Volt egyszer egy beatkorszak

Egy este az Illéssel a Bercsényi kollégiumban

2024. január 19. - beatkorSzaki

fortepan_190688.jpgVajon létezik átjárás a különböző generációk között? Vajon megértik egymást az egymást követő nemzedékek, vagy hermetikusan zár az a bizonyos üvegfal, amely elválasztja az egykor voltat a mától, a korcsoportok közötti kölcsönös értetlenség ‒ rosszabb esetben megvetés ‒ pedig „normális” viszony?

Hasonló dilemmákkal szembesült Simonffy András író is, amikor 1973-ban interjút készített Illés Lajossal, az Új Írás irodalmi havilap számára.

Ijedten gondolok arra, mi mindent is kell elmondania egy ilyen magamfajta, »fiatal« írónak (32 éves ‒ a szerk.) ‒ tájékoztatásul ‒ a csakugyan fiatal olvasóknak? Akkoriban (1957‒1960) a) újdonság volt az elektromos lemezjátszó (és híre se volt még a magnetofonnak), b) ami még ennél is hihetetlenebb: fiúk és lányok nem jártak egy osztályba, szigorúan el voltunk különítve, a mi gimnáziumunkban a fiúk a negyedik emeleten tanultak, a lányok a másodikon, a harmadikra pedig ‒ rugalmas ütközésként ‒ alsótagozatos pisiseket tettek. (Ha valaki a nagy tízpercben lemerészkedett a leányfolyosóra, osztályfőnöki intővel számolhatott.) c) Hogy mégse feledkezzünk meg arról, hogy húgainkon kívül más kiskorú lányok is vannak a világon, nemzedékem kitalálta a házibuli sok vihart megért intézményét. (Én a feleségemmel egy fekete zongora alatt ismerkedtem meg ‒ a házibulik ugyanis, az akkori még szűkösebb lakásviszonyok következtében, túlzsúfoltak voltak.) d) És egyáltalán: még a Rákóczi-szabadságharcnál sem tartottunk az anyagban, de már meg kellett tanulnunk, hogy T.-t a második padsorból eltalálhatja a budapesti utcán egy eltévedt golyó, hogy M. apját is, hogy S., F., J. és K. rövidnadrágosok nyugati állampolgárok lettek.

Talán mi voltunk a század utolsó történelmi leckén nevelkedett korosztálya, utánunk már a világbéke furcsa, XXI. századra berendezkedő csapata következik. Utóvédek voltunk és előfutárok, korai felnőttek és máig kamaszok, a történelem még nem engedhette meg magának, hogy igazán fiatalok lehessünk. Sőt, néha bűn volt fiatalnak lennünk. Mintha öregeknek kellett volna születnünk, hogy kellő módon érvényesülhessünk, hallathassuk szavunkat, elmondhassuk magunkat. Talán simább az élete Illés Lajosnak is, ha kitart máig a tangó mellett? Tangó! Nyolcadikban tangót sem mertem táncolni B. K.-val, bölcsen tudva, hogy a szoros tánc burzsoá csökevény. Ha nem kötöttem be kék papírba a füzetem, már úgy éreztem, az egész társadalom ellen vétek... Észrevétlenül múlt el ez a világ, nagy tévedések és nagy megnyilatkozások kora ‒ a pénzről nem sokat beszéltünk, nem tudtuk, a megélhetésen túl mire jó. A vélt bűnök közé tartozott ez is: mintha titkos összeesküvés tagja lennék, ücsörögtem át egy estét ‒ hogy hol, már nem emlékszem ‒ valamiféle manzárdszobában, ahol Illésék zenéltek. 1958-ban.”

Az Illés a cikk megjelenése idején az 1973 januárjában létrejött KITT-egylet részeként működött, de már utolsó óráit élte, amit a billentyűs sem titkolt az interjúban. Arra a kérdésre, hogy vajon a rutin tartja-e össze a társaságot, lemondóan válaszolta, hogy már az is alig. Fogalmam sincs, hogy a szerzőnek volt-e tudomása az Illés agóniájáról, mindenesetre akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy ekkor kereste meg Illés Lajost az interjú ügyében, amely egyébként alighanem az egyik legkorábbi visszatekintés a hőskorszakra. A műfaj indulására, melyről csak rendkívül töredékes anyag áll rendelkezésünkre.

fortepan_143219.jpgAz Illés-együttes műsora a Bercsényi Klubban, szemben középen Koncz Zsuzsa, mellette Illés Károly. Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr.

A rock úttörői ugyanis több nehézséggel szembesültek: az idősebb generációk ellenállása mellett azzal a presszióval is, hogy a már meglévő struktúra kereteibe akarták beilleszteni zenéjüket, öltözködésüket, színpadi viselkedésüket. (Jó példa erre, amikor a stúdiófelvételeknél lecsavartatták a gitárosokkal az erősítőket, a dobosokat pedig arra akarták kényszeríteni, hogy játsszanak a szórakoztató zenében használatos dobseprűkkel.)

Mivel az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a hang- illetve mozgóképrögzítés még nem tartozott az olcsón, mindenki számára elérhető opciók közé, abban az esetben, amennyiben nem készült filmfelvétel a műfaj valamelyik képviselőjének koncertjéről, csupán a TV-műsorokban való fellépések maradtak az utókor számára, amelyekből nem igazán lehet reális képet alkotni arról, milyen is volt egy korabeli rock and roll vagy éppen beatbuli.

A bootlegkultúra az 1960-as évek második felében szökkent igazán szárba, addig csak csekély számú (viszont hihetetlenül értékes) anyag készült. Olyanok, mint Buddy Holly egyetlen, 1958-as brit turnéjának londoni fellépésén hang nélkül, ugyanakkor színes technikával rögzített filmanyaga, Bob Dylan 1961-ben, a folkmozgalom egyik meghatározó helyszínének számító New York-i Gaslight Cafe-ban adott koncertjének hangfelvétele, egy 1962-es, szintén hang nélküli, viszont színes képsorok a Beatlesről, valamint a zenekar hamburgi mulatónegyedbeli vendégszerepléséről 1962 decemberében készült felvétel, amelyet Ted „Kingsize” Taylor, a liverpooli Dominoes együttes énekese rögzített.

Ami a hazai bootlegkultúrát illeti, mivel az ifjúsági zene első éveiben az együttesek szinte kizárólag angolszász dalokat adtak elő, a közönségnek sem volt különösebb oka rögzíteni a koncerteket. Tegyük hozzá, hogy ennek anyagi akadályai is voltak, hiszen a magnetofon drága volt, és a zenekari próbákon sem sűrűn készültek hangfelvételek ‒ amennyiben mégis, ezek többsége nem maradt ránk. Amit tudunk: az 1962 és 1964 között létezett budapesti Jailers együttes után maradt néhány próbafelvétel, ami pedig a hazai bootlegeket illeti, az egyik legkorábbi felvétel 1964 áprilisában készült, az Illés Bercsényi kollégiumbeli fellépésén. A zenekar ekkor már csaknem három éve játszott vasárnaponként a kollégiumban, túl voltak az 1963 májusában megrendezett, botrányos első hazai beatfesztiválon, 1964 augusztusában pedig megjelent első hanghordozójuk, egy EP, rajta két saját, instrumentális szerzemény (’64, Ostinato), egy Little Richard- (Long Tall Sally), illetve egy Dixie Cups-dal (Chapel of Love).

fortepan_104142.jpgTerta 811-es magnetofon. Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei.

A szóban forgó bootleget minden valószínűség szerint Terta magnetofonnal ‒ a Calypso ugyanis csak 1964 áprilisában került piacra ‒ rögzítették. Abban az időben Magyarországon Duna típusú magnószalagok álltak rendelkezésre, amelyek harminc percnyi műsoridő rögzítésére voltak alkalmasak.

A másfél órás, harminckét dalt tartalmazó hanganyag nem csupán archív jellege miatt érdekes és értékes, hanem mert eleven cáfolatát nyújtja annak a tévhitnek, miszerint a beat előtti korszak zenéje nem jutott el Magyarországra. Nos, amit ezen a koncertfelvételen hallhatunk, az pontosan az ifjúsági zene első korszakának hangi lenyomata.

A zenekart ekkor Illés Lajos, Illés Károly, Nényei Tas, Halász Gyula, Farkas Ádám, Körmendi „James” János, Koncz Zsuzsa és Ács Ilona alkották, a felvétel pedig az egyik vasárnapi klubnapon készült, 1964 áprilisában. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvében olvasható egy korabeli ügynöki jelentés, amely szerint a zenekar klubestjei március 26. és április 12. között szüneteltek, így ‒ amennyiben a fent említett információ hiteles ‒ az ominózus koncertre április 19-én, vagy 26-án került sor.

A felvétel Fats Domino 1957-es Blueberry Hill című dalával indul, amelyet az Illés instrumentális verzióban ad elő. A szerzeményt Illés Károly szaxofonjátéka viszi a hátán. Már a nyitódal hallatán érthető, hogy miért is nyilatkozott Szörényi Levente elismerően Illés Lajos öccsének játékáról: „ő fújta meg egyedül a szaxofont (…) recsegősen, szaftosan”. Illés Károly szaxofonjátékára érezhetően hatott Johnny Paris, a Johnny and the Hurricanes vezetője. Mivel elektromos orgonával ‒ amely Paris szaxofonjátéka mellett meghatározta az együttes jellegzetes hangzását ‒ az Illés nem rendelkezett, Nényei Tas azonban beszerzett egy hawaii gitárt, amellyel több-kevesebb sikerrel tudta imitálni az orgona érces hangját. A sok kiállással megtűzdelt szerzemény másik jellegzetessége Nényei gitárjátéka.

Az Illés több Duane Eddy-kompozíciót is műsorra tűzött. Az amerikai gitáros alapozta meg a klasszikus rock and rollt 1959‒60-tól felváltó surf rock hangzást, amelynek egyik újdonságát ‒ a rock and roll-korszakra jellemző szólisták dominanciája után ‒ az együttesek megjelenése és népszerűvé válása jelentette. Eddy hangszeres játéka rendkívül egyéninek számított, alapját az úgynevezett twangy gitár képezte. Az Illés tagjai (tévesen) úgy hitték, hogy Duane Eddy szólóbasszuson játszik, így egy hangszerésszel elkészíttettek egy szóló basszusgitárt.

„Elmentünk a hangszerészhez, előadtuk az elképzelést, hogy ne négy-, hanem öthúros legyen a hangszer. Lehet, hogy volt már ilyen a világon, én akkor még nem láttam. Amikor elkészült a hangszer, Öcsi (Halász Gyula) átvette tőlem a basszust, én pedig nem szólógitáros, hanem szólóbasszusos lettem” emlékezett vissza évtizedekkel később Nényei Tas.

A dalban elhangzik egy rövid gitárszóló is Farkas Ádámtól.

Ezt követi a Wild Weekend, a Rebels nevű amerikai surfrock együttes egyetlen, 1963 szeptemberében megjelent slágere. Nényei szólamával indul a dal, majd belép a szaxofon. A Wild Weekend közepén szintén elhangzik egy kis gitárszóló, ami a dal végén megismétlődik, ezúttal azonban hallható egy apró kiállás is. Nényei Tas szinte mindvégig ugyanazt az akkordkört ‒ Fisz, B, Cisz, Fisz-dúr ‒ játssza. A zenekar rendívül hiteles interpretálja a Rebels-dalt.

fortepan_138919_1.jpgNényei Tas, az Illés-együttes tagja a a BME Rózsa Ferenc Kollégiuma, Bercsényi Klubjában. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

A Johnny and the Hurricanes-től több dal is elhangzik a koncertfelvételen, ezek közül az első az 1960-ban megjelent, gyors tempójú Catnip, amely a basszussal indul, ezen kívül van benne egy kiállás is. Talán ebben a dalban érhető leginkább tetten, hogy mekkora hatással volt a rock a fiatalságra, különösen, ha összehasonlítjuk a korszak hivatalos hazai tánczenéjével. Korabeli kifejezéssel élve, kifejezetten stenkeres (lendületes) hangszeres játékot hallhatunk. Sajnos a gitárszóló eléggé nehezen kivehető. A mikrofont ugyanis, amellyel a felvétel készült, a szólóbasszus, valamint a szaxofon közelében helyezték el. A zongora a dalok többségében alig hallható, még az is elképzelhető, hogy Illés Lajos több dalban nem játszott.

A Zig Zag a Ramrods nevű, ugyancsak amerikai surfrock együttes szerzeménye, amely 1962-ben látott napvilágot. Ez egy lassabb tempójú dal, emlékezetes része a tizenhatodos fokozás, amelyet határozott kiállás követ. Az eredeti szerzemény elúszással végződik, a zenekar azonban a dal végén többször halható zenei frázis megismétlése után egyszerűen leáll.

A Minnesota Fats a Johnny and the Hurricanes 1962-es slágere, amelyből Farkas Ádám szép gitártémája emelhető ki, erre „ül rá” Illés Károly a szaxofonnal. A harmadik sorban elhangzik egy akkordváltás. Akárcsak a Wild Weekendben, itt is ugyanaz a téma megy körbe.

A That Did It a Champs nevű, Los Angeles-i rock and roll zenekar 1962-ben megjelent szerzeménye. A dalban a szaxofon és a gitár felelget egymásnak, majd az utolsó sorban már unisonót alkalmaz a zenekar. A hangszeres szólót a szaxofon és a basszus közösen adja elő. Ezután da capot alkalmaz az együttes, egy kiállás következik, amelyet újabb szóló követ. Ezután visszatérnek a dal intrójához, majd a codában kétszer játsszák el az utolsó sort.

A Big Bad Bass Jet Harris 1964 februárjában megjelent slágere. A Shadows egykori basszusgitárosa az egyik első brit zenész volt, aki immár nem nagybőgőn, hanem basszusgitáron játszott. 1962-ben kilépett a zenekarból, és szólókarrierbe kezdett, saját dalaiban pedig szólóhangszerként használta a basszusgitárt – játszott egyébként négy- illetve hathúroson is.

A szólóbasszus vezeti a dalt, amelyet Körmendi János erőteljes játékkal kísér a cineken. A szaxofon ezúttal csupán a basszussal unisonoban eljátszott szólónál lép be, amely egyébként meglehetősen rövid, azonban háromszor is elhangzik. A dal végén csupán a cinek maradnak, akárcsak a vamp esetében.

Az If You Love Me (Really Love Me) Brenda Lee 1961-ben napvilágot látott slágere, ez azonban már csupán feldolgozás, amely Edith Piaf 1950-es sanzonja, a Hymne á l’Amour után készült. Az Illés ‒ ki tudja, hogy milyen okból ‒ instrumentális változatban adja elő a szerzeményt. A szólóbasszus vezeti a dalt, amelynek fontos alkotóeleme Körmendi János erőteljes cinjátéka. A szaxofon ezúttal csupán a szólónál lép be, amely egyébként háromszor is elhangzik.

fortepan_138585.jpgA Bercsényi Klub közönsége 1964-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

A Night Train To Memphis a country királyának, Roy Acuffnak a szerzeménye, amely az azonos címet viselő, 1946-ban bemutatott akciófilmben ‒ amelynek főszerepét is Acuff alakította ‒ is elhangzik, az Illés azonban nem az eredeti verziót tűzte műsorára, hanem a Johnny and the Hurricanes instrumentális feldolgozását adják elő.

Ezt követi az egyik legemblematikusabb country and western-dal, a Ghost Riders In The Sky, amelyet Stan Jones írt, és vett lemezre 1948-ban, majd az idők folyamán több eladó is műsorára tűzte ‒ így a Johnny and the Hurricanes is. Az Illés az ő verziójukat adja elő. A szerzeményben Nényei játéka a domináns, a zenekar csupán kísér.

Ez után következik a koncert második, immár énekes dalokból álló része. A korszakban a hazai ifjúsági zenekarok fellépései többnyire úgy néztek ki, hogy először hangszeres szerzemények hangzottak el, a klubkoncertek pedig több blokkból álltak, amelyeket szünet választott el. Az első nem instrumentális dalt, a The Sheik Of Araby-t Ted Snyder írta 1921-ben, szövegét pedig Harry B. Smith szerezte az abban az évben bemutatott A sejk című romantikus film számára, amelynek főszerepét a korszak nőbálványa, az öt évvel később tragikusan, mindössze harmincegy évesen elhunyt filmsztár, Rudolph Valentino alakította. A dal az évek során standarddá vált, számtalan előadó tűzte műsorára, illetve rögzítette lemezre, például Django Reinhardt, Louis Prima, Fats Domino, az Everly Brothers, de a Beatles is előadta a Decca lemeztársaságnál a sikertelenül végződött meghallgatáson. Tegyük hozzá, hogy ez korántsem tekinthető egyedi esetnek: a zenekar ebben az időszakban játszotta Marlene Dietrich híres, az 1930-ban készült A kék angyal című filmdrámában is hallható betétdalát, a Falling In Love Again-t, kortársuk, a szintén liverpooli Searchers együttes lemezre is vette 1963-ban Dietrich sanzonját, a Where Have All The Flowers Gone-t. Ennek ismeretében láthatjuk, hogy az a nézet, miszerint a rock mindenestül elvetette volna a korábbi zenei stílusokat, nem felel meg teljes mértékben a valóságnak. Az Illés Fats Domino változatát adta elő, amelyben figyelemre méltó szólót hallhatunk Illés Károlytól.   

Ezután több évtizedes ugrással az akkori jelenben találjuk magunkat: következik az I'm Leaving Up To You, az amerikai Dale and Grace nevű énekes duó 1963 szeptemberében napvilágot látott slágere. Az énekes duók az 1960-as évek elejének amerikai populáris zenei életének népszerű formációinak számítottak, az 1964-ben berobbanó brit invázió után azonban a zenekarok szinte teljesen háttérbe szorították őket, és bár az évtized második felében is akadtak nagy sikert aratott duók, mint a Sonny and Cher, illetve a Simon and Garfunkel, ezt a korszakot alapvetően az együttesek határozták meg.

fortepan_143221_1.jpgAz Illés a Bercsényi Klub színpadán. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

A duót Dale Houston, illetve Grace Broussard alapította 1963-ban, az I’m Leaving Up To You volt az első sikeres daluk, azonban a Beatles berobbanása következtében jelentős mértékben csökkent népszerűségük, két évvel később pedig szét is váltak.

A dalt Körmendi „James” János, a zenekar dobosa adja elő Koncz Zsuzsával. A verzék előtt, illetve az utolsó sor előtt van egy kiállás. A dal különben egy válságba jutott kapcsolatról szól; a szerző a másik félre bízza a döntést: záruljon le ez a kapcsolat, vagy nem? Ő mindent megtett a másikért, „még a földet is imádta, amelyen szerelme járt.” A gitár hangszíne meglepően tiszta, a dal után a felvételen első alkalommal hallhatunk némi tapsot, illetve közönségzajt.

A korszak egy másik duója volt a Big Dee Irwin & Little Eva, amelynek legnagyobb sikerét, az 1962-ben megjelent Locomotiont az Illés is műsoron tartotta. A Swinging On A Star 1963-ban jelent meg. (A dalt eredetileg Bing Crosby, a hagyományos amerikai szórakoztató zene egyik legnépszerűbb képviselője adta elő.) Az Illés változata tartalmaz némi eltérést az Irwin és Eva által előadott verzióhoz képest: előbbiben csupán a dal harmadik sorától felelgetnek egymásnak az énekesek, míg az eredeti szerzemény eleve így indul. Az utolsó verzió előtt modulálnak D-dúrból E-dúrba.

Millie Small is a korszak populáris zenéjének rendkívül népszerű képviselője volt. A jamaikai énekesnő 1964-ben, tizenhét évesen érte el első nemzetközi sikerét, a februárban megjelent My Boy Lollipop / Something’s Gotta Be Done kislemezzel, amelynek mindkét dala elhangzik a koncertfelvételen. A zenekar először a B-oldalon hallható slágert adja elő, amelyet Koncz Zsuzsa énekel. A szaxofon indítja a Millie Small-dalt, és a teljes szerzeményben meghatározó szerepet tölt be, a sláger közepén még egy szólót is hallhatunk Illés Károlytól.

Small után Little Eva 1963-ban megjelent slágere, a What I Gotta Do (To Make You Jealous) hangzik el. Ezt is Koncz Zsuzsa adja elő, a dal utolsó szakaszában a zenekar tagjainak kórusa támogatja meg előadását.

A Tell Him Billie Davis brit énekesnő első nagy, 1963 februárjában megjelent sikere, az 1960-as évek első felének népszerű ‒ eredetileg lányzenekarként indult ‒ The Essex nevű formáció szerzeményének feldolgozása. Davist is a zenekarok berobbanása szorította háttérbe, ezenkívül 1963-ban komoly autóbalesetet szenvedett, ami szintén jelentős mértékben visszavetette karrierjét. Ezt a dalt is Koncz adja elő, egyedül, minden vokális kíséret nélkül.

Ez után két Duane Eddy-szerzeményt ad elő a zenekar. Először az 1961-es Connie című kompozíciót hallhatjuk a Girls! Girls! Girls! albumról, amelyen az összes dal címe egy női személynevet visel.

Ezt követi az 1959-es Fourty Miles Bad Road. Az Illés által előadott verzióban a szaxofon játssza az eredeti változatban hallható zongoraszólamot. A szerzeményben a szaxofon és a basszus felelget egymásnak, és az Illés változatából hiányzik a kórus.

A Good Golly, Miss Molly Little Richard egyik legnagyobb, 1958-as slágere, az Illés viszont nem az eredeti verziót, hanem a Swinging Blue Jeans 1964 áprilisában megjelent változatát adja elő, amely gyorsabb, mint az eredeti, amelyben egyébként a zongora tölti be a meghatározó szerepet. Igazi nyers, őserejű rock and roll ez, amelyben a dal lezárásán kívül csak három akkordot (F, C, G-dúr) hallhatunk, mégsem marad a hallgatónak hiányérzete ‒ egyszerűségében nagyszerű a dal.

fortepan_138590.jpgA Bercsényi Klub közönsége 1964-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

A Toast egy újabb, 1958-ban megjelent Champs-dal, egy csaknem teljesen instrumentális darab ‒ a kiállásokban rövid szöveggel ‒, amelyben a basszus dominál, míg a szaxofon az egész darab folyamán „csipkelődik”.

A Weep No More Brenda Lee amerikai énekesnő 1959 szeptemberében megjelent slágere, amelyet Koncz Zsuzsa előadásában hallhatunk. Érdekesség, hogy az 1980-ban induló Hungaria első lemezén, a Rock and roll partyn is szerepel a dal. Az eredeti változatban a dobos szinte végig csak a négyeket üti, az Illés verziójában viszont a középső részben Körmendi János többször is bepörget. A másik eltérés: a bridge-ben hallható férfikórus itt hiányzik. A Weep No More, ahogy már a címből is sejthető, egy vigasz-dal: a távol lévő szerelmes azzal próbál lelket önteni partnerébe, hogy hamarosan hazatér.

Lee után egy másik, korabeli ismert amerikai énekesnő, Peggy March egyik dala, az 1963 szeptemberében lemezboltokba került Hello Heartache, Goodbye Love hangzik el, amelyet szintén Koncz énekel. A Goodbye love sornál igencsak kiengedi a hangját, ennyire nyersen felvételen csupán néhány alkalommal, az első Illés-EP-n hallható Long Tall Sally-ban, míg szólópályáján talán csak a Mondd, hogy szeretsz című szerzeményben énekelt. Az Illés sokkal lendületesebben adja elő a dalt, az eredeti verzió kommerszebb, és időnként vonósok is „édesítik” a felvételt.

A felvétel jellegzetessége, hogy a bootlegger csaknem az összes dal utolsó hangjának lecsengése után megállította a magnetofont, így csupán a koncert utolsó részében hallhatunk némi ovációt, konferanszot viszont sajnos egyet sem.

A Then He Kissed Me a The Crystals nevű amerikai lányegyüttes 1963-ban megjelent dala, amelyet Koncz Zsuzsa és Ács Ilona ad elő. Ez az első szerzemény, amely előtt hallhatunk néhány elszórt hangot, mielőtt a zenekar belekezd a dalba, amely sajnos nem hallható teljes egészében, ugyanis közben kifutott a szalag.

Ezután következik a Fats Domino-blokk. Sajnos az amerikai zongorista/énekes-dalszerzőt mára szinte teljesen elfelejtették Magyarországon, ami különösen annak ismeretében érdekes, ha tudjuk, hogy a rock alakjai közül az ő nevéhez fűződik az első hazai rajongói klub, valamint olyan meghatározó dalok is, mint az Ain’t That A Shame, vagy a Lawdy Miss Clawdy, zongorajátéka pedig nagy hatást gyakorolt Illés Lajosra. Az Illés négy Domino-szerzeményt ad elő a felvételen és mindegyiket Körmendi János énekli.

Az I've Been Around jellegzetes Fats Domino-kompozíció, benne az előadó védjegyének számító zongorajátékkal. A dal másik emlékezetes alkotóeleme a Körmendi által előadott, hatnyolcados scattelés a verze utolsó sorában. A „szólót” az jelenti, hogy a zongora változtatás nélkül játssza a szólamot, csupán ének nélkül. Nényei Tas a pergődobon hangsúlyoz. A dal végén először hallható néhány torzított gitárhang.

Az I'm Ready egy gyorsabb tempójú szerzemény, sokkal markánsabb zongoraszólóval, a műfajt megéneklő, kétértelmű szöveggel. („I'm ready, I'm willin', and I'm able to rock and roll all night.”)

A Margie-ben elhangzik egy szaxofonszóló, amely azonban sokkal visszafogottabb, mint a surfzenekarok szerzeményeiben. Ez az első dal, amely ‒ igaz, meglehetősen visszafogott ‒ tussal zárul.

A Just A Lonely Man egy lassú dal 1963-ból, mondhatnánk „monotónia-gyakorlatnak” is, akárcsak az I’ve Been Aroundot. Az utolsó sor előtt van egy kiállás, a bridge-ben a zenekar tagjai vokáloznak Körmendi Jánosnak. A gitár az egész dalban ugyanazt a dallamot játssza.

Aztán egy újabb korabeli amerikai énekes duó, a Paul and Paula két dala következik, amelyeket ismét csak Koncz és Körmendi ad elő. A Ray Hildebrand és Jill Jackson által alakított duóhoz fűződik az 1963-as év egyik legnagyobb amerikai slágere, a Hey Paula. Érdekesség, hogy az Illés nem ezt a dalt adja elő, hanem egy ugyanabban az évben megjelent kislemezük két dalát. Először a B-oldalon hallható Flipped Over You hangzik el. Egy boldog párkapcsolatot énekel meg a szöveg, a két énekes a dal folyamán végig felelget egymásnak. Az első verzében az első, illetve harmadik sort Körmendi énekli, a másodikat és a negyediket pedig Koncz, míg a következő versszakban pontosan fordítva. A szóló struktúrája a következő: a szaxofon eljátszik egy sort, a következőt pedig az énekesek adják elő. A bridge-ben az első sort Koncz, a másodikat Körmendi énekli, a harmadik-negyedik sort pedig közösen adják elő.

fortepan_190690.jpgIllés Lajos és Illés Károly az Illés-együttes tagjai a Bercsényi Klub színpadán. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

A Something Old, Something New esküvői dal, az eredeti verziótól eltérően a második versszakot Koncz egyedül énekli. Ez a második dal a bootlegen, amely előtt hallhatunk némi közönségzajt, hangolást, illetve a beszámolást is.

A már említett énekes duókkal ellentétben Millie Small karrierjére nem jelentett végzetes csapást a brit invázió, a jamaikai énekesnő Magyarországra is eljutott, a Spencer Davis Group hírhedt, botrányos, Kisstadionban adott koncertjein ‒ 1967. július 7-9. ‒ ő volt a vendégfellépő. Legnagyobb slágere, a My Boy Lollipop szinte valamennyi korabeli hazai énekesnő repertoárjában szerepelt. Az Illés sokkal lendületesebben adja elő a dalt, az eredeti változatban hallható szájharmonikaszólót Illés Károly szaxofonon adja elő. A ska-stílusú dal a maga korában meglehetősen újszerűnek számított. Koncz egyedül énekel, a kíséret nem variál, végig ugyanazt játssza.

Az Easier Said Than Done az Essex nevű amerikai rythm and blues énekegyüttes legnagyobb, 1963 májusában megjelent listavezető slágere, amely egy bátortalan lányról szól, akit hiába biztatnak a barátai, hogy vallja meg szerelmét, ő „túl félénk és szégyellős” ehhez. Ezt a dalt is Koncz Zsuzsa és Ács Ilona adják elő. A bridge-ben megemelkedik a szerzemény hőfoka, amely triolás ütemmel zárul.

A felvétel záródala már az új zenei stílust, a beatet képviseli: a Dave Clark Five együttest a korabeli sajtóban a Beatlesre adott londoni válaszként emlegették. A Bits And Pieces a zenekar egyik első, 1964 februárjában megjelent slágere. A dal a maga korában rendkívül újszerűnek számított, a kemény dobszólamával, illetve az egyházi zenére jellemző dalstruktúrájával: a kórus énekel egy sort, amelyre a szólista válaszol. A döngölős alap mintegy megelőlegezi a Who egy évvel később íródott My Generation című dalát, ami maga a par excellence rockhimnusz. A refrén csupán két akkordot (F, A#-dúr) használ, a dalszöveg a tönkrement szerelmes panasza, akit darabokra tört imádottja távozása, és azóta „az éjszaka a nappal, s a nappal az éjszaka.”

A Dave Clark Five az 1960-as évek egyik legsikeresebb beatzenekara volt. 1964-ben a Bravo magazinban egyenesen azt jósolták, hogy hosszú távon nem a Beatles fog fennmaradni, hanem a londoni kvintett, ez azonban máshogy alakult, mert az együttes azon beatzenekarok közé tartozott, amelyek nem tudtak túllépni a műfaj keretein, és 1968-ban feloszlottak. Illés Lajos egyébként elmondta, hogy ebben az időszakban a Beatles nem gyakorolt rá különösebb benyomást, csak 1965-től kedvelte meg a zenéjüket, amikor az együttes komplexebb dalokat kezdett írni. Talán ez is volt az oka annak, hogy a londoni beatzenekar egyik legnagyobb slágerét adja elő az Illés, kitűnően. (Bár sajnos ez a dal sem hallható végig.)

A felvételt végighallgatva azonnal feltűnő a meglehetősen jó angol kiejtés. Az együttes tagjaival készült interjúkból kiderült, hogy az Illés tagjainak volt lehetőségük arra, hogy hozzájussanak az aktuális slágerek szövegéhez. Egy bizonyos Louis nevű, Ghanából származó, Magyarországon tanuló diák ‒ aki a fennmaradt fotók alapján fel is lépett a zenekarral ‒ lefordította a dalszövegeket, és korrepetálta a tagok kiejtését, így a bootlegen nem halandzsaszövegeket hallhatunk, ahogy az a korszakban általában jellemző volt a hazai zenekarok jelentős részénél.

1964 végén a zenekar kettévált: Illés Lajos, Illés Károly, Bródy János, Körmendi János a Szörényi-testvérekkel megalapította a később legendássá vált Illés-formációt, Nényei Tas, Halász Gyula, Farkas Ádám pedig Strings néven játszott tovább a Bercsényi kollégiumban. A zenekarban három énekesnő: Baranyai Judit, Fazekas Szilvia és Horovitz Eszter énekelt. A későbbiekben ők is írtak több magyar nyelvű dalt, amelyek közül sajnos csupán egy maradt fenn, a Ne bánd.

„A saját szerepünket értékelve azt mondanám, hogy bár az 1965-ös Illés saját jogon lett nagy zenekar, sikerükhöz és ismertségükhöz mégis elengedhetetlen volt az a pár év, amíg mi is a tagjai voltunk, és ez idő alatt alakult ki az a közönség, melynek segítségével olyan gyorsan tudtak előrelépni” ‒ emlékezett vissza évtizedekkel később Halász Gyula (Öcsi), Farkas Ádám pedig úgy nyilatkozott, hogy „én azt gondolom, hogy az eredeti Illés hangzását mi vittük tovább, és Lajos Szörényiékkel egy teljesen más zenekart csinált ugyanazon a néven. Más stílus, más hangzás”.

 

Köszönöm Nemes Nagy Péternek, Majnik Lászlónak, Kovács Lászlónak és Gittinger Tibornak a cikk megírásához nyújtott segítségét.

 

Szerző: Dragojlovics Péter

Nyitókép: Az Illés a a BME Rózsa Ferenc Kollégiuma, Bercsényi Klub. Mikrofonnal a kezében Koncz Zsuzsa és az Illés-együttes tagjai, háttal Illés Lajos, gitárral Halász Gyula, a doboknál Körmendy János. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2318300949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása