Volt egyszer egy beatkorszak


„Füst, melósok, komor tekintetek” – Riskó Géza Edda Művek Miskolc című könyvéről

2023. február 01. - beatkorSzaki

Riskó Géza kötete a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején kialakult ifjúsági kultúra fontos dokumentuma. Kétségtelen ugyanis, hogy az Edda ennek az időszaknak az emblematikus zenekara volt. Slamovits István dalszövegei pontosan ragadták meg a korszakot, így aligha véletlen, hogy…

Tovább

Álmodtunk egy világot magunknak – az Edda és a forintosi fiúk

Miskolci létedre pont az Eddáról nem akarsz írni? – kérdezte az egyik barátom. Mondtam, hogy nem. Nem akarok ugyanis döntőbíró lenni. Most mégis megszegem az ígéretem. Az alábbi sorok Miskolcról, a miskolciak vágyairól és az Eddáról szólnak. Ítélkezés nélkül.

Tovább

A bakancsos, vidéki srác – Bálint Csaba Zsöci című könyvéről

Rég vártam ennyire új könyvet a magyar rockzene témakörében, mint ezt a kötetet. Amikor megkaptam a szerzőtől a dohányfüstben pácolt próbanyomatot, megszűnt a külvilág, míg a lapok végére nem értem. Rengeteg munka préselődött a több mint 350 oldalra.

Tovább

Pandora’s Box 40: az utolsó és az utolsó utáni koncert

Interjú Zselencz Zsöci Lászlóval

Negyven éve, hogy a P. Mobilból kilépve Bencsik Sándor és Cserháti István létrehozták Pandora’s Box nevű zenekarukat, melyben a hőn áhított lemezmegjelenés lehetőségét látták. A klasszikus csapat két nagyszerű énekes közreműködésével – előbb Varga Miklós, majd Vikidál Gyula – ért el mind nagyobb…

Tovább
süti beállítások módosítása