Volt egyszer egy beatkorszak

Kék asszony, avagy egy tabáni május elseje

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

2020. december 14. - beatkorSzaki

fortepan_16015.jpg

Azt mondta rossznak lenni jó, a jó pedig unalmas, szóval fülig belezúgtam. Két újjal tudott fütyülni, a nyelvével elérte a könyökét, kívülről tudta az összes Beatles számot és az Angie szövegét. Általában az apja ingét és a nagyapja zakóját hordta, és olyan szűk nadrágot, hogy a bokáját be kellett szappanozni mielőtt felhúzta. Nem törődött a konvenciókkal, ott csókolóztunk, ahol ránk jött. Liftajtó előtt, iskolai folyosó ablakmélyedésében, ha pedig az ügyeletes tanár fenyegetett, ott volt a kémiaszertár. Ott lettem férfi, tizenöt pipetta, két lombik és három kémcső a tanú rá.

A Moszkva téren az óra alatt találkoztunk, szokása szerint késett, kelletlenül átölelt, a csókja rosszkedvű és visszafogott volt. Ennek ellenére kéz a kézben vonultunk végig a Dózsa György úton több ezer TSZ-dolgozó, vasgyári munkás és diák között, a dísztribün előtt lelkesen integettünk pártunk, kormányunk és a Hazafias Népfront prominenseinek. Még vágókép is készült rólunk az esti Felvonulók kértékbe.

A délután a Tabán oldalában talált minket. Átöltözött, csíkos vászongatyát, pólót és bőrdzsekit húzott, a szemét vastagon kihúzta, a nyakába pedig baboskendőt kötött. Furcsa pár voltunk. Budai gyerekként a lázadás nálam Trapper farmerben, Alföldi papucsban és a vállig érő hajban kimerült. Nem beszélgettünk, csak a tömegbe szorulva hallgattuk a zenét és élveztük a koncert hangulatát. Furcsa társaság csapódott mellénk, piáltak, cigiztek, némelyikük totál be volt állva.

Az egyik nyurga, lóképű fiú, akinek a fülében biztosítótű lógott, a fülébe súgott valamit, néhány mondatot váltottak, majd a nyakába vette a barátnőmet.

A féltékenység iszonyatos erővel, belülről mar. Szétolvasztja az ember mellkasát, vasmarokkal összeszorítja a torkot, elborítja az agyat. Mire levegőt kaptam, ordítottam, mint a sakál, de a dübörgő zene elnyomta a hangom, a hullámzó tömeg odébb lökött. Ő a fejét hátra vetve az idegen nyakában tombolt, mikor eszébe jutottam, gúnyosan lenézett rám, és legyintett. Az idegen srác rágyújtott, a cigarettát feladta, ő pedig széttárt karral, ujjai között a cigit egyensúlyozva énekelte a Kék asszonyt. A dal végére faképnél hagytam. Kivergődtem a tömegből, lejmoltam egy üveg sört, amit néhány rocker társaságában lehajtottam egy valaha szebb napokat látott korhadt padon.

Otthon anyám azzal fogadott, hogy láttak a TV-ben, szép pár vagyunk, de vigyázzak azzal a lánnyal, mert úgy hírlik az apja párttag, az anyja meg a tanácsnál dolgozik. Másnap elloptam a nagyi cigijét és kipróbáltam a teraszon. Büdös volt, de letüdőztem. Csípte a szemem, émelyegtem tőle, íze az utolsó csókra emlékeztetett. Az esti híradóban bemondták, hogy egészségügyi okokból a salátát és minden szabadban termesztett zöldséget alaposan meg kell mosni. Akkor még nem tudtam miért, de nem is érdekelt.

Szerző: Tass Bálint

Nyitókép: Fortepan/Kováts Lajos

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1215979004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása