Diósgyőr, avagy messze ide „Vúdsztok”

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

2020. június 10. - beatkorSzaki

fortepan_88136.jpg

„Mikor is kezdődött ez az egész? Talán ’62-ben, amikor még alig ért földig a lábam, de már a legelső Ki Mit Tud? könnyűzenei kategória győztesének a próbáin tátottam a számat? Vagy később, az első Illés-koncerten, netán az első „igazi” nyugati banda, a Nashville Teens fellépésén, ahol „Révfülöp” tekergette a mikrofonzsinórt? Netán a valóban legendává vált „ausztrál” Syrius koncertjén, ’71 végén az egyetemi I. előadóban? Azt hiszem, mindegyik! De hogy zenész lettem, az akkor dőlt el, 1973. június 10-én.

Abban az évben, április táján kezdték csiripelni, hogy végre lesz valami fesztiválféle nálunk, olyan igazi, „Vúdsztokos”, sok fellépős hepaj, kábulat meg minden. Világsztárról is brekegtek egyesek. Szinte magam előtt láttam, amikor buli után Joe Cockerrel meg David Crosbyékkal közösen vedelem az irtózatosan rossz cserkót valamelyik alsóbb osztályba sorolt kocsmahivatalban. Az idő tájt minden a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról körül forgott, ami egyébiránt irodalmi szempontból egy végtelenül gyenguska dolgozat, viszont a Presser–Adamis szerzőpáros gyorsan népszerűvé vált betétdalai révén még azok fantáziáját is megmozgatta, aki addig a lábukat sem tették be színházba.

„Menni kéne, menni kéne”, ezzel indul a musical és ez motivált engem meg hasonszőrű barátaimat is, el kellene menni a fesztiválra. De miből? Jegy, „védőital”, „tüdő kéményseprője” meg miegymás, az bizony sok zsozsó. Nem volt bejelentett munkahelyem, a kevéske fellépések még kevesebb fellépti díja pedig épp csak arra volt elég, hogy arra… Néha még arra sem. Ebben a helyzetben kapóra jött Liba haverom zseniális ötlete: „Elvtársak!” Öreg szomszédomnak van valami földje a városszélen, de már nem bírja a melót, elmegyünk kapálni, kopoltyúnként egy kilót ad érte naponta, nos?  Száz forint nem volt csekélység akkor, majdnem három belépő ára a koncertre.

Osztottam-szoroztam, rendi, menjünk, három napot el lehet bohóckodni még a földeken is.

Aha, ahogy azt Móricka meg a kellő siker elmaradása okán jobblétre szenderült szocialista gazdasági mechanizmus elképzelte. Feltört tenyér, sajgó derék kísérte munkánkat – meg akkora kár, amekkorát csak Afrikában látni, sáskajárás után. Szakértelem híján szinte majdnem mindent kikapáltunk, aminek maradnia kellett volna, a gyomok viszont köszönték szépen, éltek és virultak. Az öreg jó fej volt, nagyokat káromkodott, de a harmadik nap végén csak kicsengette a lóvét – menjetek isten hírével, de a házamat velem együtt felejtsétek el egy életre!

Másnap már nyitáskor ott sorakoztam a pénztárnál, virítottam a lóvét, „hármat kérek a legjobb helyekre”, viccelődtem, majd kezemben a jegyekkel azonnal kedvenc italmérő-helyemre siettem. Megünnepeltük, elhárultak az akadályok, mehettünk „Vúdsztokba”.

Élt bennem egy idealizált kép Woodstockról. Végtelen tér, a látóhatárig virág, virágba borult természet és gyermekei, a virággyermekek, akik a zene ütemére ringatózva szabadon élvezik a hangszórók közvetítette varázslatot – és egymást. Valami ilyesmit vártam. Ehhez képest a villamosról leszállva, a stadion felé menet nem ez, hanem Ilf–Petrov regényhősének mantrája ugrott be: „Nem, ez nem Tahiti.” Woodstockban minden és mindenki nyitott volt. Itt vaskerítéssel körbevett fociaréna, karszalagos beengedő emberek, egyenruhás ilyen-olyan őrök vizslatnak szúrós tekintettel, még jó hogy kutyák is vannak, velük sorsközösséget érzek: őket is szájkosárral, pórázon tartják…

Ugatni, azt lehet, csak nem minden esetben célszerű.

Mindegy. Bejutottam, bent vagyok, és hirtelen valami megváltozik. EGYÜTT vagyunk! Kit érdekel már a messzi Woodstock, ez a MI fesztiválunk, igen, egyedül a miénk. Kinyújtott karunk, képzeletünk meghosszabbítása, áthidalja a távolságot, nem választ el kerítés és soktíz méter a színpadtól. Ismeretleneket kínálsz a becsempészett, szőlőt sosem látott Kövidinkából, és ismeretlenek kínálnak cigivel meg feltűnően gyanús színű kotyvalékkal, ami után röviddel kicsit „úgy” érzed magad. Semmi nem számít, szól a zene, boldog vagy. Magadhoz öleled a melletted lévőket, ők téged, ezen a napon hozzánk költözik a Világbéke. „Vúdsztok” van itt Testvér! Kit zavar, hogy a sapkájukat is elhagyó egyenruhások időnként Modern Pimpernel-t idéző kergetőzést játszanak a küzdőtérre beugráló srácokkal? Röhögünk.

Tini, sajátos stílusában a küzdőtér közepén elhelyezett „szószékről” intéz néhány keresetlen mondatot a rendfenntartók felé. Röhögünk, és fütyülünk – rájuk. Nem zavar. Az sem, hogy a nem teljesen exponált Gjonika rosszul értelmezi a fesztivált, vagy, hogy a mindig simulékony Neo-Tóniék vándoréneke abban a közegben hamiskásnak tűnik, ahol Török Ádi a keresztes lovagok küldetéséről és az igazi szabadságról énekel. Kinek hiányzik világsztár, amikor a Theátrum (nekünk) jobb, mint a Colosseum? Lerch Pisti triója számunkra maga az ELP, a Mini Jethro Tull-i magasságokba repít, Schuster Mooobilja gőzhenger intenzitással robog a rock útján. A Generál és a Mikrolied-es lányok megmutatják, hogyan kell a lehetetlennek látszó hangokat is előhívni, az utolsó kenet feladása előtti állapotban leledző Illés frontembere, Levi még a csillagokat (és a mezőnyt) is leénekli, Bergendy papa társulata pedig aznap learat minden babért a szürkületbe hajló záróra előtt. Senkit sem érdekel, hogy Moha és a többiek minden erőfeszítése ellenére sem sikerül a cuccból annyi naftát kihozni, amitől döngene a városrész, és „séró hátra”-érzésed lenne. Miért is, hiszen a hangerőt pótolja a ZENE, aminek csúcspontja a Syrius háromnegyed órája, Misi, Laci, Tibusz káprázatos szólói évekig ott maradnak benned. Fokozhatatlan, hátborzongatóan izgalmas, pia és stimuláló szerek nélkül is olyan kábulat, amihez nincs más fogható. Mennyország ez a MI „Vúdsztokunk!” Egyszer volt, hol nem volt – és igaz volt.

Szerző: Völgyi Béla Tibor

Nyitókép: Fortepan/Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9315763646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.