Az államszocialista időszakban igazi kuriózumnak számítottak a magyarországi rock- vagy beatzenekarok romániai fellépései, főleg hogyha ezek Erdélyben, Partiumban, vagy esetleg olyan szórványtelepüléseken valósultak meg, ahol magyar lakosság is élt.

Mindennek ellenére, az időszakban nagyjából a hatvanas évek végétől egészen 1983-mal bezárólag, mintegy másfél tucatnyi könnyűzenét játszó együttes vagy szólózenész lépett fel egyszeri, vagy pedig többalkalmas turné keretében. Némely közülük évek elteltével visszatért, de a Nyugaton is népszerűségre szert tevő Omega együttes természetesen minden fellépő közül kiemelkedett. Összesen két alkalommal, turnészerűen, helyszínenként akár napi két koncertet is lejátszva jártak Romániában, először 1975 áprilisában, majd a rendszerváltás előtt, de a korszakban utoljára 1980 novemberében. Ezen alkalmak fellépéseit, azok hangulatát és fogadtatását rekonstruáljuk az együttes tagjai, valamint a koncerteken résztvevők visszaemlékezéseiből, korabeli sajtóanyagok alapján.

Röviden és összefoglalva, a magyarországi rockzenekarok romániai (és úgy általában a baráti szocialista államokból érkező zenekarok) koncertjeit több tényező befolyásolta. Ezek jelentős része a román-magyar államközi kapcsolatok akkor éppen aktuális állapota volt, amely az államszocialista időszakban, finoman szólva is hullámzónak volt mondható. Ennek enyhülő időszakában, különösen a hatvanas évek végétől egészen 1977-ig, illetve kevéssé később is, létrejöhetett az a kultúrprogram-csere, amely különböző művészeti ágazatokat érintett (színház, film, múzeum, levéltár, zene), és amelynek apropóján, hivatalos keretek között magyarországi zenekarok felléphettek Romániában és fordítva.

Ennek, érthető módon nagyon kis szeletét jelentette a könnyűzene, illetve azon belül is rock műfaja. Magyarország részéről a Nemzetközi Koncertigazgatóság (Interkoncert), míg román részről az Agenția Română de Impresariat Artistic (rövidítve ARIA, lényegében a koncerteket szervező hivatalos szerv) foglakozott a fellépések egyeztetésével, illetve azok lebonyolításával is. Mindez egészen az 1980-as évek első feléig így történt, azt követően ugyanis a román-magyar államközi kapcsolatok látványos romlásnak indultak (Lăncrănjan könyve, Erdély története trilógia körüli botrány, a kolozsvári konzulátus kiutasítása stb.), melynek hatására jórészt megszakadt a fentebb említett kölcsönös kulturális csereprogram.[1]

Ugyanakkor, fontos megjegyezni, hogy a két ország kapcsolatában mindig is fontos neuralgikus pontot jelentett a romániai magyar kisebbség helyzete, s mint kiderül, ez a koncertek szervezése során is egy komoly akadálynak számított. Mihály Tamás, az Omega egykori basszusgitárosa így látta ezt:

„A létező szocializmus (szerintem nem létezett) idején az Omega számára két »tiltott övezet« valóban létezett. Az egyik Erdély, ahová a gyáva és brutális Ceaușescu-rezsim nem engedett be minket, mondván, úgy feltüzelnénk a magyarokat, hogy a koncert zavargásokba torkollna. Ebből a marhaságból is látszik, milyen biztosak voltak a dolgukban az elvtársak, mennyire szilárdnak gondolták a rendszerüket. Egy Omega-bulitól egész Erdély vissza akarhat csatolódni Magyarországhoz? Hülyeség volt, de vitát nem nyitottak erről. Erdélybe nem mehettünk és punktum. Még akkor se engedtek a »tiltott övezetbe«, amikor pedig Ploieștiben és Bukarestben már játszottunk, és a nagy sikeren kívül más »rendkívüli esemény« nem történt. Meg kellett buknia annak a rendszernek, hogy végre-valahára eljussunk Erdélybe.”[2]

Mindennek ellenére az Omega mint „kultúrexportcikk”, népszerű volt Magyarország határain túl is, így a számaik rendre megjelentek a romániai rádióadók, zenés sajtótermékek slágerlistáin is. Részben emiatt, illetve részben, a már említett csereprogram keretében, az ARIA többszörösen érdeklődött az együttes romániai felléptetéséről. Erre először 1975-ben kerülhetett sor, amikor április 16-23-a között, több várost érintve koncertezett Romániában az Omega. Ekkor a Bojtorján volt a előzenekaruk. Április 16. és 18. között Temesváron legalább négyszer játszottak, de előfordulhat, hogy napi két előadással akár összesen hat koncertjük is lehetett. 

Többségében a koncertek különösebb rendzavarás nélkül zajlottak, azonban néhol a rendvédelem avatkozott közbe, emlékeztetve a magyarországi előadókat, hogy Romániában ebben az időszakban „kissé másképp” működött a koncertkultúra. Erről az előzenekarként fellépő Bojtorján együttes tagjai így emlékeztek:

„Temesváron emlékszem, hogy nyílt rendőri intézkedésre is sor került, amikor az Omega műsora alatt a rajongók felugráltak a székükről, rögtön ott teremtek a rend szigorú vigyázói, és erőszakkal azonnal visszaültették a helyükre a hevesebb vérmérsékletű embereket.”[3]

A másik emlékezetes, szintén Temesvárhoz köthető esemény az együttes számára a szállásukhoz volt köthető.

„Történt pedig, hogy megérkeztünk a Hotel Temesvárba, ami a város egyetlen szállodája volt. Nagyon kedves portás fogadott, természetesen beszélt magyarul. Azt mondta, a legszebb szobákat kapjuk, csodás kilátással, a tizenharmadik emeleten. Köszöntük szépen, és elfoglaltuk a valóban pazar szobákat. Mennénk le valamit harapni, de nem jön a lift. Legyalogoltunk a lépcsőn. Kaja után megyünk a lifthez, hát ki van írva, hogy nem működik. Megyek a portáshoz, kérdem mi a baj? Szegény, rettenetes kínban mondja, hogy hát elnézést, nem tudja, mi történt, de pár napig sajnos biztosan rossz lesz a lift. Mondtam, sebaj, felballagunk a cuccainkért, és adjon egy másik szobát, a másodikon. Azt mondja, nem lehet. Kérdem, miért, tele van a szálló? Azt mondja, nincs. Kérdem, akkor miért ne kaphatnánk másik szobákat? Azt mondja, mert nem lehet. Mire én: de miért?! Mire ő: mert lehetetlen. És így tovább, vagy tíz percen át. Aztán egyszer csak azt mondja, menjünk ki az autóhoz, megmutatja, hova kell átállnom. Kiérünk a parkolóba.

– Értsék meg – hadarja –, ott kell maradniuk azokban a szobákban, mert azok vannak bemikrofonozva! – Szegény majd elsüllyedt szégyenében. Mi meg három napig lépcsőztünk. Azóta se éltünk olyan sportosan...”[4]

Ehhez képest Kóbor János árnyaltabban emlékezett, nagyrészt hasonló eseménysorra, kevés módosítással:

„Amikor ott (Temesváron, szerk. megj.) adtunk két telt házas koncertet, egy központi szállodában laktunk. Mivel fáztunk, megkérdeztük a recepción, nem tudnak-e olyan szobákat adni, ahol jobb a fűtés. Azt a választ kaptuk, hogy erre nincs mód, mert csak azokban a helyiségekben vannak lehallgatókészülékek, ahová minket elhelyeztek. Kicsit furcsán néztünk egymásra, hogy ezt ennyire nyíltan közölték, de tudomásul vettük. Tudtuk, hogy leplezetlenül megfigyelnek bennünket, de nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget, és nem is kerültünk miattuk soha semmiféle slamasztikába. A romániai turnévezetőnk is nyílt kártyákkal játszott, nem rejtette véka alá, hogy jelentéseket kell írnia rólunk. De megnyugtatott bennünket, hogy semmi dehonesztálót nem közöl a feletteseivel. Ez volt a tapasztalatunk egyébként Bukarestben is, ahol sokféle alapon támadhattak volna minket, leginkább azért, mert rengeteg magyart vonzottak a fellépéseink.[5]

Ezt követően, április 19-én Vajdahunyad, 20-án Ploiești következett, napi két koncerttel, 5 és 8 órától. 22-én és végül 23-án Románia fővárosában, Bukarestben a Művelődési és Sportpalotában lépett fel az Omega, mintegy nyolcezer fős közönség előtt. Ezekről a következőképpen emlékezett az előzenekar:

„Ezenkívül a Kárpátokon túli, románok lakta Ploiestiben és a fővárosban, Bukarestben állhattunk színpadra. Magyarokra egyáltalán nem számítottunk az utóbbi két városban, ezért az angol konferálás mellett döntöttünk, de amikor belekezdtünk, tízezer ember torkából szakadt fel az üvöltés: »Magyarul! Magyarul!« Mint kiderült, ezeken a koncerteken szinte csak nemzettársaink voltak jelen, ami úgy fordulhatott elő, hogy a magyarok lakta vidékekről tömegesen utaztak fel a rajongók a fővárosba és a román iparvárosba. Erről a hivatalos médiumok azonban mélyen hallgattak, hiszen a nemzetiségi kérdést a kommunizmusban szőnyeg alá söpörték.”[6]

Valóban, a pártsajtó javarészt „hallgatott” a turnéról, egyes helyeken pedig elvétve, egy-egy rövid közlemény tudatta a helyi közösséggel a nem mindennapi vendégek fellépéseit. Mindezzel együtt és a létező cenzúra ellenére a romániai magyar sajtó erre érzékeny része megörökítette, ahogy lehetett, a fellépések momentumai. Horváth Károly (aki maga is zenész volt, Józsa Erikával a Concorde-ban, a Táltos RT-ben és egyéb folk-rock formációkban játszott), az Ifjúmunkás külső munkatársaként tudósított a fővárosi koncertről, ahol még autogramot is szerzett az együttes tagjaitól a lap olvasói számára.[7]

Forrás: Fodor János archívuma

Ugyanakkor nyomokban a román nyelvű sajtóban is fellelhetünk olyan beszámolókat, amelyek részben zenekritikusi szemmel hozzáértő szerzőktől származtak. Ezek közül a legtöbb dicsérően nyilatkozott az Omega teljesítményéről.[8] A Flacăra (Láng) című újság szerzője azonban érdekes megjegyzéseket is hozzáfűzött a látottakhoz. Alapvetőn dicsérően írt az Omega zenei produkciójáról, hangzásáról, fénytechnikai és hangszeri megoldásairól, olyannyira, hogy Kóbor Jánost „Mick Jagger kistestvéreként” aposztrofálta, viszont „kritikai megjegyzései” is voltak. Ebből az egyik az együttes színpadi megjelenésére vonatkozott, mivel a szerző szerint

„nem lehet elmenni az öltözködésesük miatt a nyugati biszexuális (itt valószínű inkább homoszexuálisra gondolhatott, szerk. megj.) megbélyegzés mellett, ami legalább annyira fölösleges, mint az énekesen látható szájrúzs.”[9]

Emellett teljesen fölösleges, olcsó majmolásnak vélte a gitáros (Molnár György, Elefánt) szúnyoghang imitálást játszó produkcióját, mint ahogyan a közönség „civilizálatlan”, tehát a hagyományos taps mellett, tetszésének füttyögéssel is hangot adó tetszésnyilvánítását. Természetesnek vélte, hogy mindezek mellett, az együttes

„nem helyezhető a romániai együttesek közül a Phoenix vagy a Sfinx formációk fölé.”[10]

A következő Omega-turné öt évvel később, 1980 őszén zajlott. Az együttes november 14. és 25. között járt Romániában, Bukarestet, Brassót, Aradot, Resicabányát, végül Temesvárt érintve. A felsorolt helyszínek legtöbbjén az együttes általában két napot töltött, városonként napi két koncertet (vagy ahogy a korabeli sajtó reklámozta, „zenés hangversenyt”) tartva. Az Utunk című kolozsvári lap értesülései szerint a turné Kolozsvárt is érintette volna,[11] viszont erről ekkoriban szó sem lehetett, ahogyan erre Kóbor is emlékezett:

„Egyszer eljutottunk Brassóba, de még mielőtt bármit kérdezhettünk volna, rögtön mondták a román szervezők, hogy itt kezdődik számunkra a tiltott zóna, ennél északabbra, ahol magyarok laktak többségben, nem mehetünk. Ennyit a baráti szocialista országok nemzetközi testvériségéről.”[12]

Tehát a koncertkörút igazi különlegességei ekkor a Brassóban megtartott fellépések voltak, mivel a város ipari-gazdasági központként a saját magyar ajkú lakossága mellett Székelyföld (különösen a mintegy harminc kilométerre levő Sepsiszentgyörgy és környéke) peremvidékének vonzáskörzetébe tartozott. Ennek megfelelően, a helyi magyar közösség a lehetőségekhez mérten igyekezett hírverést csapni, illetve buszos utazást szervezni a koncertekre. Ennek egyik fontos szereplője Dancs Árpád zenetanár, zeneszerző volt, aki a Brassói Lapok hasábjain harangozta be a fontosságának kellő érzékeltetésével a kivételes eseményt.

Az Omega az 1975-ös romániai turné egyik állomását. Forrás: Fodor János archívuma

Emlékei szerint nem volt megfizethetetlen a jegy ára, de nehéz volt hozzájutni.

„Nekem is egy kivételes barátom szerezte, akinek bejárása volt az ARIA-hoz” – idézte fel. „A brassói sportcsarnokban volt, nagyon sokan voltak, nekünk nagyon szokatlan volt, 1980-ban nem is láttunk még ekkora koncertet, szokatlan volt a nagy felszerelés, a fények, ők már akkor nagyon igényesek voltak a színpadi megjelenéssel” – emlékezett vissza Dancs Árpád a maszol oldalán.

Emlékei szerint a koncerten a Gammapolis című 1979-es album dalaiból adott elő az Omega.

„A díszletek biztosan a Gammapolishoz tartoztak, mert ők arról voltak híresek, hogy az albumnak mindig megfelelő díszletet csináltak. De szerre megszólaltak a nagy slágereik is, a Régi csibészektől kezdve a Gyöngyhajú lányig.”[13]

Kevés szerencsével interjút is sikerült készítenie az együttessel a Kovászna megyei pártlap, a Megyei Tükör olvasóinak legnagyobb örömére.

„Brassó mellett még Temesváron adhattunk két koncertet, de a román elvtársak ott is siettek leszögezni, hogy Temesvár soha nem volt Erdély. Ami igaz is, a Bánát része volt, de Bánát meg Magyarországhoz tartozott. Különben Romániában sehol nem akadtak fenn azon, hogy magyarul éneklünk. Úgy látszik, a nagy profit reménye felülírt minden más szempontot, még a román nacionalizmusét is”[14] – olvasható Kóbor János visszaemlékezésében.

Ehhez tegyük hozzá, hogy az 1980-as turnén az együttes a temesvári kiszállás előtt a szintén Bánságban található Resicabányán és a régió határán levő Aradon is koncertezett. Mindkét város (igaz fogyatkozó, de létező) magyar lakossága mellett, a környező megyékből érkező, többségében magyar rajongókat is fogadta a koncerteken.

A későbbi időszakra vonatkozólag is találhatók olyan sajtóhírek, amelyek szerint „előrehaladott állapotban” voltak azok a tárgyalások, melyek nyomán újból elhozták volna Romániába az Omegát, azonban ez végül már nem valósulhatott meg. A rendszerváltásig, sőt azt követő másfél évtizedig kellett várjon a romániai magyar (és nem csak!) közönség, hogy az együttes eljuthasson az addig számára „tiltott gyümölcsnek” számító erdélyi városokba.

Szerző: Fodor János

Nyitókép: Az Omega 1980-ban. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

[1] Az időszakról több történelmi munka is íródott, összefoglaló jelleggel lásd: Földes György: Magyarország, Románia és a nemzetiségi kérdés, 1956–1989. Napvilág, Budapest, 2007.

[2] Mihály Tamás: Basszus! Omega! Ez egy életre szól. Omegától alfáig; Noran Libro, Budapest., 2014, 123.o.

[3] Csatári Bence: Vigyázz magadra fiam! A Bojtorján együttes krónikája. Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2018, 80.

[4] Mihály Tamás: Basszus! Omega! Ez egy életre szól. Omegától alfáig; Noran Libro, Bp., 2014. 116–117.

[5] Csatári Bence: Kóbor. Az utolsó interjú. Helikon, Budapest, 2024, 191.

[6] Csatári Bence: Vigyázz magadra fiam! A Bojtorján együttes krónikája. Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2018, 81.

[7] Ifjúmunkás, 1975. május 8., 6.

[8] Orizont, 1975. április 25., 6., és Săptămîna, 1975. május 16., 7.

[9] Flacăra, 1975. május 10., 44.o.

[10] Uo.

[11] Utunk, 1980

[12] Csatári Bence: Kóbor. Az utolsó interjú, 348.

[13] Uo.

[14] Csatári Bence: Kóbor. Az utolsó interjú, 348.