Volt egyszer egy beatkorszak


„Doktor Bokor Colornak szólítottak az egyetemen” – interjú dr. Bokor Gyulával

2022. szeptember 29. - beatkorSzaki

„Mit akarunk mi a zenei világban – kérdezgették a fővárosi kollégák” – idézi fel a budapesti bandák nem épp szívélyes fogadtatását a Color-alapító dr. Bokor Gyula. Persze nem mindenki volt ilyen ellenséges a Debrecenből indult legendás együttes tagjaival. A legidősebb Bokor fivér mesélt nekünk…

Tovább

„Állandóan a zenén jár az eszem” – interjú Bódy Magdival

Bódy Magdi zenei tehetsége hamar megmutatkozott, már nyolcévesen felvették a Magyar Rádió Gyermekkórusába. Habár édesanyja nem feltétlenül ezt az utat szánta neki, mégis a színpadon teljesedett ki az élete. Középiskolásként a Korong és a Syrius együttesekkel dolgozott, aztán a Mikrolied vokál…

Tovább

„Azt írták, fűszoknyába öltöztetjük Bachot” – interjú Hacki Tamással

Hacki Tamás füttyművész az első Ki mit tud?-on tűnt fel, és annak egyik győzteseként eljutott a helsinki Világifjúsági Találkozóra is. Pályafutását innentől kezdve párhuzamosan az orvostudománynak és a füttyművészetnek szentelte. Számos nemzetközi fesztiválon megfordult és sok-sok díjat nyert,…

Tovább

Nem tudni, mit hoz az élet - Hobo együttes

Az Ollé Béla gitáros-zenekarvezető által 1964 elején alapított együttes Jack London Országúton című regényéből vette a nevét, és nincs kapcsolata az évtizeddel későbbi Hobo Blues Banddel. A zenekar első komolyabb felállása: Ollé Béla szólógitár és ének, Vájlok Sándor…

Tovább
süti beállítások módosítása