Tejben és rockban fürösztve

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

2020. június 05. - beatkorSzaki

fortepan_125848.jpg

Az én generációm szerette a nyolcvanas éveket. Akkor tiniként nem igazán fogtuk fel, hogy miben élünk, mi szabadnak éreztük magunkat. Itt, a 18 ker.-ben még egy rockklubunk is volt. Led Zeppelin, AC/DC, Black Sabbath és persze néhány láda Kőbányi Világos. A cigi a mi időnkben közös volt. Ha például Tamásnál volt egy pakli Sopianae, azt kicsapta az asztalra és kérés nélkül mindenki szívhatta. Persze voltak koncertek is, nálunk volt a híres Lőrinci Ifjúsági Park. Bizony.

Piramis, Omega, Karthago, P. Mobil, csak azért, hogy soroljak. Persze mi, suhancok csak a fákon lógva, de imádtuk úgy is. Néha a mezítlábas Munkás a körmünkre égett, de a körömlakk (alias Kevert) mámorában ki érezte. Aztán híre ment, hogy Beatrice lesz a Kistex pályán. Nem ám plakátokon, csak úgy, szájról szájra. Felbolydult a környék.

Ja, hogy mi az a Kistex pálya? Hát az pont Pestlőrinc és Kispest határán, a vasúti sínek melletti szövőgyár falusias jellegű focipályája volt. Most egy szupermarket van ott. Mint egy 16 éves csitri, azonnal készülődni kezdtem. Apám akkor éppen disszidenskedett Münchenben és néha így vagy úgy, tudott csomagot küldeni, ezért volt egy mindenki által irigyelt Wrangler farmernadrágom. De mást akartam. Ollóval sok nyissz, és lett egy szoknyám mellénnyel aminek a rajongásig imádott Alföldi papucs fűzéje adta meg a karakterét, bár a hátára varrtam egy hatalmas almát fehér kukaccal mert akkor az volt a menő.

A koncert napján a Lakatos Telep ellenséges bandái összegyűltek a „kisközért” mögött, hogy melegítsenek. A kínálat az akkori időkhöz mérten hatalmas volt, dianás sósborszesz, almabor, a már említett Kevert és a jó ki Vadász, majdnem elfelejtettem, néhány külföldi itóka is került, mert a Totyi apja kamionos volt.

Ja, a szercsim osztatlan sikere miatt a már említett Tamás, akivel akkor jártam, minden srácra rámordult, aki bepróbálkozott. Egy óra múlva már kissé, vagy nagyon is részegen, de különben is mámorosan, hogy Beatrice-koncertre megyünk, elindult a nagyjából 40 fős társágunk a Kistex pályára. Ez akkor nagy szó volt, mert Nagy Feró és a bandája tiltott gyümölcsnek számított. Szerettük az izgalmakat, bár azokat minden fiatal nemzedék szereti.

112477_bauersandor.jpg

A Lőrinci Ifjúsági Park egy átlagos délutánon. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

A bandákhoz minden sarkon, minden utcából csapódtak az emberkék, és komoly tömegként érkeztünk meg a koncert helyszínére, ahol már akkora annyian voltak, hogy alig fértünk be a kerítésen belülre. Így utólag visszagondolva, mikor már számtalan koncertet láttál, még világsztárokkal is, egy siralmasan összetákolt színpad volt, a hangfalak recsegtek-ropogtak, de nekünk akkor az a mindent jelentette. Mivel olyan extrém volt a rucim és szerénytelenség nélkül, akkor még jó bőr voltam, előre engedett a tömeg, annyira előre hogy Ferót meg tudtam volna érinteni. Közben persze a szervek is megjelentek, néhány illuminált srácot igazoltattak is, de nem volt balhé. Az utolsó számnál azután előkerültek a zacskók.

Na, nem olyanok, hé, a tejesek. A literesek.

Azt nem tudom, hányat spriccelt ránk a zenekar, de hogy még a fehér cérnagiliszta is leúszott a hátamról, az biztos. Volt nevetés, hujjogatás, sokan kitátották a szájukat, hogy oda kérik, volt felszabadultság és szabadságérzet, és akkora buli volt, hogy még a mai napig így emlékszem rá.

Szerző: Nagy Krisztina

Nyitókép: Fortepan/Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8215709106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.