A világzene hetvenes évekbeli előképe – Kolinda

2018. március 29. - beatkorSzaki

kolinda.jpg

A hetvenes évek hazai folkirányzatának úttörőjének kétségkívül a Vízöntő számított, a legmaradandóbb életművet azonban az abból 1974-ben kivált zenészek által világhírűvé tett Kolinda tette. Az együttes igazából már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem is létezett: a magyar és balkáni népzenét igyekezett összehozni a nagyvárosi rockos élményekkel, helyenként jazzes ízű kalandozásokkal.

Az indulásnál Kiss Ferenc mellett Kamondy Ágnes (ének, gitár, furulya), Szabó András (hegedű), Trunkos András (bőgő) és Jorgosz Tzotzoglu (ütősök) játszott, de aztán Lantos Iván visszatért Nyugatról, Dabasi Péter pedig a Kaláka-kitérőből, és 1975-re megszületett a zenekar ma már klasszikusnak tekintett, nagylemezen is dokumentált Kiss–Dabasi–Lantos–Zsigmondi felállása. Programjukat közép- és kelet-európai népzenéből és saját dalokból állították össze, a magyar, a bolgár, a délszláv, az albán és a román népzene jellegzetes harmónia- és ritmusvilágát ötvözték elsősorban a jazz improvizatív elemeivel.

Ők, így négyen elég hamar kikerültek az európai színtérre, 1975-ben egy francia impresszárió felfedezte őket, és a szintén francia Hexagone hanglemeztársaság három nagylemezt jelentetett meg velük. Az első egy majdnem népzenei korong, nem a legjobb, de tele van elérhető, szerethető, befogadható dallal; a második talán a leginkább sikerült mű, karakteres ritmusokkal és erős balkáni beütéssel; a harmadik viszont kétségkívül elvontabb elődeinél, furcsább hangokkal, szokatlan hangzásokkal, nehezebben követhető zenei kalandozásokkal.

„Életünk első önálló nyugat-európai, Franciaországot, az NDK-t és az NSZK-t érintő turnéjára egy sárga Wartburg kombival indultunk – emlékezett vissza Kiss Ferenc. – Iván akkori feleségével együtt öten ültünk benne, a hangszerek a csomagtartóban, a tetőn pedig a Bihari együttes fatokjában utazott a bőgő. November végi esős-havas időben, borzasztó utazás után léptünk fel, elsőként egy francia falu Malom nevű kocsmájában. Tíz törzsvendég előtt kezdtünk bele, majd azt láttuk, ketten elmennek, és kisvártatva öten jönnek vissza. Aztán megint elmennek öten, és tizenketten vissza. Az emberek rohantak végig a falun és hívták a barátokat. Mire a koncert közepére értünk, a csilláron is lógtak. Utána beszélgettünk, és kölcsönösen rácsodálkoztunk egymásra. Ők azért, mert ugyanúgy néztünk ki, mint ők (farmer, kockás flaneling, alatta trikó) – azt hitték Magyarországon mindenki maoista szürke egyenruhában jár –, mi meg a hazai pléhmerítős borozók után életünkben először jutottunk el egy igazi pubban (auberge-be). Ahol először játszhattunk dartsot meg asztali golyós játékot.”

„A Kolinda magyar gyöngyszem. Igazi gyöngyszem a Hexagone által kiadott lemezek között. Nem lehet választani a számok között, mindegyik csodálatosan szép” – írta első albumukról a Liberation, és a további korongokat is hasonló lelkesedéssel méltatta a kritika. Nemcsak színházakban, kávéházakban és folkklubokban játszottak, hanem olyan reprezentatív helyeken is, mint a párizsi Théâtre de la Ville, vagy az ugyancsak párizsi Olympia. Zenéjük azonban nem kellett a hazai tömegkommunikációnak, idehaza semmiféle nyilvánosságot nem kaptak, így a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a zenekar előbb átalakult, majd egy időre le is állt.

Kiss Ferenc már az első album elkészülte után kiszállt (és visszaszállt a Vízöntőbe), Lantos Iván Franciaországba emigrált, Zsigmondi Ágnes végül Amerikában kötött ki. Dabasi előbb Unikum néven jazzfolk-zenekart toborzott, majd 1981-ben a Krulik Zoltán vezette, akkor már hat éve létező, szabadabb, improvizatívabb C.S.Ö. (Creativ Stúdió Öt) tagjaival létrehozták a Makám és Kolinda formációt. De hamar be kellett látniuk, hogy valójában két önálló irányzatot képviselnek. Így a nyolcvanas évek második felében már egy nem működő zenekar készített Hollandiában lemezeket, az 1996-os, kicsit túlfinomkodó Ősz már egy egészen más összeállásban született meg.

2004-ben pedig bekövetkezett az, amiről már a többség lemondott: ha egyetlen koncert erejéig is, de a Sziget fesztiválon ismét eredeti összeállításában volt hallható a Kolinda legendás korai felállása.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7013787808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.