Mert úgy történt, hogy dédnagyapa 1906-ban, Ady Endre harmadik verseskönyvének évében látta meg a napvilágot, ami nemhogy büszkeséggel nem töltötte el később, de leginkább le se tojta,
talán könyvet sem vett a kezébe soha, leszámítva az elemi iskola négy évét, igaz, abból sem származott sok haszna,
Napjainkban különösen felkapottak a coming of age sztorik, azaz felnövekedési történetek, amelyeknek nagy hagyománya van a magyar filmtörténetben is Szabó István Álmodozások kora című klasszikusától Gothár Péter Megáll az időjén át Reisz Gábor Magyarázat mindenre és Szimler Bálint Fekete pont című filmjeiig bezárólag.
Az NDK-ban nagyon sok olyan lemez is piacra került, amelyeken magyar előadók, zenekarok németül adták elő a saját dalaikat. Ez azért volt egyedi, mert a szocialista tábor többi országában nem igazán volt jellemző, hogy honfitársaink lengyelül, bolgárul vagy csehül/szlovákul énekeljenek a Muza, a Balkanton, a Supraphon vagy az Opus lemezein. Persze a különbség egyik oka az is lehetett, hogy a német nyelvet többen beszélték idehaza, mint az imént felsoroltakat.
Sztárok voltak a magyar könnyűzenészek az egykori szocialista országokban? Milyen intézményi háttér kellett a rendszerváltás előtt egy külföldi koncerthez? Miről mesélnek a béketáborban szerzett díjak és lemezmegjelenések? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Beatkorszak Projekt Magyar könnyűzene a béketáborban című konferenciája.
Nem emlékszem pontosan, anyámék mikor szálltak ki, de a hely, ahol eltűntek, rémlik: egyemeletes épület, előtte keskeny, fedett járda, vasoszlopokkal, amiken kosarak függtek, azokból alácsüngve valami nagyon piros virágok, talán muskátli.
1958-ban javában tombolt a rockandroll-láz az egész világon. Még nem lehetett tudni, mi sül ki belőle, az látszott, hogy színre léptek a fiatalok, akik iszonyú mennyiségű pénzt kezdtek elkölteni. Nagyon sokan csak legyintettek, hogy majd lecseng ez is, mint minden múló táncőrület. Itthon, mindössze két évvel 1956 után kicsit más volt a helyzet, amelyet pár éve
Ezt az írást a feldolgozhatatlan tragédiák, a tönkrement karrierek óvatos, de hiteles bemutatásának szánom. Ha másért nem, a jövő nemzedéke számára, okulásként.
„Az első félidőt a Fonográf nyerte meg. Lásd: két nagylemeznyi bizonyíték. (…) A nagylemeznyi anyag hamarosan szakértői elbírálásra kerül, de nem azzal a szándékkal, hogy egyenlítünk. A zenélés nem gólokra játszott sportesemény, sokkal inkább azért műveljük, hogy teljesebb arcunkat megmutathassuk” – nyilatkozta Illés Lajos 1976 februárjában, a Magyar Ifjúságban.
Abban a meggyőződésben éltem az 1970-es, ’80-as évek alatt, hogy a nagy táncdalénekes trióból –
Hazánk könnyűzene-történetének igazi kuriózumai azok a magyarországi szerzők tollából származó dalok, amelyek az országhatárainkon kívüli élő zenészek, dalszövegírók és énekesek fantáziáját is megmozgatták. Természetesen beletartoznak ebbe azok a felvételek, amelyeket magyar nyelvű előadók rögzítettek a határainkon túl. Erre jó példa az eredetileg Karda Beához köthető Repülj még című dal, ami a román