1987-ben az Ifjúsági Magazin az első beat nagylemez, az Ezek a fiatalok megjelenésének huszadik évfordulóján megkérdezte a húsz legismertebb kritikust, rádiós, tévés szerkesztőt, melyik volt az elmúlt húsz év harminc legjobb albuma. Ugyanerről kérdezték a tizenéves olvasótáborukat is, akik így véleményt mondhattak az apák rock and rolljáról.

Az 1980-ban megjelent Loksi a kritikusok listáján a tizenötödik, míg a tinédzserek listáján az ötödik lett. Az albumokra leadott összes szavazat alapján pedig a Locomotiv GT lett a legjobb zenekar.

A Loksi Presser Gábor életrajzi könyve alapján puskaporos időben látott-, vagy inkább hozott napvilágot.

Az LGT 1978-as Mindenki című albuma miatt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) és az LGT többször is összerúgta a port. Először a borítóterv és a cím kapcsán, végül az előbbit megváltoztatták, az utóbbit nem. A Nézd az őrültet az MHV háromszor visszadobta, ironikus módon végül úgy fogadták el, hogy az elsőre kidobott verzió néhány sora újra belekerült. Mindezek után Erdős Péter és Bors Jenő közölték: kizárt, hogy az Amerika című dal lemezre kerüljön. Presser és Dusán nem értették, miért, és a szűk húsz évvel később megjelent szöveg alapján én se, de tény, hogy nagy üvöltözés lett belőle. Majd Dusán még aznap éjjel egy indulatból megírta helyette a Nem adom felt, egy olyan őszinte és energikus himnuszt adva az LGT-nek, amilyenné az Amerika sose válhatott volna.

A következő évben Presserék csak egy dupla kislemezt adhattak ki, a további kilátások pedig még ködösebbek voltak. Aztán rejtély, hogy miért – talán a rajongók zeneéhsége miatt? – egyszer csak Bors felhívta Pressert, hogy mikor lesz új album.

A stúdiómunkálatok közben az LGT rájött, ennyi dalt képtelenség kétszer húsz percbe (azaz egyetlen lemezre) sűríteni. Elhívták Borsot, akivel még mindig jobb volt a viszonyuk, hallgassa meg, amivel eddig elkészültek, hátha rábólint a dupla lemezre. Csakhogy Bors helyett Erdős érkezett. Ám az engedély végül így is meglett. Sőt, meglepően kevés dalszövegbe kötött bele. Helyette megígérte, teljes mellszélességgel, reklámkampánnyal az album mellé állnak.

A Loksi, helyezéseitől függetlenül, a magyar rock kikerülhetetlen lemeze lett. Nevezték a nyolcvanas évek nyitányának, és a hetvenes évek összegző lemezének. Presser is úgy gondolta, a Bummm! után az LGT itt jutott fel újra a csúcsra. Az album szövegileg és zeneileg is rendkívül komplex, hemzsegnek benne a kiváló szólók, hangszerelési megoldások, zenei és stílusváltások. Mindezek részletezése itt lehetetlen. Ezért elsősorban a szövegi komplexitásra fókuszálok, még ha azt is csak részben lehet felfejteni.

Az első oldal címe Álom. Presser életrajzi könyvében mesél egy példányról a Rádióban, aminek ezt az oldalát ragasztópapírral lezárták, és ráírták, „Elvtelen, pacifista, adásba nem kerülhet.” Más kérdés, hogy így a B oldal is túszul esett, de a háború civil áldozatokat is szed.

Az Álom nyitódala a Prológ és trialóg. A dalszöveg azzal játszik, mi lenne, ha három ellenséges pilóta rádiója egy hullámhosszra állna. Beszélgetésük az egymás elleni harc, és a háború miértjeiről szól, minden irányba kicsavart szavakkal: „Ha futni hagylak, futhatok, mert jön az igazság. Az igazság a győzelem és győzni harcban kell, de harcra már az igazságért szólítottak fel.”

Ám az egész dalt árnyalja Dusán prológusa, amiben az életet, mint „arasznyi repülés földtől a földig” jellemzi. Ezzel a pilóták és a beszélgetésük is más dimenzióba repül.

A Gondolj rám lehetne egy ártalmatlan szerelmes dal. A fiú kéri a volt szerelmét, hogy gondoljon néha rá. A popzene egyik legelcsépeltebb kliséje. Csakhogy az előző dal végén az egyik pilótára mégis tüzet nyit a többi. „A felségjel a gépemen, s a szívemen már ég. És messze még a föld, és messze már az ég.” Így a Gondolj rám inkább egy a becsapódás előtti búcsúgondolat, vagy a távozó szellem kívánsága. Az idézett résszel szépen egybecseng a szöveg egyik versszaka, amit a nagy zenekari tutti ki is hangsúlyoz: „Gondolj rám, ha villám tépte ágat látsz a fán, ha füst sem marad már a láng után, ha erény lesz már nem gondolni rám.”

Ám a gyász után mindig lesz valami új, ami a tragédiából születik: „Gondolj rám, ha gyümölcs érik villám tépte fán, ha parázs él a láng után, ha jól esik még néhanap, hogy rólam szól egy gondolat.”

Az Álom zárószáma a Ha eljönnek az angyalok. A búcsúzó lélek megérkezik a menny kapujába és „Kicsit félve várom azt mi vár. Lelkemen minden ablak nyitva áll.” Ugyanakkor a hajba tűzött tépett virág, és az, hogy az angyalok „jönnek”, egyfajta hippi üzenet. Az örök béke, a megváltás, a végítélet.

A második oldal a „Élet” a Boksszal indul.

A gyorstalpalóból megtudhatjuk, a kisember hogy vegye fel a kesztyűt a hatalom (legyen az párt, cenzúra, főnökség, rosszakaró) ellen. A megalkuvók ringbe se szálljanak: „S ha kiállsz, a kínokat állnod kell, oda az álmod, ha lefekszel.” Taktikázni „filozofálni” fölösleges, győzni pedig csak a szeretetért érdemes: „Csak érzéssel tömd ki a kesztyűdet.” (Ez részben visszautalás a Prológ és trialóg háborúellenességére.)

Pár apróságot a felsőbbségről is megtudhatunk: „Könnyen nyersz, ha megbecsül, aki az asztal mögött ül.” „Rá se ránts, ha a tömeg zúg. A fontos ember az, aki súg.”

Presser óriási élvezettel adja a megmondóembert, a bridge kórusok pedig mintha a Ha eljönnek az angyalok éteri kórusának a földi torzképei lennének.

Az Erőgép első versszaka még hagy némi illúziót, hogy itt nincs semmi absztrakció, ám aztán: „Te megnyerted és felmutattad sok barátom szívét, s ők dalokat és szólamokat zúdítottak feléd.” A dal a mindent és mindenkit földbe döngölő hatalomról szól. Épp, mint az egy évvel későbbi Fonográf-dal, a Bengázer, ami szintén ezt a párhuzamot használja.

Presser úgy emlékszik, az Erőgép azért úszta meg a cenzúrát, mert a cím alá odaírták, részlet egy készülő animációs filmhez. Grafikus barátaik még néhány skiccet is csináltak a látszat kedvéért.

A dalban Somló Tamás szenvedélyes énekét a torzított géphang (feltehetőleg Presser) ellenpontozza, nagy kifejezőerővel. Már a hümmögései, horkantásai is sokatmondóak.

A Sziszifuszi bluest Presser és Somló éneklik, ahogy az előző két dalt is. Presser itt azt mondja „Ha kiütnek, ha én nyerek, már indul is az új menet, s így átverekszünk éveket.” Somló pedig „Ha elhordom a köveket, máris újranőnek még nagyobb hegyek.” Ezek szépen összecsengenek a Boksz és az Erőgép szövegével. A dal elfojtott feszültsége egy hatalmas gitárszólóban robban ki, csak hogy a végén visszazuhanjon, majd az elfojtott kíséret elússzon.

Az Embertelen dalban a hatvanas évek (vagy bármelyik évtized) ifjúsági lázát idézik meg: „És volt egy huszonéves láz” Amire a szörnyülködő idős közvélemény felelget: „Oh, ez embertelen gáz.”

„De jött egy zubbonyszínű gép”, „és sírt sok féktelen kerék”, „én fogcsikorogva forogtam köztük, és fogadkoztam, hogy nem esek, nem esek szét.” Csak nem ismét a hatalom erőgépe állt munkába?

Többrétegű játék a refrén, a „van, ami annyira esztelen, hogy csakis meztelen jó.” Utal a szexuális forradalomra, az ifjúsági lázadásra, de a meztelen igazságra is. És a következő dalra, ami a Primadonna, melyben a főhősnő levetkőztetése után nem marad semmi.

Az Embertelen dal záró versszaka végül egy gúnyos aláhúzással megfricskázza a giccses közízlést: „Nincs e dalban semmi baj.” „És nincs se tőr, se rács, se fal” „És nem akar senkinek semmi rosszat, mert sima, és sehol senkit sem zavar.” „Csak virág virít a vidám réten, s a világon minden vétket eltakar.” A vokál pedig Brian életés kórussal rávágja: „Ez egy embertelen dal.”

A dal egyébként megúszta a cenzúrát, pedig a Garázsigazgatós rész Brezsnyevről szólt. Presser életrajzi könyvében A luxusautó-rajongó pártfőtitkárról azt meséli, épp akkoriban kapott az NSZK kancellárjától egy Mercedest, amit rögtön össze is tört. A visszaemlékezés szerint Erdős a garázsigazgatós soron csak cinkosan kuncogott, és továbbengedte.

Az első két oldal Presser zenéiből állt, a harmadik, Játék című oldalon viszont Somló dominál.

A Primadonna a maga módján egyszerű dal. A lírai én szerelmes a színpad csillagába, akit végül rábeszél, hogy randizzon vele, sőt menjenek szobára. Ám, ahogy vetkőzteti kiderül, a király meztelen. Vagyis a király igen, de a primadonna nem, mivel egyfajta parafrázisként itt pont, hogy a ruha és a smink alatt nincs semmi.

A dal értelmezhető az idealizált szerelem és a józanító valóság ellentéteként, vagy lehet a magamutogatás, önfényezés gúnyrajza is.

Apróság, de érdekes a „Hangod is hamis, félek a csókod is.” A lírai én nem csak a kudarctól való félelméről vall, de elejti, azért ez a primadonna mégse olyan príma.

A Játszunk szintén Somló-dal, és a címen kívül egyes sorok is visszautalnak a Primadonnára: „Játszunk a mások szerelmével”, „Játszunk, míg a deszkákon állunk”.

Ugyanakkor a játszmáinkról is szól a szerelemben, társadalomban. „Játszunk szabállyal, tűzzel.” A játék – azonkívül, hogy gömbölyű és gyönyörű – együtt igazán jó: „Játszani segít neked, hogy te is játszol velem.” Persze sokszor komoly is: „És csak játsszuk, hogy játszunk.”

És ha már megidéztem Kosztolányi nevét s hevét (ez ugyan József Attila, de hagyjuk) a dal óhatatlan asszociációja az Akarsz-e című vers is.

Karácsony János A dal a miénkje szerint sokféle célt, eredményt el lehet érni, de ha kudarcot vallunk, akkor se szomorkodjunk. Nem baj, hogy más jobb, erősebb, tehetségesebb, mert a dal a miénk.

Csakhogy mi az a „dal?” Maradhatnánk a szószerinti jelentésnél, hiszen az LGT egy zenekar. Ám az LGT a nagy generációhoz tartozik, ahol a zene, a dal túlmutat önmagán. Közösséget, szabadságot, lázadást, békét, szeretetet jelent. Mindezeket a másodlagos jelentéseket felerősíti, hogy egy diktatúrában éltek, ahol egyrészt a sorok közti kutakodás alapműködés, másrészt, ahol a siker egyetlen hozzávalója a hűség. Ők ebből nem kérnek. Elég, ha megmarad nekik a „dal”; az arcuk, a becsületük, önérzetük. Mindaz, ami emberré tesz. És ez utóbbi értelmezés visszavezet egy olyan dalhoz, ahol a vokál mint közvélemény mindenre lelkesen béget, és ami viszont embertelen.

Ezt viszi tovább az oldal záró száma, Somló Nagyon kell, hogy szeressse. Bár visszautalnak a Primadonnára, ezzel egyszersmind keretbe foglalják az oldalt, de a szám inkább a Dal a miénk inverze.

A lírai én sajnálja, dühöng a kudarcain. Unott, sokszor kegyetlen azokkal, akiket amúgy szeret. Közben kétségbeesve könyörög, hogy ezekben a rossz pillanatokban is maradjanak mellette, szeressék. Az énekdallam és Somló szívszakító hangja pedig mindezt tovább erősítik.

A cím nélküli negyedik oldal Karácsony Áldd meg a dalt című számával indul. Nem hiszem, hogy véletlen a cím- és témaválasztás. A nyitósor után, felsorolják mindazt, amit a „dal” jelenthet: „Áldd meg a szót, áldd meg az asszonyt, aki visszavár. Áldd meg a lányt, áldd meg a csókját, áldd végre azt, aki rád talál.”

Itt csavarodik rá az oldal egyik fő témájára a dal. Mert kire is talál rá? „Légy bár a minden, légy, aki nincsen. Semmi a csend, egy ígéret. Légy bár ki megver, légy csak az ember.” Felsorolják mindazt, amiben hinni lehet: a mindenség urától az ateizmuson át az ember mint isten gondolatig. A csend pedig nem jelent sem igent, sem nemet, csak egy ígéretet, hogy talán létezik.

A végső üzenet: „de áldd végre azt, ami élet.”

A Szentimentális ’rákenroll’-ban Presser visszaemlékezése szerint volt néhány sor, amit Erdős kicsit punkosnak ítélt, de végül annyiban hagyta. Zeneileg ez inkább egy dögös hard-rock nóta, amilyeneket a hetvenes évek közepén, jobb pillanataiban az Omega írt. Még az instrumentális részek dallam- és effektvilága is ezt az időszakot idézi.

Fentebb már írtam, Presseréknek a nagy generáció tagjaiként a rock and roll eleve többet jelentett puszta szórakozásnál. Erről a többletről énekelnek, ismét csak némi fricskával. Beismerik, hogy hittek abban, hogy örökké fiatalok, lázadók lesznek, de megöregedtek, így nekik már csak a szentimentális nosztalgia marad. A fricska időszerű, mert sok rockzenész próbálta épp átmenteni magát az új stílusokba, nyugaton már hódított a nosztalgiahullám, és Magyarországon is ültetni kezdte az angyalföldi pálmafákat a megújult Hungaria.

A Ha eljönnek az ördögök, tamozós dobkíséretével, kántáló énekével, a dal minimalizmusával viszont tényleg elég punkos. Bár nekem a Twisted Sister négy évvel későbbi gigaslágere a We’re Not Gonna Take It jut róla az eszembe. Ami viszont glam metal, nem punk.

A „csend kapuját páros lábbal” berúgó ’rákenroll’-ból szinte egyenesen következik ez a nóta. Mert akár rock and roll, beat, punk, a felnőtt közvélemény minden évtized lázadó zenéjét démonizálja. Ugyanakkor keretet is ad az albumnak ez a dal azzal, hogy az első oldalon hallható Ha eljönnek az angyalok csilingelő lebegésének a tökéletes ellentéte.

A Mozi talán a lemez egyik legletisztultabb dala. Egy megbújó szintetizátor, egy zongora és ének. Ennyi. Mégis harmóniagazdag, tele szenvedéllyel, energiával, dinamikával. Presser – persze nem először – itt ismét megvillantja karizmáját, ami nemcsak színpadon, de stúdióban is hat.

A dalszöveg egyre szűkülő fókusszal veszi végig az élet szörnyűségeit, a történelmi borzalmaktól (holokauszt, háború, diktatúrák kegyetlenségei) a társadalmi problémákon át (alkoholizmus, elhanyagolt gyerekek és öregek) a szerelemig, amit mindezek, vagy bármi más könnyedén széttép. Ám a végén, egy fordulattal a lírai én megnyugtat mindenkit, ez nem az élet, csak egy film.

A dal legkülönösebb része, ahol az öregek haláláról beszél. „Őt, aki nyugodtan lép, hiszen tudja, a semmi felé tart. És a kő, a sárguló zöld, az ablaktalan ház és a feltépett föld, nekem mindez együtt ő, aki hasonlított rám, kiben nincs már több erő, akit szeretni már nincs idő. Nincs is ő.” Bár ez szólhatna az öregről, de a korábbi történelmi képekből visszahozott villanások, az ablaktalan ház, a feltépett föld, és a félmondat, hogy „aki hasonlított rám” sokkal inkább egy istenre utal, aki saját képére teremtette az embert, vagy fordítva, akit az ember alkotott. Ő az, aki mára már elerőtlenedett, akit szeretni nincs idő, sőt Nietzschét parafrazeálva, már „nincs is ő.” Ilyen értelemben maga a botjára támaszkodó, a semmi felé tartó öreg is lehetne a felvilágosodott társadalmakból száműzött isten.

A Mozi egy kicsit az album összegzése. Beszél a háború értelmetlenségéről, mint az Álom-oldal, a diktatúrák és a társadalom működéséről, mint a Élet-oldal, a szerelemről, mint a Játék, és istenről, akit nem lehet nevén nevezni, részben talán ezért sincs címe a negyedik oldalnak. Végül a lírai én vállat von, és azt mondja, mindaz amit hallottatok, csak a fantázia szüleménye, a valósághoz véletlenül sincs semmi köze. Majd az album elején hallott szintetizátorbúgás visszatér, hogy egy egyre erősödő crescendoval felrepüljön, ahol Karácsony távoli, lágy hangján újra halljuk a fohászt: „Áldd meg a dalt.” A megoldás a Beatles The Endjének zárlatára emlékeztet az Abbey Roadról.

Mint a cikk elején írtam, az album nemcsak szövegileg, de zeneileg is rendkívül komplex. A gitáralapú rockzene és a szintetizátorok igazi szerelmi házassága ez, rengeteg stílusjátékkal. Presser itt kezd nagy mennyiségben szintetizátort és vocodert használni. Utóbbit főleg a Prológ és trialógban és a Bokszban érdemes figyelni.

De hagyja szóhoz jutni a kollégáit is. Solti János szólói és dobtémái ötletesek. A Prológ és trialóg menetelős, illetve lövöldözős effektjei, az Erőgép szaggatott kísérete, a Boksz és a Szentimentális ’rákenroll’ feszes lüktetése mind invenciózus.

Somló szaxofonozása az Embertelen dalban igazán élővé, már-már jam session hangulatúvá teszi a dalt, éneke szenvedélyes, érezni, hogy jelen van minden sorban.

Karácsony hangja finom, érzelmes, gitárhangzása modern, sokszor Bryan May soundjára hajaz. Szólói sokat dobnak a Prológ és trialóg, a Boksz vagy a Sziszifuszi blues értékén, nem beszélve a játékosan szökdécselő A dal a miénkről.

És persze a Cabolo, ami remek átvezetés a Játszunk és A dal a miénk között, ráadásul a lemez egyetlen instrumentális száma. Amilyen virtuóz és technikás, olyan fülbemászó. Karácsony számtalan gitárhangzást szólaltat meg, mégse érezzük soknak, vagy indokolatlannak őket.

Az LGT a Loksival – a Queenhez hasonlóan – a rock és az újhullám határán sétál, és a magyarok egy centivel sincsenek lemaradva brit kollégáikhoz képest.

Kissé leegyszerűsítve: a későbbi LGT-lemezek, minden erényük dacára, csak a Loksin kikristályosodott invenciók újra- és továbbjátszásai.

Szerző: Juhász Tamás

Nyitókép: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.