A Beatrice különleges helyet foglal el a beattörténelemben. Kőbányai János Nagy Ferót, a zenekar mozgatórugóját, a magyar zene Kohlhaas Mihályának nevezi. A találó megnevezés arra utal, hogy a Beatrice frontembere milyen állhatatosan kívánta kivívni zenekarának a függetlenséget. Ha már a rendszer nem segített neki ebben, a Beatrice saját magát legitimálta.

Az együttes története azonban egészen másként indult. A Beatrice eleinte lányzenekar volt, többek között Csuka Mónikával és Csuka Máriával a fedélzeten. A lányok olyan nevet kerestek, amelyben benne van a „BEAT”, de jelzi, hogy a banda tagjai nők, így született meg a Beatrice. 1978-ban érkezett Nagy Feró a képbe, aki a legenda szerint fogadott, hogy meg tudja hódítani valamelyik lányt a zenekarból. A választása Csuka Mónikára esett, a hadművelet pedig olyan jól sikerült, hogy a hölgy később Feró felesége is lett. Egy időre. Feró átalakította a bandát, az Ős-Beatrice klasszikus felállása így a következő volt: Lugosi László, Miklóska Lajos, Donászy Tibor, Gidófalvy Attila és Nagy Feró. A zenekar nagyon sokat próbált és dolgozott a koncepción. Feró egy lila kendőt hordott eleinte, amelyet Csuka Mónika nem igazán kedvelt. A frontember egyszer aztán meglátott egy babos kendőt, és bevillant neki, hogy ez bizony a munkavédelmi öltözék része. A banda tagjai nyakukba kötötték hát a ruhaalkalmatosságot, ironizálva a rendszeren, és egyúttal a zenekar rendszerbeli helyén. A többi már történelem.

Nagy Feró a „Nemzet csótánya” nevet is magára aggatta, mondván, ha nem lehet a nemzet csalogánya, akkor lesz a csótánya. A rezsim nyilvánvalóan nem nézte jó szemmel az együttes működését. Feró így beszélt erről: „Mitől ijedtek meg? Pedig csak az utcasarkon álltunk és azt mondtuk, hogy hú!”. Ironikus dalszövegeik azonban valóban a tiltottat és a tűrtet elválasztó penge élén táncoltak. Azt sugallták, hogy a kiskirályokat le lehet váltani, mert hát azok nem örökéletűek. Ebből a szempontból is meghatározó az 1980-as Fekete Bárányok-koncert a Beatrice életében. Erre az eseményre azokat a zenekarokat hívták meg, akik nem tudtak érvényesülni, azaz nem lehetett nagylemezük: a Beatricét, a Hobo Blues Bandet és a P. Mobilt (habár a HBB ekkoriban készítette már az első albumát). Előzenekarként pedig a Bizottság játszott, Nagy Feró kérésére. Azonban ki kell emelni, hogy a koncert a KISZ segítségével jött létre, az Ifjúsági Magazin égisze alatt. Így a rendszer engedélyével tüntethettek a rendszer ellen, ahogy Feró fogalmazott. Mindenesetre megdöbbentően óriási tömeg gyűlt össze az óbudai Hajógyári-szigeten: közel harmincezer ember.

Az 1981-es év azonban keserű csapást hozott a Beatricének. A könnyűzenészek Tatán rendezett szakmai-politikai találkozóján a hivatalos szervek mellett a szakma is elhatárolódott tőlük. Ahogy később kiderült, azzal a kompromisszummal, hogy „akármit csinálhatnak”, cserébe a Beatricét ne engedjék fellépni. Nagy Feró ezek után beszüntette a zenekar működését. Nem segítette őket az sem, hogy nagyon sok bélyeget ragasztottak rájuk, és folyamatosan megfigyelte őket az állambiztonság. Jó példa erre a csirkedarálás-mítosza. Erdős Péter ezt az aktust kapcsolta össze a Beatrice-koncertekkel, holott semmi ilyesmi nem történt a valóságban.

Feró a Beatrice feloszlatása után megalapította az Ős-Bikinit. Végül 1987-ben újraalakult a Beatrice, 1988-ban pedig végre megjelent első saját albumuk – rögtön dupla –, amely a Beatrice ’78-’88 címet kapta. A zenekar történetének egyik legfontosabb eleme a rendszerrel való szembenállás volt. Egy ízben például egy öt lemezre szóló exkluzív szerződést téptek szét, mert néhány dalukat cenzúrázni szerették volna. Ez a forradalmi hevület hajtotta a zenekart, és ez emelte ki a többi banda közül.

A szöveg alapjául Kőbányai János Beatünnep után című könyve, illetve Zoltán János Nagy Feró könyv – A Beatrice-sztori szolgáltak.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Murzsa Tímea

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.