Volt egyszer egy beatkorszak

Feladó: E. M.

Filléres emlékeink-pályázat

2021. július 02. - beatkorSzaki

e_m_2.jpg

1981. Győr, Kossuth Zsuzsanna Leánykollégium. Hogy pontosan melyik napon történt, azt már elmosta az idő. Ami biztos, hogy aznap levelem jött. Az volt a szokás, hogy az érkező leveleket kirakták az előtérben egy kis asztalra. Általában tele volt ez a bútordarab. Mikor megérkeztünk az iskolából, oda vezetett az első utunk.

Én több barátnőmmel is leveleztem, nehogy a távolság rátelepedjen a kapcsolatunkra és végképp feledésbe merüljön minden, ami szép és jó volt. Meg aztán a titkainkat is csak-csak valahogy tovább szőttük ezekben a levelekben. Netán egy szerelmes fiú is bármikor tollat ragadhat egy távolban lévő kollégista lány szerelméért ‒ gondoltuk. Azon a napon, amikor a szóban forgó levél megérkezett, zengett tőle az egész kollégium. Mindenkire a frászt hozta.

Minden emelet mindkét folyosóján hangosan, de érthetőn recsegték a hangfalak: „Dittrich Anna jöjjön le sürgősen a tanári szobába!” Most egyszer írtam csak le, akkor viszont ötször is elhangzott egymás után.

Nem csoda, hogy összefutottak a társak. Én pedig loholtam le lóhalálában a tanáriba, hisz akkor épp semmi „bűn” nem volt mögöttem, gondoltam, biztos valami jó hírt közölnek velem, hátha a havi zsebpénzemet emelik, amit hónapról hónapra kevesebb időbe telt elköltenem...

Bementem a tanári szobába. Ahány nevelőtanár, annyi hang ütötte meg a fülem. Legalább öten voltak. „Leveled jött, de ezt köteles leszel előttünk kinyitni, mert hát nincs szülőd, aki felügyelné, márpedig ez egy olyan levél”. Igen, állami gondozott voltam. Néztem az egyik tanárra, aztán a másikra, majd a markomba nyomták a borítékot. Időt sem hagytak, hogy megnézzem, ki a feladó. Annyit láttam csak, hogy piros filctollal írták rá a nevem, és még két betűt.

e_m_1.jpgForrás: Dittrich Panka archívuma.

Még most sem tudom eldönteni, ki volt kíváncsibb a levél tartalmára, én vagy pedig a körülöttem duruzsoló nevelőtanárnők.

Felbontottam a küldeményt, és megláttam a képet, azon pedig az Edda Műveket! Hevesen dobogott a szívem! A boldogságtól kalapált! A kedvenc együttesem!

Huligánosan pózoltak, és mindegyikük pirossal magára írta nevét. A kép hátulján pedig ott volt a levelemre írt válaszuk! A nevelőtanárnők kérdezték, hogy hogy kerültem velük kapcsolatba? Egy szerelmeslevélnek ők tán jobban örültek volna... Elmondtam, hogy az Ifjúsági Magazinban leltem rá a címükre. Örültem nagyon!!!

A társak is faggatóztak: „Panka, már megint milyen rossz fát tettél a tűzre, hogy a nevedet üvöltötte a hangosbemondó?” Boldogan mutattam meg az örömöm forrását, a levelet. A nevelők kíváncsiskodását is előadtam. És azt, hogy a kollégium állta a bélyeg költségét. Még az sem bántott, hogy a nevemet egy t-vel írták.

e_m_3.jpgForrás: Dittrich Panka archívuma.

De vajon az Edda Művek is őrzi a rajongói levelem? Mert nekem az övék megvan, még ma is!

Ez az írás első helyezést ért el a 2021 tavaszán kiírt „Filléres emlékeink” című pályázatunkon.

Szerző: Dittrich Panka

Nyitókép: Dittrich Panka archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5216600118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása