk nézeteltérés: hogy Magyarországon ez az egész táncházmozgalom mennyi embert érdekel. Hogy „kell-e annyit foglalkozni ezzel a rétegérdekeltségű értelmiségi zárvánnyal? Hogy lényegi-e olyasmit támogatni, ahol egy-egy klubestre maximum nyolcvanan szorulnak be?” Nekem minőségileg más volt az elképzelésem. Hogy pontosan azt a nyolcvan embert kell kiszolgálnunk, aki ezekbe a klubokba alkalmanként eljött. Miként munkahelyi főnököm, Sallai Pista bácsi mondogatta, mikor panaszkodtam neki, hogy megcsináltunk egy klubot, és akkor most mi van. „Hát, csináljatok még egyet” – válaszolta. „És utána?”, „Akkor csináljatok egy harmadikat. Majd csak összenő!”. És ez roppant hasznos tanács volt. Az ember türelmetlen, szeretné, ha minél többen lennének rá kíváncsiak. Pedig az már nem ugyanaz. Az inkább demonstráció. A sok klub, az emberi léptékek, a kapcsolatok fontosabbak. Ezekben rejlik a táncház lényege.

Fotók: Fortepan/Urbán Tamás.

Készítette: Jávorszky Béla Szilárd

A teljes interjú szövege itt olvasható.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr413531369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása