1972. augusztus 6-án lezárult a Taurus történek első időszaka: ezen a napon lépett fel utoljára a zenekar az eredeti felállásban, Miskolcon, a Színész-Újságíró Rangadón, azaz a SZÚR-on.

Sztevanovity Zorán csatlakozásáról már sokat polemizáltak az elmúlt fél évszázad során, meglátásom szerint ez egy teljesen értelmetlen kompromisszum volt, amellyel egyik fél sem nyert semmit. Zorán úgy nyilatkozott, hogy amikor Brunner megkereste őt, először nem akarta elvállalni, majd végül mégis igent mondott és feloszlatta a nyolctagú, az Árnyék és fény nevű zenekar tagságával létrehozott, utolsó, úgynevezett „fúvós Metró” formációt, azonban már kezdettől fogva érezte, hogy ez nem lehet hosszú távú együttműködés.

Ezt bizonyítja, hogy nem képezte át magát basszusgitárra, csupán a szükséges alapokat sajátította el a kollégáktól, és nem is igazán érezte jól magát a zenekarban. Ezt sejteti legalábbis, hogy nem írt dalokat a Taurusban, ezzel szemben testvére, Dusán nevéhez fűződik egy dalszöveg (Lazítás), amelynek Radics Béla írta a zenéjét. Évtizedekkel később Zorán így emlékezett vissza életének erre az időszakára:

„Sokkal később azt hallottam, hogy a háttérből a hanglemezgyár egyik főembere, Erdős Péter sugallta ezt az ötletet. Koncepciójuk szerint a Taurus-lemez kiadáshoz egy ismertebb név is kellett a zenekarba, aki én lettem volna. Ezáltal belecsöppentem egy olyan közegbe, amelyről előre tudtam, hogy nem az én világom; a körülmények így hozták.”

Az új felállású Taurus augusztus 30-án, a Generál társaságában ismét fellépett a Budai Ifjúsági Parkban, és több visszaemlékezés szerint a közönség kifejezetten ellenségesen viselkedett a koncert alatt, ugyanis nem tudták elfogadni Som Lajos távozását. Ami azonban kevéssé köztudott: ebben az évben jelent meg a hazai koncertszínpadokon egy technikai újdonság, a füstfüggöny, és – amint a Magyar Ifjúság október 6-ai számából kiderül – a zenekar alkalmazta is ezt a Parkban adott koncerten.  

Az ifjúsági hetilap szeptember 22-én megjelent számában olvasható egy Megszűnt a Metró, Zorán a Taurusban címet viselő interjú, amelyben Zorán és Béla nyilatkoznak. Utólag visszaolvasva, illetve annak fényében, amit évtizedekkel később nyilatkozott, nehezen eldönthető, hogy Zorán áltatja-e önmagát, vagy pedig komolyan gondolja, amit mond, amikor kijelenti, hogy

„A nagy beatvándorlás idején a Taurus-Ex-T stabil sziget. Ha én olyan sorsdöntő lépésre szántam el magam, hogy a Metrót feloszlattam, az csak azért történhetett meg, mert meggyőződésem, hogy ez az új ügy stabil és hosszú életű lesz.”

Radics Béla szintén fényesen látja a Bika jövőjét:

„Nagy örömmel muzsikálunk és ennél nincs fontosabb. Különben munkánk van szakadásig. A napokban két rádiófelvételt készítünk, szeretnénk, ha ez a két szám rövidesen megjelenne kislemezen. Októberben és novemberben szinte állandóan a lemezgyár stúdiójában leszünk, ugyanis egyszerre két nagylemezt veszünk fel. Közben végig a szezonban játszunk két klubban, szombaton és vasárnap a Metró klubban, csütörtök esténként pedig a csepeli Radnóti Művelődési Házban.”

Az MHV által megjelentetett Hanglemez Magazin 1972-es számában is az olvasható, hogy a zenekar lemezfelvételre készül

„Taurusék tavasszal bevonulnak a Hanglemezgyár stúdiójába, hogy elkészítsék első nagylemezüket. A közönség és a kritikus ugyanazt gondolja: lássuk a medvét!”

Erre azonban nem került sor, sőt mi több; Horváth Attila határozottan állította a vele készült életútinterjúban, hogy

„Ez légből kapott dolog volt, szó nem volt ilyesmiről”.

1972 októberében megjelent a zenekar második kislemeze (A lány, akire szerelemmel nézhetek / A kőfalak leomlanak), amely, akárcsak az első negyvenötös fordulatszámú hanghordozó, a Magyar Rádióban rögzített felvételeket tartalmazott. Ennél több azonban, legalábbis, ami a lemezkiadást illeti, nem történt,

„holott, és ez a legborzasztóbb a történetben, a Citadellában tartott szakmai bemutatón Erdős már ígéretet tett a nagylemezre. Első látásra tudta, hogy ebben a történetben van spiritusz. Ott borult ez meg, hogy arra senki sem számított, hogy valóságos tömeghisztéria veszi körül a zenekart, már a bemutatkozó koncerttől kezdve. De a koncert utáni felvonulások, skandálások, meg ami a hajó környékén történt... Szerdánként, ha jól emlékszem, sétahajó volt, este hattól tízig, fel Visegrádig, aztán vissza. Akkoriban ez divat volt. Voltak sétahajók a Balatonon, a Dunán. Mindig kétszer annyian voltak, mint ahányan felfértek. Az volt a megdöbbentő, hogy akik nem fértek fel, nem mentek el, hanem amikor négy óra múlva visszajött a hajó, még mindig ott álltak és vártak, hogy legalább lássák megérkezni a zenekart, lejönni a zenészeket a hajóról. Akik pedig feljutottak, azoknak a brahistább része, ahogy készülődött a kikötéshez a hajó, beugrált a vízbe és kiúszott a partra, hogy amikor kiköt a hajó, ők már a parton legyenek, és ott fogadhassák az együttest. És ez a belváros szívében történt, millióan látták. Ettől úgy megriadt a hatalom, hogy az borzasztó. Ez volt az oka annak, hogy visszakozott a Lemezgyár, mert túlságosan harsány volt a banda, túl nagy sikere volt, amit ők nem tudtak kezelni, kordában tartani. Jobb a békesség-alapon úgy döntöttek, hogy ne legyen lemez, mert akkor ugyanez országos szintű hisztériává válik, az meg kinek hiányzik? Úgy félt ettől a hatalom, mint a tűztől. Újratervezték az útvonalat, mint a jó GPS-ek. A tagcsere a lemez érdekében tett kompromisszum volt, de valójában a zenekar bomlását indította el. Én a mai napig jóban vagyok Zoránnal, a világon semmi baj nem volt vele, de csizma volt az asztalon. És ezt ő is érezte.”

– emlékezett vissza Horváth Attila.

A zenekar ettől függetlenül továbbra is folyamatosan koncertezett, és írták az új dalokat, Som dalait pedig a távozása után kivették a repertoárból. 1972 legvégén aztán végre képernyőre is kerülhettek: szerepeltek a Magyar Televízió szilveszteri műsorában, ám sajnos ez a felvétel eddig még nem került elő.

1973 márciusában országos turnéra indultak az Illés zenekarral, és ebben a hónapban a Fővárosi Művelődési Házban, az Illés-klubban Radics Béla Németh „Nemecsek” Tamással, a Mini dobosával beugrott egy örömzenélésre a Szörényi-testvérekhez. Klasszikus rock and roll- dalokat játszottak. Szerencsére hangfelvétel is készült, amely a Dat-Ol’-Boogie-Man- from-Angel-Land című Moiras Records kiadványon jelent meg.

Ugyancsak ebben a hónapban indultak a Magyar Televízió 144 nóta elnevezésű versenyén, az Ezer mérföldnyi út című Balázs Ferenc–Horváth Attila-szerzeménnyel, amely boogie-szerű dal, kicsit érezhető rajta a Creedence Clearwater Revival hatása. Az amerikai rockzenekar az 1960-as évek végén, valamint az 1970-es évek elején hihetetlen népszerűségnek örvendett szerte a világban, így Magyarországon is, nagyon sok hazai zenekar játszotta a számaikat – ahogy itthon gyakran emlegették: a Kredenc dalait.

Béla gitárja indítja a szerzeményt, majd belép a komplett zenekar. A verzéket Fecó és Zorán adja elő, a sorok között a gitár, majd a Hammond válaszol. A bridge-et Fecó egyedül énekli, az utolsó sor végén hosszan kitartja a hangot. Ezt követi a gitárszóló, egy újabb bridge, majd a záró verze. A dal szövege mintha a zenekar végét vetítené előre.

„Ezer mérföldnyi út
Választ el tőled még
Többet megtettem már
Mégsem volt elég.
Nincs egy kedvesebb szó
Amit elmondanál
Ezer mérföldnyi csönd
Választ el tőled már.”

A Taurus második korszakából eddig négy koncertről került elő hangfelvétel, ebből egy 1972 októberében, a többi pedig 1973 tavaszán készült, a Metro Klubban. Buday Zsolt, a zenekar technikusa később úgy nyilatkozott, kifejezetten sajnálja, hogy az Illéssel közös turnén nem vett fel egy koncertet sem, pedig

„ott ORI-cucc volt rendes kimenettel, de valahogy nem éreztük, hogy ezt fel kellene venni, hisz olyan egyértelmű volt, hogy ez van, megy, majd lesz még, aztán kiderült, hogy nincs.”

Az ominózus turnéra az Országos Rendező Iroda székházában próbált a Taurus,

„az olyan volt, mintha egy putriból egy ötcsillagos szállodába költöznél. Ott is dolgoztunk ki dalokat.”

– emlékezett vissza Horváth Attila. Itt született az Emberi szóval című Balázs Ferenc–Horváth Attila szerzemény, amelynek megmaradt ugyan mind az akkordstruktúrája, mind a szövege, hangfelvétel azonban eddig nem került elő a dalról, ahogy a Hazatérés című kompozícióról sem, amelyet szintén a fent említett szerzőpáros komponált.

Az 1973-as bootlegeket megvizsgálva kiderül, hogy a Korál több ismert dala eredetileg Taurus-szerzemény volt. A második Metro Klubban rögzített koncertfelvétel a Kiűzetés a Paradicsomból című dallal indul, amely hét évvel később került lemezre, a Korál debütáló albumán (Korál, 1980).

Ami a Taurus verzióját illeti: a dal indításaként elhangzik az a rész, amelyből a Korál külön dalt formált Előszó címmel, és amelynek énekszólamát a budapesti I. László Gimnázium énekkórusa adta elő. A Taurus koncertfelvételen az ominózus részt először Béla játssza el, majd átveszi tőle Fecó. A verzék között a Hammond orgona és a gitár folyton visszatérő unisonóját hallhatjuk. Elhangzik két verze, majd a bridge, ami azonban nincs úgy széttördelve, mint a Korál verziójában. Béla ízléses díszítéseket játszik a sorok között, azonban belesimul a hangképbe. Fecó falzettója után érkezik egy kiállás, amit a közönség tapssal kísér. Brunner Győző csupán a lábcineken játszik, majd egy idő után belép a basszusgitár, ezt követően pedig a Hammond is, amelyen izgalmas futamokat ad elő Fecó. Ezt hosszú instrumentális rész követi. Az orgona pszichedelikusan indul, a szellős dob-basszus kicsit Grand Funk Railroad ízű. Ezután visszatér a bridge, ezután a főtéma is. Fecó ismét elénekli az első verzét, végül a dal enyhe tussal zárul.

Elhangzik a Válaszra várva is, amelyet a Korál 1978-ban jelentetett meg kislemezen, ezen kívül az 1981-es Hajógyári-szigeten megrendezett Szuperkoncertről forgatott Egy nap rock című dokumentumfilmben is hallható.

A basszusgitár, valamint a dob indítja a Deep Purple hatású dalt, majd belép a szólógitár. A dalszöveg nem egyezik teljes mértékben a Korál által lemezre rögzített verzióval. Az első refrén után egy kiemelkedő gitárszólót hallhatunk Bélától, amelyet Brunner Győző izgalmas dobjátékkal kísér. A második refrén után Fecó szólót ad elő a Hammond orgonán. A harmadik verzében szép sorok hangzanak el, („Adj a borodból! / Az enyém sűrű a mocsoktól / A világ tett ilyenné, tudod jól / A bolond hitet kér / Az útja sűrű ködbe ér / Fizetnem kell, és nem tudom miért.”), a refrén azonban nem tér vissza még egyszer. A dal tussal zárul, amely gitáron hangzik fel.

A Kaland és harc a zenekar második korszakának egyik kiemelkedő dala, szintén a bemutatkozó Korál-lemezen szerepel, ez nyitja a B-oldalt. Ahogy a Hosszú éjjel, hosszú nap című Som–Horváth-szerzeményben, itt is a közepébe vág a zenekar. Nyolcados futamokat hallhatunk, amelyek visszatérnek a verzék között. A sorok között nincsenek kiállások, ellentétben a Korál verziójával. Brunner visszatérő bolerós pörgetéssel vezeti fel a refréneket, amelyekben Zorán is énekel, és ezek tempója is eltér a debütáló Korál-albumon hallható változattól. Béla wah-pedált is használ a dalban, amelynek a végén visszatér a refrént felvezető téma, végül Brunner pörgetéseivel zárul a kompozíció.

Az Amit nem mondhattam el az utolsó szöveges dal az 1980-as Korál-albumon, amely után az Utóhang zárja a lemezt. Jellegzetes, Fecóra jellemző akkordmenet nyitja a dalt, majd a harmadik sorban belép Brunner. Kifejezetten fájdalmas hangulatú gitárszólót hallhatunk Bélától, amelyet Fecó kísér falzettóval. Ezután da capo következik, az első két sorban Brunner csupán a lábcinen kísér. Az utolsó előtti verzében két moduláció is hallható Az utolsó sort háromszor ismétlik meg, majd a zenekar szépen, diszkréten, ízlésesen leáll.

A Lazítást Béla és Zorán végig duettben éneklik, a bridge után hosszas Hammond-szólót hallhatunk Balázs Fecótól, majd megismétlődik a bridge, amit Béla szólója követ, amelyben intenzíven használja a wah-pedált. Ezt követően még egyszer előadják az első verzét, majd a dal hosszú instrumentális résszel zárul. A szöveg a korszakra jellemző szabad szerelem- felfogást tükrözi: a hajtásba belefáradt főhős annyira vágyik az egyedüllétre, a pihenésre, hogy még párját sem viszi magával („Kedves lány vagy te, kedvesem/ De még téged sem viszlek el”) és így vigasztalja: „Bírd ki pár napig nélkülem / Annyi srác van, ha vigasz kell.” Brunner Győző játékában nagyon érezni a dzsesszes hatásokat.

Béla 1973 elején írta a Napfényes napok című dalt, ami igazi lemondó, fájdalmas hangulatú blues, a hazai hippikorszak búcsúztatója. Igazi klasszikus blues ez. Az Alligátor együttes 1973-ban készített egy demófelvételt a Radnóti Miklós Művelődési Házban, amelyen ez a dal is szerepel, benne Palánkai Ferenc meglehetősen free-dzsesszes klarinétszólójával. A Taurus verziójában Béla gitárszólóját hallhatjuk a dal közepén, amit Fecó Hammond-szólója követ. Ezután Béla ismét elénekli az első verzét, majd egy rövid gitárszóló után tussal zárul a dal.

Ezeken kívül több Balázs Fecó–Horváth Attila-kompozíció is létezik, mint például a Fáradt vándor (erről szerencsére maradt ránk hangfelvétel), a Miért élsz?, valamint olyan dalok, mint a Hívogató, a Jó lenne messzi menni, a Késő lenne már vagy a Vad gyerek, amelyeknek csupán a gépelt szövege maradt fenn, valamint az A tékozló fiú megtérése, amelynek pedig csupán a kottája. Ezeket Bálint Csaba Radics Béla a rock korszakban című, a gitáros életét 1970-től 1982-es haláláig áttekintő könyvében meg lehet tekinteni.

Tóth Tamás Béla és Zoltán János Csodálatos utazás című könyvében említenek egy Csak érzés, csak mozgás című dalt, sajnos azonban a szerzők nem közölték le a szövegét, és még csak a szerzőit sem nevezték meg.

A Taurus 1972 szeptemberében, valamint 1973 márciusában nagy sikerrel turnézott Jugoszláviában. Radics Béla egyik barátja szerint

„A Taurus tarolt a jugoszláv turnékon. Volt ott tv felvétel, zsúfolt stadion koncertek, amit csak akarsz. De a legfőbb bizonyíték, hogy reklámajánlatot kaptak az NSZK-beli Orange cégtől. Még ők maguk is meglepődtek ezen. (…) Na, ekkor változtatták át Taurus Orange-ra a nevüket.”

Béla is nagy büszkeséggel emlékezett vissza évekkel később a koncertkörutakra:

„Jugoszláviai koncertjeink sikerét különösen értékesnek tartom, hiszen a közönség számára teljesen ismeretlenek voltunk, magyarul énekeltünk, a belgrádi Sportcsarnokot megtöltő négyezer fiatal mégis értünk lelkesedett, a velünk fellépő legjobb jugoszláv együttest »menj ki« kiáltásokkal valósággal lekergették a színpadról. (...) Mivel az első turnénk keresetét reklámcélokra fordítottuk, elmondhattuk, hogy jugoszláviai fellépéseink számunkra csak erkölcsi sikerrel jártak."

 A második jugoszláviai úton történt aztán az a fiaskó, amely a zenekar felbomlását eredményezte. Zorán így emlékezett vissza az esetre:

„A srácnak, aki megkeresett minket itt, Magyarországon, fogalma sem volt az én származásomról. (…) Az illető menedzsernek adva ki magát, egy rockbandát akart kivinni a Belgrádban szervezett háromnapos rockfesztiválra, vagyis eleve nem koncertsorozatról volt szó. A rendezvény utolsó napjának utolsó fellépői voltunk és meg kell, hogy mondjam, óriási sikerrel szerepeltünk. A koncert után pedig együtt iszogattunk a többi fellépő zenésszel, így tehette meg a menedzser, hogy felszívódjon. Se telefonon, se a lakásán nem értük utol, egyszerűen eltűnt, soha többé nem láttuk. Olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, hogy hazautazásunk költségeit is a nagykövetségnek kellett állnia. Mindenesetre óriási erkölcsi és anyagi pofon volt ez mindannyiunknak, amely aztán megpecsételte a banda sorsát.” 

A Taurus 1973 áprilisának végén adta utolsó budapesti koncertjét a Metro Klubban, amelyről Buday Zsolt szerencsére készített hangfelvételt, igaz, sajnos, nem vonalból,

 „csak a Teslát elindítottam, aminek a jobb oldali orsója nem működött, ezért hallhatod benne a nyávogást.”

A koncert végén Brunner Győző így búcsúzott a közönségtől:

„Gyerekek, egy picit figyeljetek még ide. Nem szeretnénk, hogy csalódott érzéssel távoznátok el és későbbiekbe azt gondolnátok, hogy direkt elhallgattunk előletek valamit. Ha helyeslitek, akkor kiabáljátok kórusba, hogy igen. Emlékeztek tavaly, ’72 május 1-re? Stadionokra? Szép volt? Nekünk is, gyerekek, mindnyájunknak, csak az élet úgy húz, húzta, hogy a társaság szét fog menni. A Metróban ma játszottunk utoljára, vidéken még van egypár fellépésünk. (Közönségből: Hol? Mikor?) A héten három, vagy négy előadás. (Közönségből: Hol?) Messze. Mátészalkán. (Közönségből: Megyünk!) Kösz. Szóval, gyerekek, ne feledjétek ezt a nevet, hogy Taurus. Köszönjük szépen a sok tapsot, meg, hogy szerettétek ezt az együttest. Ez van, sziasztok!”

1973 májusában a Taurus végleg bejezte működését, Balázs Fecó, Brunner Győző és Sztevanovity Zorán a nyugat-európai vendéglátóiparba szerződött, Radics Béla pedig megalapította az Alligátor együttest, amellyel több új dalt (Csodálatos utazás, Gonosz asszony, Tovább) is írt, a zenekar azonban sajnos rövid ideig működött, s decemberben be is fejezte pályafutását.

Amennyiben a Taurus, valamint az 1970-es évek elejét meghatározó új stílusirányzatok (hard rock, progresszív rock, dzsessz-rock) hazai képviselői lehetőséget kaptak volna a megfelelő időben albumok készítésére, akkor valószínűleg sok minden másképpen alakult volna a magyar ifjúsági zene történetében. Nem állítom, hogy ebben az esetben a Piramis, valamint a Korál együttes nem jött volna létre, hiszen Som Lajos, valamint Balázs Ferenc akár ki is léphetett volna a Taurusból és új zenekart hozhatott volna létre, viszont az 1976-ben színre lépő új generáció elképzelhető, hogy más zenei stílusú együtteseket (is) hallgatott volna, az 1970-es évek heavy metalja, valamint a punk pedig korábban nagy népszerűségre tehetett volna szert Magyarországon.   

Szerző: Dragojlovics Péter

Nyitókép: Fortepan / Péterffy István

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.