2024. november másodikán elhunyt Szörényi Szabolcs. Borzalmas leírni ezt a mondatot, éppen ezért a következőkben inkább Szabolcs életét és munkásságát ünnepelném néhány szubjektíven kiragadott pillanattal, melyek legalább négy évtizede boldogsággal töltenek el engem (és remélem még sokakat), és valahányszor meghallom ezekben a dalokban Szabolcs játékát, az megerősíti a zenébe vetett hitem.

Mint ahogyan az széles körben ismert, Szörényi Szabolcs testvéröccsével, Szörényi Leventével (hivatalosan) 1965 januárjában csatlakozott az Illés együtteshez. Szabolcs ekkor még Levente basszusgitárrá átalakított Migma márkájú, keletnémet gitárján játszott, ám nemsokára, hatalmas anyagi ráfordítások árán szert tett egy Höfner „hegedűbasszusra”, egy olyan hangszerre, amit egyik példaképe, Paul McCartney is használt.

Az, hogy Paul McCartney Szabolcs példaképe volt egészen bizonyos, hiszen ennek szerencsére számtalan zenei lenyomata is akad. A Beatles lenyűgözte az Illés tagjait ugyanúgy, mint tulajdonképpen mindenki mást is a hatvanas évek közepén. Az 1965-ös Rubber Soul és az 1966-os Revolver című albumok hatottak rájuk a leginkább és Szabolcs tekintetében ez azt jelentette, hogy – füllel hallhatóan – ámulatba esett Paul újfajta, felszabadult és végtelenül ötletgazdag basszusgitározásától.

Ha meghallgatjuk a Különös lány sűrű szövetű basszusszólamát, rájöhetünk, hogy Szabolcsot olyan Beatles-dalok megszólalása inspirálta, mint a You Won’t See Me, vagy a Nowhere Man.

Fontos, szintén Beatles-hatás még Szabolcs és tulajdonképpen Levente kapcsán is, ahogyan ráéreztek arra, hogy mennyire különleges összhangzattani megoldás a zenében az úgynevezett orgonapont. Hogy mennyire tetszett nekik ez a kifejezésforma (ami talán az indiai zenében a leggyakoribb), azt az Igen és az Eljöttél című Illés-dalok bizonyítják a leginkább. Levente harmóniamenete szépen fejlődik, míg Szabolcs makacsul ragaszkodik egyetlen hanghoz, ami furcsa, varázslatos jelleget kölcsönöz a dalnak.

Szabolcs is rájött arra, amire Angliában McCartney: játékával nemcsak a basszusgitár ritmusban betöltött szerepét erősítheti, hanem a dalok harmóniavilágának szerkezetét is hathatós módon befolyásolhatja. Emellett persze tökéletes szimbiózisban működtek együtt Pásztory Zoltánnal: húztak a rock and rollok, keményen szólt a Little Richard vagy a Rock and Roll Rézi. A legendárium szerint Szabolcs volt az, aki a gyakran kiváltképp lelkes, ám ezért a tempót szabadabbra engedő Pásztoryt visszafogta, és a dalt precízen az előírt ritmikai mederben tartotta.

Szörényi Szabolcs az Illésben rengeteget kísérletezett, játéka egyre színesebbé, melodikusabbá vált. 1969 vége felé Höfner basszusgitárja rejtélyes módon eltűnt a nyakából (bizonyos források szerint összetört), ezért egy, a hegedűbasszushoz nagyban hasonlító japán hangszert vásárolt magának. Ezt a gitárt a felkelő nap országából exportálták Angliába. A Teisco cég gyártotta, de az európai piacon Winston néven forgalmazták. Az új basszusgitár mellé Szabolcs egy új erősítőt is beszerzett, ami egy 50 Wattos Sound City stack (fej-láda) volt.

Paul McCartney zseniális basszusgitározásán túl volt még egy muzsikus, aki füllel hallhatóan inspirálta Szörényi Szabolcsot. A szóban forgó zenész Maurice Gibb, aki a Bee Gees lemezein játszotta a basszusszólamokat emelett pedig – ugyanúgy, mint Szabolcs – a dalok végleges hangzásának kialakításában is jelentős részt vállalt, mintegy ötletemberként működött a felvételi munkálatok alatt.

A Gibb-fiú hatása Szabolcsra a legtisztábban a Csillag Hajnalka című dalban érhető tetten, amit 1971-ben rögzítettek Koncz Zsuzsa számára.

Szabolcs „rátelepszik” a dalra és minden akkordváltáshoz külön kommentárt fűz. Közben követi az énekdallamot is, apró díszítéseket szúr be és komplex játékát azzal koronázza, hogy minden mozdulatát Pásztory Zoltán dobolásához simítja.

Azt azonban, hogy Szabolcs mennyire fontosnak tartotta basszusjátékában a melódiát, csak ezután mutatta meg a hallgatóknak úgy istenigazából.

Az Illés együttes Gondolj néha rám című dalát Szörényi Levente írta az újfajta zene, a „country-rock” (nevezzük jobb híján így) hatása alatt. A dal már önmagában is rendkívüli zenei újdonságot jelentett az Illés tagjai számára, és ennek az előadói kihívásnak köszönhető talán az is, hogy az Illés a szám felvételének pillanatában beatzenekarból egy sokkal komolyabb, „felnőttebb” muzsikát játszó csoportosulássá vált.

Abban, hogy a Gondolj néha rám mennyire újszerűen szólt 1972-ben (és véleményem szerint ez így van ma is) oroszlánrésze volt Szörényi Szabolcsnak!

A Gondolj néha rám című kislemezen hallhatjuk először a „tökéletesre csiszolt” Szörényi Szabolcsot; azt az EMBERT, akiből ÖMLIK a zene. Mindenféle görcsölés nélkül, lazán és szabadon. A dalban hallható basszusgitározás önmagáért beszél. Azt, ahogyan követi (illetve kiegészíti) Levente énekdallamát, ahogyan díszítésivel kitölti a lyukakat, ahogyan mindvégig mozgásban lévő szólama uralja a megszólalást, nem lehet szavakkal leírni…

Amit a Gondolj néha rám és még az 1972-es album, az Add a kezed néhány dala is előrevetített, az Illés együttes zenei értelemben is a végletekig feszítette a rendelkezésükre álló kereteket. Szörényi Levente szerzőként új utakra lépett és az 1972 őszén felvett két dalon (Légy erős és Vigasztalj meg, melyet Mészáros Márta Szabad lélegzet című filmjéhez rögzítettek) kívül már nem adott új anyagot az együttesnek.

Megírta azonban Utazás című szólólemezét, és mire ez az album a boltokba került, az Illés együttes nagy, legendássá vált felállása nem volt többé…

Az új, nagyszerű együttes a Fonográf lett, melynek első nagylemezén a leghamarabb érkező legizgalmasabb pillanatok mindenképpen Szörényi Szabolcs nevéhez köthetőek.

Az album második száma az Élsz valahol, melynek szerzői a lemezcímke szerint a Tolcsvay testvérek voltak. A dal önmagában véve is csodaszép, de ahogyan Szabolcs basszusjátékával vezeti a dalt, az egészen lenyűgöző! A szólam tele van dallammal, izgalmas oktávugrásokkal és mindemellett a Németh Oszkárral tökéletes szimbiózisban előadott ritmuspontozásokkal, hangsúlyozásokkal.

Ami a dalban hallható, legfeljebb egyféleképpen összegezhető: egy szimplán csak „jó” basszusgitáros nem tud így basszusgitározni. Így kizárólag csak egy ZENÉSZ tud basszusgitározni.

Apró, de fontos pillanat még ebből az időszakból Koncz Zsuzsa A város című száma is, amely Bródy János szerzeménye. Bródy az egyszerű, de kiválóan működő akkordmenettel kijelölte a dal medrét, amit egy átlagos basszista mindössze az alaphangok megtámasztásával, maximum egy-két jellegzetes kvintlépés alkalmazásával kísért volna végig.

Ám Szörényi Szabolcs egyáltalán nem így tett.

Szólama tele van átvezetőhangokkal, amelyeket vibráló tehetségével az énekdallam ívéhez igazít. Németh Oszkár lábdobjával közösen elejt néhány pontozást is, de a legfelemelőbb a hangzásban az, ahogyan Oszkárral együtt veszik a levegőt, ahogyan meghökkentő érzékkel és finomsággal szabályozzák a tempót.

Ők együtt a szív, együtt a lélek.

A két dal basszus szólama megkérdőjelezhetetlenül tárja elénk, hogy Szörényi Szabolcs 1974-ben muzsikusi pályájának csúcsán járt.

A Fonográf zenéje rendkívül sokrétű volt és Szabolcs mindig maradéktalanul alkalmazkodott az adott zenei stílusban való elvárásokhoz. A countrys dalokban nagy precízséggel hozta a jellemző, kvintes „ingabasszust”, ám amikor a kompozíciók megengedték, mindig megtöltötte játékával azokat. Örvendetes, hogy a hetvenes évek közepe felé, amikor a „popzenei” basszusgitárosok már mindinkább csak a ritmusjátékra kezdtek koncentrálni a „harmóniateremtés” helyett, ő akkor is szabadjára engedett néhány nagy dallamot vagy épp nagy „vezértémát”, mint például Tolcsvay László és Bródy János Mosolyod vigasztal című szerzeményében.

Ami nagyon fontos eleme volt még Szörényi Szabolcs jellegzetes és eredeti gitárhangzásának, az a természetesség. Sosem használt a kívánt megszólalás eléréséhez semmiféle effektet, trükköt. Csak az erősítő és a gitár hangját, valamint a saját pengetési technikáit vette igénybe a legtöbb esetben. A basszushang határozottabbá tételéhez már a kezdetektől fogva pengetőt használt, és ha esetleg valami újdonságra vágyott, lecserélte a gitárját. (Ez persze így túl egyszerűen hangzik, mert a gitárcsere azokban az időkben nem ment olyan könnyen, de azért néhány lehetőség adódott.)

Az Illés-beli Winston nevű hegedűbasszust 1972 végén váltotta le egy Fender Jazz Bass gitár, amely onnantól nagymértékben meghatározta az Illés‒Koncz Zsuzsa‒Fonográf felvételek hangzását. Szabolcs 1976-ban, az FG4 felvételei után szert tett egy Rickenbacker bassgitárra, amelynek hangja (minden valószínűség szerint) az Edison Fonográf Albumon volt hallható. Ezt a Rickenbackert hamar lecserélte egy Fender Precisionra, amely gitárja innentől végigkísérte zenei pályafutását.

A hetvenes években még viszonylag gyors tempóban változott a könnyűzene és a Fonográf a maga módján rezonált, reagált ezekre a történésekre. Az 1978-ban felvett Útközben című albumon érezni először azt, hogy Szörényi Szabolcs játéka sokkal levegősebbé válik, sokkal több „lyukat” hagy a zenében, gyakran csak az alaphangok megtámasztását tartja lényegesnek.

Ez a felfogása különösen érvényesülhetett 1980-ban, például akkor, amikor Szörényi Levente dalainak „természete” nagyban megváltozott. Gyakran szerepelt a struktúrákban hosszan kitartott, „álló harmónia”, ahol nagy szükség volt Szabolcs pontosságára, precízségére. Ilyen dal például a Hitetlenség átka, vagy a Hírek.

Mire a Fonográf (és az együtteshez köthető más produkciók) 1980-ig értek, Szörényi Szabolcs már mind többet foglalt helyet a technikai helyiségben, a keverőpult mögött. Ezt a tevékenységet már az Illés-korszakban gyakorolni kezdte, ám a Fonográf időszakában végzett hathatós technikusi közreműködésének már igazán szép eredményei voltak.

Az, hogy az együttes ennyire egy tömbből faragottan szól, mint például az Előre nézz, babám című dalban, az egészen biztosan Szörényi Szabolcs érdeme. Mint ahogy az is, hogy Németh Oszkár dobjátéka oly eredeti módon hangzott, olyan tökéllyel igazodott Szabolcs basszusgitárjának hangjához, ahogy az más lemezeken nem volt hallható.

Szörényi Szabolcs pályafutásának összegzése nagyon nehéz feladat. A leglényegibb megállapítás talán az lehet, hogy amit tett, mindig a háttérben és mindig a ZENÉÉRT tette. Szólóénekesi szerepkört csak ritkán kapott (vagy inkább vállalt), a basszusgitárosok pedig eleve nincsenek soha a középpontban. Ám az is igaz, hogy a LEGJOBB basszusgitárosok nem véletlenül lettek basszusgitárosok! Szörényi Szabolcs imádta azt a hangszert, amin játszott, amit a hatvanas évek hajnalán egy életre választott magának. És valószínűleg élvezte azt is, hogy ő a zene közepe!

Természetesen imádta és maradéktalanul átlátta magát a zenét is. Minden hangot azzal a gondolattal pendített meg, hogy az a lehető legjobban szolgálja a zenét, a dalokat, amelyek közül számtalan örökérvényű klasszikussá vált és az örök zenei csúcsokon foglal helyet.

Ebből a teljességből fakadhat talán az is, hogy a basszusgitár után csak a vasúti modellezés jöhetett, ami vélhetően ugyanannyi izgalmat és örömet okozott neki, mint a fenséges zene, amelynek meghatározó része, megkerülhetetlen résztvevője volt.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.