Elhallgatott zenekarok-koncert, MOM Kulturális Központ, 2016. 12. 03.
„Liversing, Bajtala Trió, Atlas, Syrius, Kex Remake és a Taurus, Deák Bill Gyula, Balázs Fecó, Pataki László és Török Ádám, Homonnay Zsombor, Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre, a beatkorszak egykori hősei, akik közül többen (rock)történelmet írtak, még egyszer, talán utoljára idézik fel a nagy idők nagy dalait” - szólt az Elhallgatott zenekarok című koncert beharangozója. Valóban rendhagyó volt az alkalom, hiszen a beat fénykora után először léptek színpadra ilyen formában a Kádár-korszak elhallgattatott zenekarai közül hatan. Ezeknek a bandáknak a rendszer nemtetszése ellenére - vagy pont ezért -, óriási rajongótáboruk volt, rendre telt házas koncerteket adtak. A mostani tömegben az egykori Ifiparkereket és csöveseket kutatom. Egy Nashville Teens-es póló tűnik fel az orrom előtt, és sok hosszú, de már őszbe forduló sörény. Szép számmal gyűltek össze az emberek, teltház van most is. Jó látni, hogy ami egykor temérdek embert mozgatott, még ma is fontos tud lenni.