Bácsi, más ma már a módi?

Az Ob-La-Di, Ob-La-Da mint inspirációforrás a magyar beatzenében

2020. március 17. - beatkorSzaki

A magyar könnyűzene történetében gyakran felfedezhetjük, hogy egy-egy ismert hazai sláger szerzői a mintát egy korabeli, nyugati sikerszámról vették. Ezzel nincs is semmi baj, hisz már Paul McCartney is bevallotta a Beatlesszel kapcsolatosan, hogy „plagizáltunk nyakra-főre, mi voltunk a legnagyobb tolvajok”. Így megy ez tehát a világ minden táján, mert az átlag zenehallgató közönség szereti az érthető akkordmeneteket és él-hal a „jól bevált” sablonokért – ha beismerjük, ha nem.

1968 nyarán aztán úgy alakult, hogy Paul McCartney is kitalált egy igazán fülbemászó kis basszusmenetet, amit végül az Ob-La-Di, Ob-La-Da című Beatles-dalban fel is használt. Valójában nem alkotott semmi különöset, csak egyszerűen kibontogatta a dúr-moll hármashangzatokat, de a dal jókedvű, kicsit ska-beütésű hangszerelésével és előadásával együtt ez a megoldás bombasztikus hookline-ná nemesedett. Pedig McCartney csak némi zenei humort csillantott meg, ám a Magyar Rádió szerkesztői jól értették a tréfát. Számtalanszor lejátszották a dalt, sőt! A Lemezgyár a számot még a német The Bluebirds együttes előadásában is kiadta az SP 735-ös számú kislemez A oldalán (a B oldalon a Hey Jude feldolgozása szerepel). Az Ob-La-Di, Ob-La-Da – természetesen – óriási sláger lett Magyarországon is, így néhány hazai szerző is késztetést érzett arra, hogy McCartney hangszerelési ötleteit felhasználja.

Az első kísérlet 1969-ben az SP 565-ös kislemez A oldalán történt meg, melynek barázdái között Zalatnay Sarolta énekli el talán legnagyobb, Tölcsért csinálok a kezemből című slágerét. A Frenreisz Károly és Szenes Iván által jegyzett dal tökéletesen veszi át az Ob-La-Di… jellegzetes, ska-ringását, leginkább a – valószínűleg Zorán által megszólaltatott – off-beates ritmusgitár miatt. Frenreisz „basszusmenete” még pongyola egy kicsit: talán azért, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló az Ob-La-Di-hatás, mindössze kvintlépéseket használ, a harmóniák terce kimarad szólamából. A számot felvezető preparált zongora is emlékeztet kicsit a Beatles felvételére, ám az összhatás meg sem közelíti a liverpooliak munkáját, annak ellenére, hogy Zalatnay dala is teli van humorral és jókedvvel.

A szám szövegében is hallható utalás a Beatlesre, miszerint a főhősnőt hazatérvén a banda legújabb nagylemeze várja. A szöveg központi témáját, azt, hogy „más ma már a módi” sajnos nem igazolja a dal „poros” hangulatú zenéje. A felvételt hallgatva rájöhetünk, hogy az Ob-La-Di, Ob-La-Da laza játékossága jól összeházasítható volt a magyar operett hagyományaival.

A második Ob-La-Di… inspirációs kísérlet már lényegesen hitelesebbre sikerült. A Juventus együttes is mintát vett a dalból, fáradozásaik eredménye az SP 638-as számú kislemezen jelent meg Rozi ’69 címmel. A dal bevezetésében ismét hallható a preparált zongora, ám sokkal lényegesebb ettől az, hogy basszistájuk, Varga Dénes immár tökéletesen, a harmóniák tercét is beiktatva dolgozta ki basszus szólamát. Ez hitelesíti az Ob-La-Di… hatást, de a Juventus mentségére legyen mondva, hogy a dalba azért bedolgoztak néhány eredeti motívumot is. Ilyen például Elekes Zoltán kotnyeleskedő szaxofonja a refrénben. Hanka Péter határozottan hozza az off-beates gitározást, ám ennek ellenére jót mosolygott, amikor csaknem negyven év múltán a dalról faggattam őt.

A szám témája – Zalatnay számához hasonlóan – a „régi és az új” szembenállása, miszerint a divatos beat helyett a főhős már nem fog polkát járni épp aktuális barátnőjével. A tézis igazolása sajnos a Juventusnak sem sikerült: a humor kellőképpen jelen van, de a Beatles sziporkázóan eredeti hangzása helyett mindössze csak lötyögős esztrádot hallunk.

Sokkal rosszabb azonban a helyzet Koós János Lizsé című dalával, amely a táncdalénekes bemutatkozó nagylemezén jelent meg – véleményem szerint – 1970 végén. A felvétel próbál humoros lenni, de sajnos egyáltalán nem az. A Koóst kísérő Express együttes a Szentirmay–S. Nagy István-szerzemény verzéjében nyúl hozzá az Ob-La-Di, Ob-La-Da basszusmenetéhez. S. Nagy szövegének első sora: „Untat néha a beatzene bevallom, mely állandóan fülembe üvölt” – egy ilyen kitétel különösen rosszul cseng bármelyik táncdalénekes szájából, akiket tulajdonképpen a beatzenekarok mentettek meg. Nekik köszönhetően tudtak „modernizálódni”, így fennmaradhattak még egy kicsit a szórakoztatózene felszínén. A Lemezgyár – monopol helyzete révén – nyilván ki is zsarolta azt, hogy a beatbandák mindenképp lekísérjék őket: csak akkor jelenhetett meg egy-egy saját daluk, ha előbb elkészítettek néhány felvételt a népszerű táncdalénekesekkel is. Ez persze nem menti fel a dal készítőit.

A Lemezgyár a fent említett zsarolási módszereket alkalmazta a Bergendy-együttes karrierjének „egyengetése” közben is. Sőt, a lemezgyáriak még a zenekar profizmusát is kihasználták, tulajdonképpen vissza is éltek azzal! Sorra készítették a felvételeket, szinte minden táncdalénekest kísértek kislemezeken, rádiófelvételeken. Bármit eljátszottak, de volt, ami még nekik is sok volt: 1970-71-ben két énekesnőt is az Ob-La-Di, Ob-La-Da stílusában kísértek.

Az első „Beatles-ihletésű” korong az SP 775-ös számon jelent meg, amin Bergendyék Bencze Márta énekesnővel dolgoztak együtt. A kislemez B oldalán hallható Rita Pavone Arrivederci Hans című slágerének átirata, ami eredetileg egy svábos hangzású merénylet volt kétnegyedben, így Bergendyéknek ki kellett találniuk valamit, hogy a felvétel vállalható legyen. Kézenfekvő megoldásnak tűnt tehát, hogy az időszak legnagyobb nemzetközi slágerét, az Ob-La-Di, Ob-La-Dá-t vegyék alapul. A basszus szólam teljesen McCartney-s, a jellegzetes, háromfokú harmóniabontásokkal. A lábdob hatásosan pontoz, de a kettő-négyre zöttyenő lábcin némileg ront az összképen. A zongora ezúttal a háttérben húzódik meg, Oroszlán György elfojtott gitárakkordjai viszont fontos szerepet játszanak a megfelelő ritmika kialakulásában. A fúvós szekció visszafogottan színez, de a felvétel Beatles-hatását sajnos ismét csak felülírja a fúvósok jelenlétének köszönhető esztrádhangulat.

Sokkal jobban sikerült Bergendyék kísérete Mikes Éva kislemezén (SP 795/a), melyen az énekesnő a Hétfőn még csókolsz című számot adja elő. A dalt a Daniele Pace–Mario Panzeri szerzőpáros írta, s Orietta Berti olasz énekesnő slágere volt 1969-ben, L’altalena címmel. Az eredeti változatot meghallgatva nem tudom, hogyan juthatott eszébe bárkinek is a darab feldolgozása, mindenesetre a szöveget Hoffmann Ödön magyarította.

A maga idejében az olasz dalocska biztosan nagy sláger volt, de a Bergendy tagságának valószínűleg egyáltalán nem tetszett, mert az eredeti kétnegyedes menetelését egyszerűen muszáj volt Beatles-fazonra venniük. Milyen jó, hogy az Ob-La-Di, Ob-La-Da megint kéznél volt: a dal megoldásai így egyszerűek, fülbemászóak, ám mégis vállalhatóak. A kötelező harmóniabontásokat ezúttal a basszusgitár és a zongora közösen játssza a mély regiszterekben. Oroszlán gitárját sajnos csak a háttérből hallhatjuk, a zongora tölti be a vezető szerepet. A fúvósok együgyű főtémájára Latzin Norbert felel az orgonán, ami a refrénben is feltűnik – kicsit megzengetve. A Beatles-fazon határozottan jót tett az egyébként jellegtelen számnak, a felvétel összemérhetetlen az eredetivel, az Ob-La-Di, Ob-La-Da-szerű megszólalás modernizálta és frissé tette az eredeti olasz dal hangulatát.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a fenti Mikes Éva kislemez rögzítésekor Demjén Ferenc már a Bergendy-együttes tagja volt. A zenekar mindent beleadva elindult a saját dalok szerzésének útján, és 1971-re összeállt egy kiváló minőségű lemezanyaguk, amit természetesen bemutattak a Lemezgyárnak is. Az előadás elnyerte az illetékesek tetszését, ám a lemezgyári szakemberek mégis úgy döntöttek, hogy a Bergendy saját dalai helyett elsőként a naprakész, ám külföldi slágerek feldolgozásából álló műsorát rögzítse hanglemezre, amivel a koncertek első felében szórakoztatták a közönséget. Ebből jól látható, hogy a lemezgyáriak a Bergendyt még egy remekül sikerült saját műsor bemutatása után is képesek voltak zsarolni. Saját dalaikat csak 1971 őszén rögzíthették; elsőként a Beat Ablak című feldolgozásalbumuk került a boltokba. Ennek sikerét a Hanglemezgyár aztán már elégségesnek tartotta ahhoz, hogy 1972-ben a Bergendy-együttes első, igazi nagylemeze is megjelenhessen, ám egészen addig a pillanatig a zenekar még minden további nélkül „rávehető” volt táncdalénekesek kíséretére. Zsarolhatták őket, hiszen Bergendyék is nagyon szerették volna saját dalaikat egy nagylemezről visszahallani.

Az Ob-la-di, Ob-la-da című Beatles-számot utoljára a Hungaria együttes használta ihletforrásként 1971 elején. Az SP 840-es katalógusszámú kislemez A oldalán megjelent Egy régimódi bál című számot Fenyő Miklós és Tardos Péter szerezte. A Hungaria megszólalása megejtően laza és minden ízében zseniális! A Beatles-dalra mindössze csak Sipos Péter basszus szólama emlékeztet, ami gyönyörűen együtt lélegzik Tóth József dobolásával és Barta Tamás (vagy inkább Csomós Péter) off-beates gitározásával. (A dal hullámzó tempója fenséges tanulmány lehet fiatal muzsikusok számára!)

A magyar Ob-la-di… inspirációk közül egyedül a Hungaria produkciója mérhető a Beatles munkásságához, mert ők azok, akik McCartney basszus szólamában nem az olcsó ötletet keresték, hanem annak hangzását tökéletesen integrálták saját muzsikájukba. A Hungaria abszolút tisztelettel állt a Beatleshez, amit az együttes életművének egésze is fényesen bizonyít. Naprakészen követték a „gombafejűek” termékenységét, aminek hatásai gyakorta tetten érhetők a Hungaria-felvételeken. Dalszerzési szokásaik, hangszereléseik és a stúdióban tanúsított munkamoráljuk is a Beatles profizmusához és leleményességéhez méltó. A zenekar valódi tisztelői voltak, igazi rajongók, akik minden egyes hangot, amit a lemezekről hallottak komolyan vettek és sokszor a saját képükre formáltak. A Hungaria az Egy régimódi bál című dalt már meglehetősen rossz hangulatban rögzítette, talán még az is kérdéses, hogy Barta Tamás részt vett-e a felvételen. Minden esetre az bizonyos, hogy a kislemez B oldalán található Ha sejtettem volna című dalt már csak a Sipos-Barta-Tóth hármas játszotta magnószalagra.

A Hungaria a kislemez felvételekor – ebben a formájában – már csak névleg létezett, és tulajdonképpen a Beatlessel is ugyanez volt a helyzet már az Ob-La-Di, Ob-La-Da rögzítése körüli időkben is. A tagok a Fehér Album felvételei alatt szinte csak „egymás kísérőzenekaraként” tevékenykedtek, a stúdióban rengeteg volt a feszültség és a veszekedés. Az Ob-La-Di, Ob-La-Da mégis ellentmond a nyomasztó légkörnek, hiszen olyan keresetlennek és vidámnak tűnik, hogy nehéz elképzelni, hogy ezt egy széteső félben lévő zenekar alkotta.

Pedig John Lennon szívből utálta McCartney „kacatját”, a dalt felvezető zongoraakkordok is az ő ideges zongoracsapkodásából eredeztethetők. Lennon egyszerűen nem tudta magában tartani a dühét, amiért McCartney „egyre sekélyesebb” számokat ír. Az Ob-la-di, Ob-la-da egyszerre blődli és zseniális, tulajdonképpen Paul McCartney zenei hitvallásának esszenciája. Megoldásai olcsóak, de a kivitelezés hiba nélküli. Csak a Beatlesnek sikerülhetett…

… és a Hungariának.

Szerző: Majnik László

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7115530396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.