Volt egyszer egy beatkorszak

Valami más kell! - V’73

2017. március 21. - beatkorSzaki

nov3.jpg

A Volán vállalat egyik klubhelyiségében próbáló Hétfő zenekar 1973 januárjában megváltoztatta a nevét. A „szponzorhoz” igazodva ezentúl V’73-nak hívták a bandát. A zenekar tagjai Sáfár József „Dödöle” basszusgitáros, Herpai Sándor dobos, valamint Lerch István billentyűs voltak. A konzervatórium jazz tanszakának növendékeiként mindhárman a korszak progresszív zenéi iránt rajongtak, zenei világukat egyértelműen az Emerson, Lake & Palmer trió alapján alakították ki, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét az angol zenekarhoz hasonlóan a V’73 is repertoáron tartotta. Emellett Herbie Hancock, Billy Cobham, Chick Corea is hatással voltak rájuk.

A nagyközönség előtt 1973. június 10-én, a Diósgyőri Rockfesztiválon mutatkozhattak be, ahol Delhusa Gjont kísérték. A korszak többi magyar progresszív zenekarához, a Syriushoz, a Minihez, vagy a Theatrumhoz hasonlóan leginkább az egyetemi klubok biztosítottak nekik fellépési lehetőséget. Sikeres ORI-vizsgájuk után több énekest kísértek, többek között Kovács Katit is.

A hetvenes évek közepére kialakult saját dalaikból álló repertoárjuk is: Általában mindig, Variációk egy operációra, Gondolatok, Ember, Az utolsó nap himnusza, Valami más kell, Igazi színház, Kezedben sorsod, Teketória, Álmos hajnal, Csak egy pillanat. Koncertjeiken persze továbbra is játszottak feldolgozásokat. Megszűnésük előtt egy teljes kislemez és egy másik kislemez egyik oldalának felvételére kaptak lehetőséget, ám e dalok stílusa nem állt közek a V’73 zenei világához, hiszen a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat intenciói alapján készítették őket. Kísérőzenekarként Kovács Kati, Delhusa Gjon és Ihász Gábor lemezei őrzik még játékukat.

Amikor Demjén Ferenc 1977-ben kilépett a Bergendyből, felmerült, hogy ő is csatlakozik a zenekarhoz énekesként, ám végül mégsem tette le a basszusgitárt, ezzel Sáfár posztja feleslegessé vált, a többiek fájó szívvel, de megváltak tőle, a létrejövő formációhoz Menyhárt János gitáros csatlakozott még, és megalakult a V’Moto-Rock.

Fotó: MédiaKlikk.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7112275445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása