A Benkó Klub a Kálvin tértől nem messze található Török Pál utca 3. szám alatt nyitott meg a Kosztolányi Dezső Művelődési Otthon részeként, 1967. október 18-án. Benkó Sándor klarinétos, szaxofonos zenekara először játszott dixielandet, vagyis New Orleans-i stílusú dzsesszt Magyarországon, kezdetben nem kis botrányt okozva ezzel. Pályájuk indulásakor, az ötvenes évek végén még igencsak lázadónak számított ez megszólalásmód az addigra megszokott, lágyabb hangzásvilágú swing dzsessz-szel összehasonlítva. Első fellépőhelyükhöz, a Széchenyi rakparton található Béka Klubhoz rendszeresen érkeztek URH-s rendőrautók, és a boxolókból is álló személyzetnek bőven akadt dolga az improvizatív dallamokkal könnyen azonosuló fiatalokkal. A hatvanas évekre viszont ez a tempósabb, csörömpölősebb, feketedzsessz-gyökerű zene, a dixieland is megértésre és táborra talált. Ezt mutatja többek között, hogy az Illés–Metro–Omega hármas után elsőként Benkó Sándor zenekara nyitott saját klubot Budapesten.

A hetvenes évek elején, amikor még klubtagsági kártyákkal lehetett látogatni az efféle szórakozóhelyeket, a Benkó Klubba körülbelül százan váltottak igazolványt, negyedévente negyven forintért. Mivel minden klubtag hozhatott magával egy vendéget, a visszaemlékezések szerint közel kétszázan zsúfolódtak össze az egyébként két osztályteremnél nem nagyobb, füstös kis helyiségben és a hozzá tartozó büfében. A trapéznadrágon és a rojtos hippimellényen keresztül a flitteres kisestélyiig mindenféle stílusú és korosztályú zenerajongó megfordult itt, de idővel többnyire baráti társaságokká formálódtak.

A zenekar közönségtoborzó aktivitását többek között az mutatja, hogy két évig több száz példányban nyomtatott klublapot is megjelentettek Jazzhíradó címmel, amely a hazai rajongóknak igyekezett minél több itthoni és külföldi fellépőt bemutatni. Utóbbiakból is bőven akadt a klubban, olyan világsztárok például, mint Kenny Ball, Chris Barber, Acker Bilk, Al Grey vagy Freddie Hubbard. A hazai bandák közül játszott itt a Benkóékat néhány év késéssel követő, majd velük párhuzamosan, világhírű szólistákkal koncertező szegedi Molnár Dixieland mellett szinte az összes magyar, tradicionális dzsesszt játszó zenekar.

A ma is családias hangulatú klubban az egykori zenekari fényképek és koncertplakátok helyét zömmel a Pinceszínház előadásainak fotói vették át, hiszen ezen a helyszínen működik az ő társulatuk is. Viszont aki ellátogat egy szerda esti koncertre (ugyanúgy, mint régen, fél 7-től negyed 10-ig, háromszor tíz perces cigi- és sörszünettel), ma is érezheti, hogy a Benkó Sándor halála óta Dixie Kings of Hungary néven működő együttes törzshelyén baráti légkör uralkodik. Nem veszik zokon azt sem, ha a szünet néha hosszabbra nyúlik, addig is lehet beszélgetni a büfében a zenekarral. A kis klubhelyiség közepén felállított pár négyzetméteres színpadon (a zenekar tagjai két szemben álló csoportba tömörülve, középen a partitúrákkal és a zongorával férnek el) pedig olyasmi történik, ami visszavisz a század eleji kocsmai, vagy a törzsi örömzenéléshez. A tagok vezényszóra adogatják egymásnak a pörgős, improvizált hangszerszólókat, miközben a közönség ütemre bólogat és tapsol.

A klubban zajló egykori műhelymunka pedig azért is különösen izgalmas poptörténeti szempontból, mert a hazai beat és a dzsesszrock olyan meghatározó képviselői, mint például az Omegából Benkő László, a szintén omegás, majd LGT-tag Laux József, a Metróból, az LGT-ből és a Skorpióból egyaránt ismert Frenreisz Károly, valamint Baronits Zsolt, a Syrius szaxofonosa is a Benkó Dixieland Bandben kezdték pályafutásukat.

Fotó: Szalóky Béla gyűjteményéből.

Szerző: Szabó Kata

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.