„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje” – mondta Pálmai Zoltán, aki először egy esküvőn, villákkal bizonyította be Kovács Gyulának, hogy ígéretes dobos. Megtudtuk, kik voltak a konziban az évfolyamtársai, de arról a két csodálatos évről is beszélt, amit a Theátrumtól kapott. Továbbá kézzelfoghatóvá tette, mekkora dolog volt 70 forintot keresni a hetvenes évek első éveiben.

1975. március 14-én mutatták be a Vígszínház, és a magyar rocktörténet második musicaljét, a dokumentumokból, interjúkból összeállított Harmincéves vagyokot.

Miért, te nem vagy állampolgár? kérdezi a barátnőm, és visszaadja a lapátot a dínós sapkás kisfiúnak. Nem vagyok, válaszolom. Magyar nemzetiségű szlovák állampolgár vagyok, mondom, közben megakadályozom a gyereket, hogy belerondítson a zen-kertbe, amit a homokba gereblyéztem.

Az 1970-es évek elején meglepődve hallottam három barátomtól, hogy ők szerelmesek Koncz Zsuzsába. 12-13 évesek voltunk akkoriban. Csodálkoztam ezen, mert én csak a korombeli lányokba tudtam belezúgni, Konczra úgy néztem, mint egy szimpatikus, fiatal felnőtt nőre: szeretem benne az énekesnőt, szeretem a dalait, de hogy gyengéd érzelmek fűzhetnének hozzá… Soha nem is találkoztunk… 14 évvel idősebb is nálam, szóval a szerelmes vonzódás elképzelhetetlen volt számomra.

A Rockinterjúk I. – A Beatrice-dosszié (1969–1992) egyszerre jóval több és egy kicsit kevesebb is, mint egy Beatrice-könyv.

A hatvanas évek nagy újbaloldali gondolkodója, Herbert Marcuse azt írta alapművében, Az egydimenziós emberben, hogy a kapitalista társadalmi-politikai rendszer önfenntartását többek között azzal biztosítja, hogy a lázadó hangokat igyekszik semlegesíteni, sőt beépíteni a saját gépezetébe, megnyerve így a lázadók egy részét.

Rendkívüli zenei tehetség, elképesztő kézügyesség és fáradhatatlanság és alázat. Ez tette Németh Gábort az egyik legképzettebb és legtechnikásabb hazai dobossá. Hogyan épített magának felszerelést egy tévés kartondobozból és a nagymamája edényeiből? Miként került a Skorpióba és mi miatt maradt itthon a disszidálás helyett? Ezekről is mesélt nekünk.

Az államszocialista időszakban igazi kuriózumnak számítottak a magyarországi rock- vagy beatzenekarok romániai fellépései, főleg hogyha ezek Erdélyben, Partiumban, vagy esetleg olyan szórványtelepüléseken valósultak meg, ahol magyar lakosság is élt.

„Hogy mikor, hol és ki játszotta Magyarországon először az új zenét, ma már nehéz kideríteni. Hiányoznak a dokumentumok, legfeljebb a zenészek, rajongók bizonytalan emlékezetére támaszkodhatunk” – fogalmazott az első magyar rocktörténeti könyv szerzője, Sebők János 1983-ban. „Ezek szerint – folytatja – itthon először 1956 nyarán a balatonfüredi mólón hangzott fel a rock and roll egy recsegő hangszóróból. A varázslat csak néhány percig tartott, mert gondos kezek a sétáló üdülők megbotránkozó tekintetének és hangos nemtetszésének hatására elnémították a lázadó-lázító hangokat, 1956 őszén pedig sokkal vadabb hangok és véresebb események terelték el a figyelmet az új zenét kísérő jelenségekről” – olvassuk a Magya-rock. 1.-ben.

Január 31-én távozott a Földről Fenyő Miklós. Úgy hiszem, mindannyiunknak szüksége van egy kis időre, amíg elfogadjuk, hogy nélküle haladunk tovább, de a felfoghatatlant talán felfoghatóbbá teszi az a rendkívül sokszínű zene, amit egy jókora csomagban ajándékként hagyott itt nekünk. Életművének egyes részei kitörölhetetlenül a magyar társadalom lelkébe ivódtak, bizonyos más, fontos és értékes részletek fölé viszont – érthetetlen módon – a feledés fátyla borult. Ezek felidézésével szeretnék ideiglenesen elbúcsúzni Fenyő Miklóstól, a csodálatos szerzőtől, muzsikustól, a lenyűgöző előadótól.