A Siculus táncdalfesztivál

2019. augusztus 11. - beatkorSzaki

siculusfeszt.jpg

Az erdélyi magyar könnyűzene leghíresebb, utólag legendává nemesült rendezvénye az 1970 és 1973 között évi egy-egy alkalommal megrendezett Siculus táncdalfesztivál volt, melynek a helyszíne Székelyudvarhely volt, alkalmanként három-öt egymást követő szeptemberi estén.

A fesztivál helyi kezdeményezésen alapult: az ötletgazdák Pakot József helyi KISZ-titkár és Csiszár Antal, a Művelődési Ház igazgatója voltak. Az első fesztivál előtt a szervezők végigjárták az erdélyi városokat, és megkeresték a fellépőként szóba jöhető zenészeket. Ekkoriban maga a magyar könnyűzenei színtér és intézményi hálózat is igen kezdeti állapotban volt. Eltúlozhatatlan érdeme a fesztiválsorozatnak, hogy - műfajra való tekintet nélkül - bölcsője volt a helyi könnyűzenének. Olyan esemény volt, ahol az előadók évente összejöhettek és megmérethették magukat, valamint országos nyilvánosságot is kaphattak. A Siculuson - akár az itthoni fesztiválokon - zsűri előtti versengés folyt, amelynek során mind az előadókat, mind a szerzeményeket díjazták. Csak eredeti művekkel lehetett nevezni, ezzel az erdélyi rock-, folk- és táncdalszerzők is alkotói lendületet kaphattak.

siculus-1971.jpg

A fesztiválon természetesen fellépett a korabeli erdélyi könnyű műfaj mindegyik ágának egynéhány népszerű képviselője, így például Boros Zoltán és dzsesszegyüttese, Kisfalussy Bálint színész-énekes, a Metropol és a Mikron rockegyüttesek, a Concorde folkduó, vagy épp a Búgócsiga folkegyüttes. A korabeli sajtókritikák szerint a fesztivál dalainak művészi-előadói színvonala évről évre növekedett. A fellépők összetétele is változott, de ennél szembetűnőbb volt, hogy néhány év alatt több, eleinte kezdő stádiumban levő zenész ért be és vált az ottani magyar közönség kedvencévé.

A Siculus, bár kisvárosban rendezték,  már a kezdetektől fogva országos jelentőségű fesztivál volt. Élvezte az erdélyi magyar médiák pártfogását, így a létrejövő tévéadások és rádióadások gyakorlatilag a teljes magyar kisebbséget elérték. A magyar napilapok, folyóiratok rendszeresen beszámoltak az eseményről.  Az 1972-es rendezvény dalaiból egy nagylemeznyi válogatás is megjelent (Electrecord EDE 0809). A sorozatnak a helyi pártpotentát, Szekeres elvtárs tiltása vetett véget, aki egyrészt a megyeszékhelyen, Csíkszeredában kívánt látni egy ilyesféle rendezvényt, másrészt - bár maga is magyar volt - román fellépőket is preferált volna a továbbiakban. Sajnos, az 1970-es évek közepétől a lassan, de biztosan elsötétülő politikai égbolt alatt hasonló fesztivál rendezésére már nem volt lehetőség.

b_siculus.jpg

1990-ben egyszeri alkalommal, majd 2018-tól évente megrendezik a Siculust, változatlanul Székelyudvarhelyen - ezzel egy rangos hagyomány marad életben.

Szerző: Kovács László (Moiras Records)

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4515002044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.