A Búgócsiga együttes 1971 október elején lépett először a marosvásárhelyi közönség elé. Az alapító tagok közül Deák Endre és Fülöp Barna gitárosok még a középiskolában voltak osztálytársak (1967–71), majd zene, illetve testnevelés szakon a helyi Pedagógiai Főiskola diákjai (1971–74). Gáll András basszusgitáros a helybeli üveggyárban dolgozott hatórás munkaidőben, négy műszakban, Kerekes Miklós dobos pedig az alapítás idejében éppen katonának vonult be tizennyolc hónapra. Helyette átmenetileg Sikó Balázs lett a dobos. Az együttes egy helyi vállalat főtéri klubjában kezdett játszani, az első néhány koncertet HUMMING TOP néven adták. A név Gáll András ötlete volt, aki egy angol szótárból nézte ki a szavakat. A műsor elsősorban angol és magyar nyelvű feldolgozásokból állt, a klub mellett diákfesztiválokon, gólyabálon és más egyetemi rendezvényeken léptek fel.
A Romániában élő magyarok nagy könnyűzenei fesztiválját Siculusnak hívták, amit 1970 és 1973 között négyszer rendeztek meg. A Búgócsiga az 1972-es fesztiválra nevezett be először. Ez fordulópont volt az együttes történetében, hiszen itt megkövetelték a saját szerzeményeket. Deák Endre népdal-ihletésű számokat kezdett írni a zenekar részére. Az alapító tagok mellett a Siculus'72 fesztiválon már szerepelt Dobránszky Sándor (főiskolai évfolyamtárs, hegedűs, brácsás és énekes) is, a doboknál pedig immár újra Kerekes Miklós ült. Fülöp Barna 1973 elején elhagyta a csapatot, így az utolsó, 1973 szeptemberi Siculus fesztiválon négy taggal léptek fel. A Búgócsiga mindkét Siculus-versenyen különdíjat kapott.
1973 tavaszán és nyarán egy ideig Adonisként is szerepeltek. Ennek oka, hogy a helyi hatóságok nem nézték jó szemmel a magyar névválasztást, igaz, ez a tiltás átmenetinek bizonyult. A marosvásárhelyi területi rádió magyar nyelvű műsora részére rendszeresen készítettek felvételeket, a Román Televízió magyar nyelvű szerkesztősége jóvoltából pedig néhány filmfelvétel is készült. A korabeli sajtó a Búgócsigát egyértelműen a legszebb zenekari névnek tartotta.
1974 elején néhány újabb kompozíció készült el és került stúdiófelvételre. Ekkor a Búgócsiga teljesen akusztikus felállásban játszott: Deák és Dobránszky mellett Bereczki Gábor volt az új tag. A zenekar saját dalainak egy részét Babrik József szerezte, aki szintén a Pedagógiai Főiskola zeneszakos diákja volt. Babrik lantosként az erdélyi régi zene tekintélyes művelője és szakértője volt. Együttese, a régi zenét játszó Camerata Transsylvanica 1974 tavaszától Babrik vezetése mellett a Búgócsiga három tagjából állt. 1974 nyarán a sepsiszentgyörgyi Művelődési Ház szervezésében négy előadó: a Concorde duó (Józsa Erika és Horváth Károly), a baróti Harmat duó (Zakariás Erzsébet és Zakariás Attila), a Búgócsiga és a Camerata Transsylvanica bejárták szinte egész Háromszéket (Kovászna megyét). Ez egy rendkívüli turné volt, mely mély nyomot hagyott valamennyi résztvevőben. Az előadás-sorozatot követően néhány nappal a szívbeteg Babrik József elhunyt. Ekkor az együttes teljes, hároméves korszaka lezárult. Egyrészt a haláleset miatt, másrészt a tagoknak 1974 őszétől friss diplomás pedagógusokként az akkori romániai rendeleteknek megfelelően kijelölt munkahelyekre, idegen tájakra kellett távozniuk.
1974 őszén Deák és Dobránszky rövid ideig duóként folytatták a zenélést, a Búgócsiga név megtartása mellett. A Búgócsiga utolsó ténykedése az 1974–75-ös téli szünidőben egy utolsó stúdiófelvétel elkészítése volt, ezen az 1974 nyári felállás játszott. Saját számok mellett Babrik József négy neoreneszánsz dalát is rögzítették akusztikusan, melyek azután a zenész emlékére 1979-ben megjelentetett Ej, haj gyöngyvirág című nagylemezre kerültek fel (Electrecord ECE 01695).
A Búgócsiga felvételeit egészen a nyolcvanas évek elejéig rendszeresen játszotta a marosvásárhelyi rádió. Noha gyakorlatilag csak helyi publicitást kaptak, a Hej, ladilom című szám Erdélyen kívül is ismertté vált a kilencvenes évekre, mint a magyar folkzene egyik ismert „modern népdala”.
Szerző: Kovács László (Moiras Records)
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
