Hogy kicsoda Kishorváth? Meg a Gróf? Hogy ti nem tudjátok, kicsoda Kishorváth meg a Gróf?! Hát jó, elmesélem akkor a legnagyobb szilágysági diszkóválságot, ami három hétig tartott, és ami után nem játszottak többé a falusi diszkókban rock-számokat, még éjfél után vagy közvetlenül zárás előtt sem. A kilencvenes évek legelején, jó, legföljebb a közepén játszódhatott ez a történet, és bár nem emiatt halt ki a diszkókból a rock-zene a Szilágyság falvaiban, mégis, amit el fogok mondani, szorosan összefügg a rockzene eltűnésével a táncparkettekről. És ez, gondolom, szerte Erdélyben ismerős jelenség volt, meg talán Magyarországon is, bár azt nekünk nincs honnan tudnunk, akkoriban nehézkes volt még az utazgatás Magyarba – útlevél, valuta, tartózkodási engedély, minden nyavalya kellett hozzá.

A világ mindenféle misztikummal van tele. A magyar pop- és rockdalok szövegének világában is számos titokzatos elem jött szembe velem, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Nehezen értelmezhető szövegrészletek, magyarázatra szoruló nevek, számok, vagy éppen az egész dalszöveg talányos volta. Ezek között akadnak olyanok, amelyeket ma sem értek, és vannak olyanok, amelyek titkáról idővel lehullt a lepel. Következzen néhány példa a hosszútávú memóriámból – nyilván jónéhány hasonló megbújik a honi slágerfelhozatalban.

Nálunk a hajnal nem jön, csak beszüremkedik. Mint valami makacs, szürke anyag, ami a falak közé ragadt, s most lassan elpárolog. A fény nem kelti életre a dolgokat, csak kijelöli őket: az ágyakat, a cipőket, a megfáradt testeket, amik már régen nem tudják, kinek a mozdulatait ismétlik.

A nyálában ébredt. Még nem csörgött a vekker, a szürkület is csak kaparászott az ablakon, az összes kiszáradt legyet kikopácsolva a keret réseiből a cinegék elől. Homályos volt minden, amikor megdörzsölte a szemét, nyirkos tűzijáték, rájött, hogy az álmában sírt könnyeket a valóságban is kisírta. Nem volt kedve gondolkodni, arcot mosott, a testén kívülről érkező folyadék végleg kirántotta a félálomból. Mielőtt megtörölközött, percekig nézte, ahogy szempillái összetapadtak, mint megnyálazott tűecsetek, ahogy állán csöpög a víz, pizsamája a mellei között, a szegycsont vonalán vékony csíkokban ázik át. Mutatóujjával idegesen végigdörzsölte fogait, megtörölte a száját, és csak nézte magát. Pillái két kerek üreget kereteztek, amik úgy sötétlettek, mint a leemelt csatornafedelek alól feltáruló zuhanás. Ha nincs szeme, hogyan látja, hogy nincs szeme? Felkapcsolta a villanyt, a máskor gyenge körte most fájdalmasan éles fénnyel égett. Ott volt a két kávébarna, csokoládébarna, mogyoróbarna, őzbarna, ahogy csak az elmúlt héten hívták, a két barna közepű kocsonyagömböcske, ahol lennie kellett.

Idióta bíró! Hogy szúrhatott így ki velem? Esélytelen, hogy ezt ép bőrrel megússzam. Az öltözőig se fogok eljutni. Nem mintha sokat számítana, a sok paraszt egyből rám gyújtaná.

Ha elölről kezdhetném, nem hagynám, hogy elérjen.

Szerda volt. Ez a tánciskola azon kevés helyek egyike, amelyen nem fogott a történelem. Waskovits úr átfésülte ősz üstökét, és még egy kicsit fényesített a vitrin üvegén, melyben a híres ereklye állt. Talán néhány vendége humorosnak vélte a kiállított tárgyat, csak a törzsvendégei és barátai tudták a történetét. A tánctanár magányosan és olykor szűkösen élt. Kényszerűségből vállalta csak a környező iskolák szalagavató báljaihoz a betanítást.

Beri Ary Nálunk a hajnal című szerzeménye ihlette Nagy Alexandra novelláját, amellyel megnyerte a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog irodalmi pályázatát. A Miről írták a dalt? című pályázatra 185 novella érkezet, amelyek közül öt írás szerzője – a győztesen kívül Bauer Krisztina, Trapp Réka, Endrey-Nagy Ágoston és Varga Balázs – vehetett át oklevelet.

Sasvári Sándort közel négy évtizede ismeri a közönség. A pályája énekesként és basszusgitárosként indult, a nyolcvanas években a Rock Színház meghatározó tagja volt – kiváltképp a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepében vált ismertté. Ezúttal autodidakta gitározásról, Kanadából kapott lemezekről, az „elsüllyedt” első zenekaráról és a hatalom piszkálgatásáról is beszélgettünk vele.

A faluból már napok óta nem hallok hangokat. A fenyőfák fölött gomolyog a füst, de nem a kéményekből jön. A házak lassan elégtek, ropogtak a gerendák, aztán összedőltek a falak. Robbanások, sárga fénycsóvák a téli égbolton. A kutyák bemenekültek a fák közé, éjszaka hallom a nyüszítésüket, nemsokára egymásra fanyalodnak.