Szörényi Levente alkotótársával, Bródy Jánossal közösen megírta az István, a király című rockoperát, majd bő egy évvel később – rockzenészként – elbúcsúzott a színpadtól. Talán az István, a király elsöprő sikere (is) arra ösztönözte őt, hogy lezárja rockzenészi pályafutását és zeneszerzőként új, „komolyabb” kihívások felé vegye az irányt.

Szörényi Levente mindeközben elmúlt negyvenéves. Muzsikusi, szerzői pályafutása csúcsán járt, magánéletét viszont válságok terhelték, az egyik ezek közül az volt, hogy elvált feleségétől, Kovács Zsuzsa színművésznőtől. Mindemellett negyven körül az ember egy kicsit amúgy is körülnéz, áttekinti életét és számot vet az addigi történésekkel. Ez a „számvetés”, az addigi társtól való fájdalmas elválás, az ettől függetlenül, pusztán az életkor változásaiból fakadó tapasztalatok összegzése jelöli ki a Végtelen úton című nagylemez koncepcióját.  Szörényi Levente harmadik szólóalbumának témáját, amelyen Levente szerencsére – illetve búcsúja ellenére – még ízig-vérig rockzenészként tündököl. Az album dalainak hangzása korszerű és egyben kísérletező is, körülbelül negyven év után is méltó az újbóli és újbóli meghallgatásra, tanulmányozásra!

A Hajnali álom a lemez rövid bevezetése. Szövegében voltaképp összegződnek azok a témák, amelyekről a nagylemez dalai bővebben szólnak majd. Már az első sorok is sokat mondóak: „Mikor búcsút vettünk egymástól, hogy kedvem vidítsam dúdolni kezdtem egy dalt, de nem jött ki hang a torkomból…”. Szimbolikus megfogalmazás ez, hiszen Levente utalhat a magánéletét illető búcsúra is és célozhat arra is, hogy az István, a király óriási sikere után „újra meg kellene szólalni”, de ez nem megy olyan egyszerűen. Elképzelhető, hogy az elején talán nem is ment sehogy...

A zenei kíséretet Levente néhány lebegős, sejtelmes gitárakkordja, valamint félelmetesen testes énekhangja adja, amelyre különleges visszhang-effektet tettek. A rövid szerzemény lezárása egy fontos kérés, amely még később, teljesebben kibontva is megfogalmazódik a lemezen:

„Istenem, kérlek, míg élek,
Hogy szólhassak, ne vedd el tőlem…”

A Pokoli dolgok modern rockzene, afféle 1986-os rhythm and blues Levente tollából. A megszólalás súlyos. A dobok nagyon korhűen szólnak, a pergő odacsap az ekkoriban divatos, brutális hangzásával. Mindezt még elektromos dobok és némi szintetizátor is tetézi, de szerencsére azért a főszerep az ötletesen kitalált és felvett kétszólamú gitároké és Levente rendkívüli énekhangjáé.

A szerző későbbi visszaemlékezése szerint a dal a városi élet elviselhetetlenségéről szól, amit – a dalszöveg szerint – leginkább csak némi konyak segítségével lehet elfogadhatóvá tenni. A vers legerősebb sorai talán a következők:

„Villogó színes fényben, táncol a tömeg, táncol a tömeg,
Az őrült hangzavarban szólni sem lehet.
Villogó színes fényben, kimosott fejek, kimosott fejek,
Hű szolgáin az Ördög jóízűn nevet.”

A zene tónusa is tükrözi ezt a „hangzavart”, de persze értelmezhető formában, amin az is lendít kicsit, hogy Dés László szaxofonja a legjobb helyeken hangzik fel, mintegy oldásképp.

A Lány hintaszékkel című szám Levente későbbi szavai szerint teljes mértékben magánéleti témájú dal, stílus szempontjából pedig egy tulajdonképpeni blues. A megszólalás „modern”, ismét hallunk szintetizátort, sőt, Szörényi Szabolcs basszusgitárját is enyhe phaser-effekttel dúsították. A gitárok hangja metsző és karcos a sztereótérben, az összhangzás kicsit szögletes, amit még inkább erősít a szintetizátorok segítségével imitált fúvós-szekció. Levente éneklése ismét erőtől duzzad, elképesztő, micsoda formában volt ezekben az években énekesként (is).

A Ne kérdezd tőlem, hogy mit tettem volna című dal igazán nagyszerű, Szörényi Levente legzseniálisabb munkái közé tartozik – még a kiábrándult, de ettől persze remek dalszöveget is ő írta! A kompozíció középpontjában a szöveg (illetve annak mondanivalója) áll, bár e helyütt is kiváló a kétszólamú főtéma, amit ezúttal a gitár és a szintetizátor adnak elő. A zene – a szöveghez tökéletesen idomulva – kicsit statikus, még a basszus szólamot is szintetizátor segítségével szólaltatják meg.

De ez szinte lényegtelen, mert a dalszöveg telis-tele van erős sorokkal, például olyanokkal, hogy „s ha megkapod majd a számlát, ne firtasd miért és kitől, a lényeg az, hogy fizess, ők tudják azt is, hogy miből” vagy mint „áthúzzák az ágyat, így nem számít ki volt ott tegnap”. Utóbbi kitétel egyszerűen zseniális megállapítás a „gyors felejtésről”, arról, hogy bizonyos típusú emberek mennyire könnyen át (túl) tudnak lépni a másik emberrel való kapcsolatukon. Ezt aztán Levente fokozza is: „köztük vannak ők is, kik ártatlan arccal néznek, s ha egyszer másfelé fordulsz, keményen lábadra lépnek.”

A dal lényege azonban maga a refrén, mely szerint bármi is történik, a problémákat önmagunknak kell megoldanunk, mert – mindent összevetve – nem is tehetünk másképp. Mindenki helyzete rendkívül személyes, a saját érzéseinket csak saját magunk (vagy tán még mi sem) láthatjuk át a maguk teljességében, a felmerülő kérdéseket csak mi (vagy még mi sem) tudjuk megválaszolni teljeskörűen. Az idő persze halad, ami tragikus, ám Levente ezt egy csodás metaforával fejezi ki, még mielőtt a dal Papp Gyula kibomló Hammond orgona szólama által kísérve véget ér:

„A tavasz jöttét jelzi a sóhajtó kerti világ,
S vádlón néz a szobából egy szál, hervadó virág.
Még kedvébe járnál, cserélsz a vázában vizet,
De ő már követi útján a lassan távozó telet.”

Az Ajánlott levél apró kis szerzemény, talán az első szerelemről. Különös kontraszt ennek a tulajdonképpen koncept-albumnak a szerkesztésében, hogy az élet veszedelmes dolgait taglaló rock után egy, kicsit a „fonográfi”, akusztikus megszólalást idéző dal következik.

Az igaz szerelem gyakorta társul önfeledt boldogsággal, amikor a külvilágról az ember nem is vesz tudomást. Nagyszerű szövegsor az ezt kibontó „tudom jólesne úgy tenni néha, mint az a három majom a polcon”. Azaz: nem hallani, nem látni a rosszat és nem is beszélni a rossz dolgokról. Jó lenne, de az élet nem ilyen és Levente dalának végén meg is jelennek azok a bizonyos bőröndök, a búcsú és a késve érkezett válasz is.

A dal hangzása finom szövetű. Az akusztikus gitárok mellett csak némi ütőhangszer, Szörényi Szabolcs később belépő basszusgitárja és – minden bizonnyal – Móricz Mihály melodikus gitárszólója/díszítései hallhatóak a hangszerelésben.

A Művészbejáró című kompozíció hangzását tekintve akár egy Fonográf-dal is lehetne. Szerzőként kizárólag Bródy Jánost tűntették fel a lemezcímkén, ami kétségtelenül igaz, hiszen a dal harmóniai megformálása nagyon rá jellemző elemekből táplálkozik. A megszólalás szellős, a zenekar nagy teret enged Bródy zseniális szövegének, ami nem tesz mást, mint megénekli „a szakmát”. Ebből a szempontból ez a dal nagyon erős, már-már példa nélküli a magyar könnyűzene történetében. Kiválóan beleillik a Végtelen úton koncepciójába is, miszerint az az élet kevésbé szép dolgairól (is) szól. Bródy elénk tárja itt, mi is „a valóság” a művészek körül és egy szép képpel (a rózsaszálat szorongató rajongó) az egészet őszintén szomorúvá, „könnyfakasztóvá” is teszi.

„Hiú és nagyravágyó lelkek börtöne
A színesre lakkozott világ.
Itt minden eladó egy hálás szerepért,
Nem számít szerelem, jó barát.

A színfalak mögött kegyetlen harc folyik,
Mindenkinek szűk a tér.
Előkerülnek majd a szíverősítők:
A siker mindent megér.

S a mellékutcai kiskapunál valaki mindig vár,
Kezében remeg a rózsaszál.
S nem tudja, hogy a varázslat mily gyorsan véget ér –
Valahol a művészbejárónál.

A címoldalon mosolygó és csábító a póz,
S könnyet fakaszt a vallomás.
Kit érdekel, hogy mindez színlelés csupán,
Egy új szerep és semmi más.”

A Múzsa csókja zseniális dal, refrénje meglehetősen popos hangulatúvá teszi, de persze jóval több ettől. Levente éneke szenvedélyes és kivételes, igazán őszinte pillanat. Az általa írt dalszöveg közérthetően (ebben az esetben ez különösen fontos!) fogalmazza meg azt a kettősséget, amit „a múzsa” (azaz: az ihlet) jelenléte és annak hirtelen elvesztése hordoz magában. Amikor jelen van, az alkotó leírhatatlanul boldog, élvezi, hogy „valami vezeti a tollát”, aztán meglehet, hogy a következő pillanatban már csak üresség veszi körül. (Ez az érzés katasztrofális. Csak azok tudják pontosa(bba)n megfogalmazni mi is ez, akik már átélték.) A dal egyben visszautal az A-oldal nyitányára is, melyben Levente arra kéri az Istent, „ne vegye el tőle, hogy szólhasson”.

Szörényi Levente alkotói helyzete az István, a király megírása, majd sikere után (magánéletbeli válsággal is tetézve) nem lehetett könnyű, ilyenformán eleve csoda, hogy a Végtelen úton című album egyáltalán megszületett.

Ez a dal azonban csoda! Dés László szaxofonja még inkább kiemeli a kompozíció popos hangulatát, hogy aztán a zene megnyugodjon és érkezzenek a szellős verzék. A hangzás tagadhatatlanul nyolcvanas évek közepi, főleg a gitárok megszólalása „modern” a terjengős kórus-effekttel.

Az Éjszakai telefonok megszólalása is „újkori”. Ritmikáját tekintve – kis túlzással persze – talán még a táncparketteken is helye lehetett volna, ám ezen túlmenően a dal hangzásának teste és súlya van! Elég sok a szintetizátor a levegős ritmusképlet fölött, a középső, mondjuk úgy, hogy „szólószakasz” teljes mértékben szintetizátorokkal megoldott. A basszus szólamot is szintetizátoron játszották fel, de ez nem nagy baj, mert ez nem is zavar túl sok vizet. A hangzás egyébként némileg (!) Paul McCartney korabeli munkásságát idézi.

Ami a megszólalásban a legérdekesebb, az Levente gitárja. A hangszer hangja „szőrös” és nyers – a 3’33” és 3’38” közötti gitár-break tagadhatatlanul az ő játékmódjára vall!

A dalszöveg Levente későbbi visszaemlékezései szerint arról szól, hogy válás után, amikor az ember albérletbe költözik, már sokkal inkább úgy érzik a barátok, ismerősök, hogy akár éjszaka is telefonálhatnak, mert ezzel nem avatkoznak már bele a család életébe. A szöveg tán legjobb része, amikor Levente a dalban megénekli Pásztory Zoltánt, illetve annak – némileg „elkésett” – örömét:

„Egy barátom, ki elmúlt negyvenéves,
Szomorú volt, hogy nem lesz folytatása.
Most az izgalomtól elhalón mesélte,
Hogy lánya született, s a neve Linda.”

A Vágyaim napjának hangvétele egyszerre popos és progresszív is. A verzéket szintetizátorok uralják, a szintiszőnyeg fölött viszont szerencsére a maga teljességében ragyoghat Levente éneke. A refrén egy bizonyos szintig bomlik csak ki, a szintetizátorszőnyeg mellé akusztikus gitár és tág terű vokál csatlakozik, melyben Tolcsvay László is részt vesz.

A dalszöveg e helyütt rejtelmesebb és megfoghatatlanabb, mint az album többi dalában. Szólhat egy szerelemről, akár egy múzsáról, aki megvillantja az ihletet, majd eltűnik hirtelen. Ám valószínűbb, hogy „a beteljesületlenség” áll a vers középpontjában. Ez a gyakori emberi érzés az élet bármely területén megjelenhet. Valami, ami csodaként, nagy ígéretekkel indul és bizonyos okok folytán mégsem jön létre, mégsem teljesedik ki.

„Vibrálón sétált a teljességbe érve,
Mint érett asszony, kit látni kellemes.
És megmutatta egy forró öleléssel,
Hogy szeret téged, szerelme végtelen.

És láttam őt ott várni
Dús lombú fák alatt.
És kertek lágy ölében,
Hol minden megfogant…

Tegyük hát azt, mit megtehetnénk együtt,
Tegyük meg addig, amíg nem késő!
Tegyük hát azt, mit megtehetnénk együtt,
A napvilágnál éled az élő…

Majd elment tovább dolga végezetlen,
Mint öreg vándor, kit vártak máshol is.
S hagyta, hogy lássam a bíborszínű fényben,
Ahogy vágyaim napja véresen szétfolyik.”

A Végtelen úton című dal hangzásának különlegességét a keleti dallamvilág adja meg. A refrén melódiája táplálkozik leginkább a keleti dallamkincsből, kicsit a biwa nevű, japán népi hangszert idézi a szintetizátor segítségével előállított hangszín is. Az első refrének felhangzása után (és alatt) Levente parlandós előadásmódban prezentálja a dalszöveg első részét, melynek lényege a spiritualitás: „még látod a fényt, pedig csukva a szemed.” Azonban maga a refrén talán az élet egyik legfontosabb összetevőjéről, az egyensúly megtalálásáról szól:

„Figyelj a külső hangokra,
Ha nem hallod a belsőt!
Figyelj a belső hangokra,
Ha nem hallod a külsőt!”

Ezután könnyedebben gördülő versszakok következnek, melyekben Levente végigveszi, hogy a siker, a gyönyör, a pénz hajhászása óriási terheket ró az emberre, értelmetlen és mulandó minden ezzel kapcsolatos erőfeszítés. Ám a hit, az eltűnő, de mindenképp az alkotásra, teremtésre ösztönző vágy és az ennek köszönhetően létrejött művek (dalok) viszont értékesek, hatni képesek, ezáltal maradandók.

A dal statikussága, harmóniavilágának viszonylagos mozdulatlansága kiválóan passzol a létezés értelmét kereső dalszöveghez, ez Levente egyik legegyedülállóbb szerzeményévé teszi. a kompozíciót

Ám a Végtelen úton című szám a nagylemezt még nem zárja le teljesen. Szörényi Levente a dalban csak félig válaszolja meg azt a kérdést, hogy ha az anyagi javak, örömök hajszolása nem, akkor mi jelentheti az élet értelmét? Egyik – mindenképpen helytálló – lehetőségként felveti a hitet, amely, ha erős, mindvégig táplálni tudja az életet. De mi lehet még, ezen kívül?

A választ Juhász Gyula Ballada című költeménye egészíti ki, amelyhez Levente népies dallamot komponált, kiválóan előadott és rögzített, majd a nagylemez végére illesztett. Levente Galla Miklósnak adott, a nagylemez CD kiadásának füzetkéjében megjelent interjújában így fogalmazott:

„A Ballada egy Juhász Gyula vers, amelyet elolvasva tudtam, hogy ez nekem kell. Rátaláltam és azt mondtam: milyen gyönyörűen van megfogalmazva, amit én gondolok magamról, hogy majd valószínűleg mi lesz velem. A Ballada szövegében az az érdekes, hogy az ember mindennél fontosabbnak tartja az idős emberekkel való kapcsolattartást, a beszélgetést, hogy ne vigyék el magukkal a sírba a tudást, a titkot.”

Az élet értelme egy másik, Juhász Gyula és Szörényi Levente olvasata szerint tehát a tudás megszerzésében és továbbadásában rejlik. Ez lehet az a bizonyos végtelen út. Az időtlen tudás körforgása, amely maga az erő, az éltető energia.

Szörényi Levente Végtelen úton című albuma zenei értelemben is és mondanivalóját tekintve is kiállta az idő próbáját! Véleményem szerint óriási szerencse, hogy Levente úgy döntött, ő írja meg a dalok szövegeit és ezúttal nem bízza az alkotás ezen részét Bródy Jánosra. Leventében, a zeneszerzőben – nagyjából húsz év Bródy Jánossal való együttműködés után – joggal merült fel ez az „igény”, még ha pusztán csak „technikai” értelemben vizsgáljuk is ezt. Bár korábban is „szállított” már komplett dalokat, minden bizonnyal újdonságot és különleges alkotói izgalmakat jelentett neki, hogy kizárólag ő alakította a sorokat, keresett szavakat az énekdallamhoz és megfigyelte, hogy a dalszöveg alakulása milyen hatással van a dalok végső formavilágára, struktúrájára.

Ennek az új, szerzői megközelítésnek köszönhető a lemez mélysége és személyessége. A Végtelen úton Szörényi Levente legőszintébb munkája, melyet nem kezel méltó helyen az utókor (sem)! Sokat nehezített az album sorsán, hogy egy – zenei értelemben vizsgálva – borzalmas időszakban jelent meg, amikor a popzenében szinte mindent elmosott a silányság. A popzene 1986-ban leginkább csak a minél könnyebben fogyasztható, szintetikus úton előállított slágereket jelentette.

A fantasztikus lemezborító talán erre is reflektálhat. A kép bal oldalán egy „sötét alak” tűnik fel méretes, már-már elfogyaszthatatlan adag étellel és vagy kétliternyi sörrel. Látszik rajta az elszántság, hogy bármi is lesz, ő ezt megeszi/megissza, mert jár neki, ő (valószínűleg) fizetett ezért. Ezt a sötét alakot figyeli higgadtan, de „falfehéren” egy kimért, bölcsebb(nek tűnő) figura. Arckifejezése elárulja megvetését, azt, hogy értelmetlennek tartja a „habzsolást” mert a táplálkozás így nem lehet élvezet csak egy, az élet fenntartásával kapcsolatos „kötelező kör”.

Ezt a zseniális fotót persze „átvitt értelemben” célszerű szemlélni… a sötét alak tányérján az étel, korsójában a sör maga az „élet”, amit értelmetlen gyorsan „magunkba burkolni”. Időnként érdemes körülnézni, számot vetni, „lelassítani” és tiszta fejjel megtalálni a helyes irányt.

Pontosan úgy, ahogy Szörényi Levente tette 1986-ban.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.