Volt egyszer egy beatkorszak

Requiem a protest songért

A magyar pol-beat mint „városi népzene”

2017. szeptember 10. - beatkorSzaki

pol-beat.jpg

Az előző posztban azt tárgyaltuk, hogy milyen körülmények között jött létre a protest songból egy sajátosan magyar műfaj, a pol-beat. Azt is említettük, hogy – dacára annak, hogy sok amatőr próbálkozott meg dalok írásával – ez nem valamiféle zenei zsákutca volt, hisz Máté Péter, Berki Tamás, Vámos Miklós (akkor még Tibor utónévvel), Magay Klementina, Neményi Béla, Doleviczényi Miklós, Somló Tamás, Ascher Tamás és Huzella Péter is részese volt a pol-beat mozgalomnak. Nyilván nem kell részletesen tárgyalni, hogy az említettek többsége milyen más pályát futott be később, ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) taktikáján túl – nevezetesen, hogy hogyan lehetne a rendszernek kedves politikai tartalommal gazdagítani a beat-jelenséget –, érdemes számot vetni azzal, hogy milyen motivációk bújtak meg a honi pol-beat létrejötte mögött.

Ahogyan az előző posztban rámutattunk, a pol-beat igazi támogatott műfaj volt, ezért nyilván számolni kell azzal, hogy olyan zenészek, akik szerettek volna előrejutni a pályájukon, kompromisszumként könyvelték el, merthogy színpadot és műsoridőt kaptak; leginkább Doleviczényiről és Neményiről járta a hír, hogy taktikázásból vállalták az egészet. A Halló fiúk, halló lányok című 1968-as televíziós műsor amatőr fellépőiről többnyire szintén nehéz lenne elképzelni, hogy nem meggyőződésből, hanem ügyeskedésből csinálták az egészet. Ám szinte külön fejezetet érdemelne a Gerilla együttes, melynek háttértörténete szinte érdekesebb, mint a zenekar teljesítménye. Dacára annak, hogy a pol-beat a KISZ hivatalos istápolásának köszönhetően támogatott produkció volt, a Gerilla együttes környékén található, a Kádár-rendszert balról bíráló fiatalok, javarészt egyetemisták miatt a belügyminisztérium élénken érdeklődött tevékenységük és nézeteik iránt.

Az első látásra igen különböző kontextusok (a KISZ-támogatása, baloldali ellenzéki fiatalok) közötti közvetítő elsősorban Haraszti Miklós volt (jóllehet, ott volt Bauer Tamás is, akinek a pol-beat kifejezést köszönhetjük), akit – Szőnyei Tamás kutatásaiból tudhatóan – a belügyi szervek afféle spiritus rectorként könyveltek el a Gerilla háza táján. Közismert, hogy Haraszti ekkor már újbalos költőként többé-kevésbé ismertté vált, így a Gerilla nevének, közéleti arculatának megalkotásáért, valamint – a kiadott lemezek tanulsága szerint – egy-egy dalszövegért valóban nem alaptalan e megállapítás (bár Vámos Miklós visszaemlékezése szerint konkrétan csak a Vietnami vasárnapok dala című dalszöveg Harasztié, a többit inkább csak korrigálta, így lett a kislemezen két dalnál is a Vámos–Haraszti szerzőpáros feltüntetve).

Kétségtelen, hogy Haraszti Miklós – Pór Györggyel, Dalos Györggyel és másokkal – valóban részese volt egy sajátos maoista történetnek, melynek az intézményes szála kapcsolódott a KISZ égisze alatt létrehozott Vietnami Szolidaritási Bizottsághoz. A szervezet 1966. május 1-jén tüntetést szervezett az Egyesült Államok nagykövetsége elé a vietnami események miatt, melynek következtében Pórt és Harasztit kizárták az egyetemről. A Kádár-rendszert balról bíráló ellenzéki fiatalok tehát – akik az 1968-ban elindított Új gazdasági mechanizmusra, ahogyan Dalos György rögzíti regényében, mint a „kapitalizmus teljes restaurációjára” tekintettek – Vietnam ügyében lényegében ugyanazt mondták, mint a hatalom maga –, ám mivel tüntetésen nyíltan mondták ki, ezért megfigyelés alá kerültek. Eközben a velük kapcsolatban álló Gerilla együttes, mely egyebek mellett Amerika vietnami politikáját bíráló dalokat (Johnson kirándulása, Elment a repülő) adott elő, kislemezt jelentetett meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, a KISZ, a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Rádió és Televízió teljes támogatásával. Ahhoz, hogy megértsük a Kádár-rendszer atmoszféráját, mindenekelőtt e paradoxonokat kell megfejtenünk.

Az előző posztot azzal zártam, hogy bár a protest songban egy sor pozitív hagyomány jelenik meg, lényegében a túlzott hivatalos támogatás ellehetetlenítette a zenekarokat. De mi az, ami lényeges volt a pol-beatben, s elveszett ennek köszönhetően? Úgy gondolom, hogy a pol-beat történeti képződmény, mely különböző forrásokat egyesített; ennyiben története lezárt, a kifejezést nem érdemes tovább használni. A protest song azonban jóval túlmutat ezen az esetleges magyarországi kontextuson, s a popzene szórakoztató jellegén túl szenvedélyesen kifejezhet valamit a saját korából: bírálhatja a hatalmat, a globális politikát, szóvá tehet konkrét eseményeket, visszaéléseket, igazságtalanságokat, kritika tárgyává teheti a neoliberalizmus termelte döbbenetes egyenlőtlenségeket, bátran kiállhat emberiességi ügyekben. Ennyiben a protest song mindig aktuális, hisz napjainkban is bőven volna mit szóvá tenni, de a kritika mindig rendszerellenes is, vagyis kényelmetlen – a nemzetközi politikának éppúgy, mint a globális tőkének.

Talán épp ez az a szempont, melyből jól rekonstruálható Maróthy János zenetörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és az ELTE Esztétika Tanszéke egykori munkatársának álláspontja, mely a pol-beatben lényegében „városi népzenét” látott. A pol-beatet, vagy tágabban, a protest songot olyan tértől és időtől független, alulról létrejövő és szájról-szájra terjedő tömegdalként értelmezte, mely szenvedélyesen reflektál kora ellentmondásaira. Lényege éppenséggel nem a kompozíció esztétikai mélysége, kidolgozottsága, hanem a dal politikai tartalma, valamint a kifejezés ereje, hatékonysága, s ebből a szempontból Maróthy a hatvanas évek kísérleteiben a forradalmi dal új formáját fedezte fel.

Fotó: Recorder.

SzerzőK. Horváth Zsolt

Források:

Csizmadia Ervin, A magyar demokratikus ellenzék, 1968–1988, Budapest, T–Twins, 1995, 29-33.
Dalos György, Hosszú menetelés – rövid tanfolyam, Budapest, Magvető, 1989.
Gáncs Dénes – Zoltán János, A dallam diadala. A Táncdalfesztiválok története, Budapest, La Ventana, 2004.
Katona Imre, Maróthy János, Szatmári Antal (szerk.), A parasztdaltól a munkásdalig, Budapest, Akadémiai, 1968.
Haraszti Miklós (szerk., ford., jegyz.), Költők, dalok, forradalmak, Budapest, Zeneműkiadó, 1969. (Előszó: Maróthy János.)
Maróthy János, Zene és polgár, zene és proletár, Budapest, Akadémiai, 1966.
Szabó Kata, Szórakoztatva politizálni. 50 éve volt Budapesten az első pol-beat fesztivál, Recorder, 2017. augusztus 29.
Szőnyei Tamás, Nyilvántartottak. Titkos szolgák a magyar rock körül, 1960–1990, Budapest, Magyar Narancs – Tihany-Rév, 2005, 271-284.
Vámos Miklós–interjú, MTA Zenetudományi Intézet 20-21. századi magyar zenei archívuma és kutatócsoportja, készítette Szabó Kata. Online.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8512818626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása