„A Spions olyan művészekből áll, akik a rock and rollt nem kedvtelésből csinálják, hanem kényszerből. Nem show-business számukra, hanem kiképzés. A Spions nem sztárokból áll, hanem katonákból. Nem látványosságban utaznak, hanem cselekvésben. Nem individualisták, hanem aktuálisak. Nem a rock and roll a médiumuk, hanem ők a rock and roll médiumai. Készen állnak egy olyan üzenet közvetítésére, amelyet gyűlölnek. A divat fontosabb számukra az etikánál. Kizárólag a rock and roll törvényeit veszik figyelembe; ezek a törvények kizárólag formaiak. Ezek a törvények, mint minden esztétikai kód, a vízió törvényei.” – kezdődik Molnár Gergely Spions-kiáltványa.
Nirvánia névadójaként és a hazai art-punk szellemi atyjaként számon tartott szerző a mintaadó művészként előtte lebegő David Bowie-hoz hasonlóan tudatosan alakította ki saját alteregóit és én-koncepcióit, illetve a Spions-koncertek manipulatív dramaturgiáját. A korábban neoavantgárd körökben mozgó Molnár 1977-ben, két zeneakadémista fiatallal, ifjabb Kurtág Györggyel és Hegedűs Péterrel, valamint az akkoriban színházzal és díszlettervezéssel foglalkozó Najmányi Lászlóval alapította meg zenekarát. (Egy idő után ifj. Kurtág Györgyöt Zátonyi Tibor fotós váltotta fel a másodgitáros poszton.) Az idézett kiáltványban ismertette félelmet gerjesztő, ellenérzéseket kiváltó programjukat, melyben többek közt a rock történelmi-politikai szintéziséről, a mindenkori elidegenedésről, szuicid gyűlöletről, amorális esztéticizmusról, művészi anarchiáról, a rettegés racionalitásáról, a mazochizmus mechanikájáról, a logika szeretet nélküli önimádatáról értekezett. A manifesztumból egy militáns, agresszív attitűd rajzolódik ki, amely koncepciózusan számol le mindenféle művészi, sőt egzisztenciális korláttal; nemcsak feszegeti, hanem át is lépi saját határait.
A Spions néhány próba után el is indította „hadjáratát”, ámokfutásuknak azonban – a hivatalos szervek kontrollja és a sorozatosan fellépő technikai bonyodalmak miatt – nemsokára vége szakadt. Legemlékezetesebb és az idők során emblematikussá vált szereplésük az Egyetemi Színpadon megtartott Anna Frank Emlékest volt, amely elévülhetetlen hatást gyakorolt az underground zenekarok későbbi tagjainak előadásmódjára.
„Azt hiszem, telepatikus módon telibe találták a punkot, de zenéjük mégsem punkzene volt. Nem punkzenét játszottak, de mégis punkosabb volt ez, mint amilyen a Beatrice valaha is lehetett, mert a Beatrice nem azt az információt gyűjtötte össze a punkról, ami az valójában volt. A punk inkább a perifériára sodródott, »lumpen« értelmiségiek zenéje volt és csak másodsorban a lumpeneké…” – vélekedik Müller Péter Sziámi, és ezzel körül is írta a Spions esztétikai esszenciáját, melyről a Molnár Gergely által jegyzett szövegek tanúskodnak, és amely az eltűnés poétikájában, illetőleg az önfelszámolás létmódjaiban ragadható meg.
Molnár folyamatos névváltoztatása (Anton Ello / Helmut Spiel / Gregor Davidov stb.), konstans azonosság-tagadása, metamorfikus identitástudata, mind-mind egy alaktalan (meta)fizikai fenyegetettség elől menekülő, paranoid énképet tükröznek, melynek első alakváltozatai a Spions magyarországi működésében (a tagok később külföldön, Párizsban, majd Kanadában folytatták többnyire virtuális tevékenységüket) is tetten érhetők. Az üldözés, a menekülés, a félelem motívumai, a gyűlölet, a tagadás, az árulás retorikája, illetve „a bezárt térben kizökkent idő” metaforái alakították ki a dalok szerkezetét és hangoltságát.
Ehhez társult az elidegenítő effekteket magába építő, nyers zenei kíséret (dobgép, torzított-visszhangos gitárhangzás, gerjedő mikrofonok, recsegő hangfalak) és a multimediális apparátus is (Najmányi László vetítései, videói, lemezborító- és logó-tervei), melyek egy totális művészet-koncepciót sugalltak és érvényesítettek. Mindezt pedig szimbolikusan foglalta magába a zenekar neve, illetve Molnár Gergely kompromisszummentes szerepvállalása; azaz a szerep saját életébe való integrálása.
„A kémszerep eleve az örökös változásban, inkognitóban, menekülésben és úton lévő, senkihez sem kötődő és senkivel szolidaritást nem vállaló létmódot implikálja. A tudatosan az árulás diszkontinuitása és az önfelszámolás egy válfajára rájátszó módszer művészire stilizálása, az élettörténetbe való áthelyezése jelöli ki ennek az esztétikai/ontológiai magatartásnak a jelentéstartományát” – idézhetjük Szőnyei Tamás pontos szerepértelmezését.
A szintetizált diktatórikus jelképekkel dolgozó zenekari imázs, a mindent átható politikumot és az elfojtott társadalmi haragot magába olvasztó alkotói módszer, illetve a hozzá kapcsolódó személyes elidegenedés már kezdettől fogva programként működött. A Spions szélsőséges produkcióinak esztétikai provokációja és Molnár öntörvényű excentrikussága paradox helyzetet teremtett a zenekar körül és lassan azon belül is. A dalok ezen megállíthatatlan folyamat illusztrációként vannak jelen, hiszen elsősorban nem a szövegek közvetítenek. Már a médiummá vált művész képviseli magát életének minden megnyilvánulásával: a zenekarvezető jelképes reptéri távozásával számolja föl hazájához és kultúrájához kötődő viszonyait, illetve közösségeit, emberi kapcsolatainak egy részét is. Az esztétikai létmód talán ebben a kiemelt pillanatban válik a már-már testetlen, teljességgel elidegenített egzisztencia részévé.
„Egy kísértet vagyok a jövőből / És te vagy az én kísértetem” (Anna Frank álma)
A Spions szelleme kísér(t)i végig a nyolcvanas évek újhullámos törekvéseit, az utódzenekarok azonban nem azonosul(hat)tak a Molnár Gergely által véghezvitt életprogrammal, inkább a mintaértékű művészi gesztusok átvételével idézték fel a Spions emlékképeit. A menekülés visszatérő álma és az előrevetített, enigmatikus eltűnés (és reinkarnáció) kérlelhetetlen képzete valóra vált.
A Spions legénysége – a bevezetőben idézett kiáltvány kegyetlen intellektualitásához híven – nem kívánt kitörni saját rémálmából. Az általuk művészi militarizmussal képviselt radikális poétika nem pusztán alkotói létmód volt Molnár részéről: életének szerves részét képezte, a későbbiekben pedig egzisztálásának szinte egyetlen szervező elvévé vált. (vö. „áldozd fel és feláldoz az ének / vesd oda a legtisztább emléket” – Rock and Roll kamikaze; „A Környezet ítéletét végrehajtja önmagán.” – Spions Rock ’n’ Roll). A Najmányi László (alias Sir David O’Clock) által vezetett – a Balkon folyóiratban sorozatban közölt – Spions-napló szinte minden mozzanatot archivál Molnár további transzformációiról. A következő, hosszabban idézett részlet – a további részekkel együtt – tanulságos lehet még a harcedzett underground búvároknak is…
„A SPIONS 1978. május 2-án elhagyta Magyarországot. A frontember előbb Kelet-Berlinbe repült, ahol édesanyjával egy Herbert von Karajan vezényelte Wagner koncertet tekintett meg, mielőtt átment a város nyugati oldalára. Én rozoga Zsigulimmal vágtam útnak. Münchenben találkoztunk, onnan együtt utaztunk tovább Párizsba. Pierre Violence (Hegedűs Péter/Peter Ogi – a szerk.) később jött utánunk. Zátonyi »Nyuszi« Tibort az utolsó pillanatban elvitték katonának, így ő Magyarországon maradt. Párizsba érve a frontember Serguei Pravdára váltotta kódnevét. A rock szellemiségét követve nem vesztesekként, szánandó menekültekként akartuk újrakezdeni az életünket, folytatni munkánkat a szabad világban, hanem egy legyőzhetetlen birodalmat képviselve, győztesekként. A SPIONS frontembere KGB kém-kommandó vezetőjeként mutatkozott be a francia médiában. Közölte, hogy az orosz titkosszolgálat azért küldött bennünket külföldre, hogy megrontsuk a nyugati ifjúságot. (…) De ez már egy másik, az előzőeknél jóval bonyolultabb, eseménydúsabb, dimenziókban gazdagabb történet.” (A teljes cikk itt olvasható.)
Csak egy adalék egy Najmányi Lászlóval készült interjúból: „Gergely most Kanadában kémkedik. Videonaplót vezet: ősz taréjt növesztett, a fogai kiestek, fátyollal takarja az arcát és Charlotte Bonaparte néven táncol és meditál. Az 1980-as években egy időre megszakadt a kapcsolatunk, most újra közös projekteken dolgozunk.”
Szerző: Papp Máté
Nyitókép: YouTube
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
