Ha a klasszikus rockzene alapzenekarainak lemezeit hallgatod, valószínűleg eszedbe sem jut (kivéve, ha dobos vagy), hogy van egy közös nevező: az összes dobos Paiste cintányérokat használt a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Free, később az AC/DC vagy a Van Halen és a Police felvételein és koncertjein.
Toomas Paiste (ejtsd: Péjszti) észt hangszerjavító, miután 1906-ban leszerelt az orosz Cári Nemzeti Gárdából Szentpéterváron, megnyitotta első üzletét és cintányérokat kezdett gyártani. Később a család Tallinnba, majd Lengyelországba és Németországba vándorolt, míg 1957-ben végleg letelepedtek Svájcban. A családi tradíciót fia, majd unokái viszik tovább napjainkig.
A cintányérgyártás legnagyobb hagyományokkal rendelkező országai Törökország és Kína, de Toomas Paiste új utakra talált, mégpedig a cintányérok alapanyagának számító réz-ón-cink-bronz ötvözet arányainak kísérletei során. A hagyományos B20-as (CuSn20) ötvözet helyett 1971-től a legendás 2002 sorozattól kezdve a B8-at (CuSn8) is használták, eltérve akkoriban ezzel a világ összes gyártójának receptjétől.
Kovács Gyula, minden magyar dobosok Atyamestere mesélte nekem, hogy Magyarországon az 1970-es években egy laboratóriumban vegyelemezték a Paiste cintányérok alkotóelemeit és előállítottak itthon egy éppen ugyanolyan ötvözetet. Cintányért készítettek belőle, de nem volt semmi hangja és az első ütésektől eltört.
Tehát a titok másban keresendő.
Ennek volt a birtokában a Paiste cég. Nevükhöz számos újítás is fűződik, gondoljunk csak a „flat ride” (kúp nélküli) vagy a „sound edge” (a lábcin alsó tányérjának a szélét „fodrosra” kalapálják) cintányérokra. Ezeket az ötleteket aztán szinte minden más gyártó is alkalmazta a későbbiekben.
„Összenő, ami összetartozik” – tartja a mondás. Az Egyesült Államokban a hetvenes években a Ludwig dobgyár forgalmazta a Paiste cintányérokat, így szinte egyértelmű volt, hogy, aki Ludwig dobot vásárolt, az Paiste cineket választott és milyen jól tette! Carmine Appice, John Bonham, Ian Paice, Cozy Powell, Nick Mason… és a sor tovább folytatható. A magyar dobosok is hozzáférhettek a svájci cintányérokhoz, csupán jóban kellett lenni a TRIÁL Sport-, Hangszer-és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat munkatársaival.
A TRIÁL (1967-től nevezték így) márkás hangszereket is forgalmazott üzleteiben, igaz, a legkurrensebb cikkek csak protekcióval, pult alól voltak kaphatók. Így alakult ki az a helyzet, hogy Magyarországon elsősorban ez a svájci márka terjedt el, szemben az amerikai Zildjian vagy később a kanadai Sabian és a német Meinl termékeivel (mára ez a helyzet már rég megváltozott). A korabeli magyar dobosok Paiste cintányérerdővel vették körül magukat.
Kovács Gyula a Paiste évkönyvben - Rozsonits Tamás archívumából
A Paiste gyár felismerte a magyar piacban rejlő lehetőségeket. Rendszeresen megjelenő kiadványukban közzétették a Paiste művészek sorát, akik élvezték a gyár támogatását (márkaképviselők, endorserek voltak). Ebbe a világválogatottba hatalmas rangot jelentett bekerülni: a nyolcvanas évek elején ez három művészünknek, Kovács Gyulának, Laux Józsefnek és Solti Jánosnak is sikerült.
Laux József a Paiste évkönyvében - Rozsonits Tamás archívumából
Néhány éve Borlai Gergő tanácsaival segítette a Paiste legendás Formula 602 sorozatának újraértelmezését. (Gergő ma már a Zildjian márkát képviseli). Jelenleg a Paiste-család magyar tagjai: Andor Gábor, Balogh László, Banai Szilárd, Juhász Tamás, Knausz Péter, Németh Gábor, Tatai Tamás és Tömösközi László.
Számtalan zenész életében és pályafutása során fontos a márkahűség. Egy-egy instrumentum szinte összenőtt az idők folyamán gazdájával. Sorozatunkban legendás magyar zenészek nem kevésbé legendás hangszereit mutatjuk be.
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Boronkay Gusztáv
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
