Volt egyszer egy beatkorszak


Sasvári Sándor: A Jézus Krisztus Szupersztár sikere a rendszerváltás előszele volt

2025. december 13. - beatkorSzaki

Sasvári Sándort közel négy évtizede ismeri a közönség. A pályája énekesként és basszusgitárosként indult, a nyolcvanas években a Rock Színház meghatározó tagja volt – kiváltképp a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepében vált ismertté. Ezúttal autodidakta gitározásról, Kanadából kapott lemezekről,…

Tovább

Akiből ömlött a zene – in memoriam Szörényi Szabolcs

2024. november másodikán elhunyt Szörényi Szabolcs. Borzalmas leírni ezt a mondatot, éppen ezért a következőkben inkább Szabolcs életét és munkásságát ünnepelném néhány szubjektíven kiragadott pillanattal, melyek legalább négy évtizede boldogsággal töltenek el engem (és remélem még sokakat), és…

Tovább

A magányos hős, aki örökmozgó lett ‒ Kékesi Bajnok László a pultnál és a színpadon

Gyerekkoromban volt egy külön bejáratú játékom: focicsapatokból és együttesekből egyszerű szimpátia alapján kinéztem valakit, és azt mondtam, hogy ő én vagyok. A Fradiból Szőke Pistára, az Illésből Bródy Jánosra, az Omegából Debreczeni Ferencre esett a választásom. 16 évesen már nem éreztem annyira…

Tovább

„Az önfeledt zenélésről szóltak az esték” – interjú Frenreisz Károllyal

Frenreisz Károly mindig is az együttesei szabadságáért küzdött: hogy méltóképpen elismerjék, és külföldön is komolyan vegyék őket. Beszélgetésünkben a Metro, az LGT és a Skorpió legemlékezetesebb fellépései, a hangszermánia, és persze az is szóba kerül, hogyan fért el egy évben többszáz koncert…

Tovább

„Árnyékban is élni kell” – interjú Miklóska Lajossal

Miklóska Lajos a hazai rockélet fontos figurája. Basszusgitárosként, szerzőként, énekesként több legendás formációt erősített pályafutása során, elég csak a Radics Bélával és Demjén Ferenccel közös Sakk-Mattot említeni, vagy a Syriust és a Beatricét, de a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera magyar…

Tovább
süti beállítások módosítása