A Shell 1978-ban. Janás György (balról a második), Losó László (jobbról a második)

A Shell zenekar tagjai közül Janás George György és Losó Leasly László visszaemlékezései alapján a kérdéseinkre Janás György válaszolt. Lesz szó a beatről; a nehézségekről, melyekkel egy zenekarnak szembe kellett néznie a Kádár-korszakban; de arról is, mi a különbség az első- és másodvonalas bandák között. 

Hogyan és mikor alapították a Shell zenekart?

Nagyjából 1970-ben kezdtünk el beszélni arról, hogy játszani kéne. Akkoriban futottak itthon a legjobb rockzenekarok, nem írnék egyet sem, aki ott volt, az tudja, kikről beszélek. A zenekar tagjai közül négyen a Művégtaggyárban, későbbi nevén a Gyógyászati Segédeszközök Gyárában (GYSGY) dolgoztunk. Az alapító tagok Losó László (dob, ének); Janás György (– akkor még – szólógitár, ének); Farkas József (billentyűk, ének); Deák Ferenc (basszusgitár, ének); Otta János (ének) – helyette érkezett 1979-ben Szöllösi László – voltak. A munkánkat tekintve volt köztünk felvonókezelő, műszerész, segédmunkás, ványoló. Zenei képzése szinte egyikünknek sem volt, mint ahogy akkoriban egyik zenésznek sem. Zenélni tudtunk, nem kottát olvasni. Természetesen a felszerelésünk sem volt igazán ütős. De akkoriban elég volt egy-egy 40 Wattos motyó, pár BEAG mikrofon és egy saját készítésű keverő. Regenteken játszottunk, de jó volt.

Alakulóban a Shell zenekar

1973-ban már Shell zenekarként léptünk fel a munkahelyi bulikon, szinte minden pénteken, a KISZ-gyűlések után. Ennek ellenére sem vette figyelembe „Bors úr”, hogy mi zenélni akartunk. Nem adott ki zenekari regiszter vizsgát, csak 1982-ben, amikor a Shellnek már bevégeztetett.

Milyen zenéket játszottatok? Volt itthoni vagy külföldi példaképetek?

Természetesen, mint minden zenésznek, nekünk is voltak példaképeink. Érdekes módon inkább külföldi csapatokat „majmoltunk”: Creedence Clearwater Revival, Deep Purple, Rolling Stones, Pink Floyd, Cream, Tom Petty, Gil Vincent, Paul Anka, sorolhatnám még, mert sok volt. A CCR-től szinte az akkor hozzáférhető összes nótát játszottuk, nem is rosszul: volt egy másfél órás Creedence-blokkunk.

Arra jól emlékszem, hogy a Büszke Maryvel kezdtünk szinte minden fellépést, ki tudja már, miért. Amíg Otta Janó volt a zenekar énekese, addig nagyon sok magyar számot is játszottunk, Máté Pétertől, Korda Györgytől, az Illéstől és az Omegától. Igyekeztünk a lehető legegyszerűbb dalaikat előadni, igaz, Máté Péternek minden száma gyönyörű és nehéz volt. Egyszóval: szinte mindent játszottunk.

Janás György egy rajongóval

Jellemzően milyen helyeken léptetek fel? Volt törzshelyetek, vagy jártátok a vidéket?

Akkoriban szinte minden fellépést elvállaltunk, vidéken is, persze, ha a dobosunk sógora el tudta vinni a cuccot a Barkasszal, hiszen nekünk nem volt akkoriban semmiféle szállítóeszközünk. Itt jegyezném meg, a Shell azért nem volt annyira ismert, mert mi a másodvonalas bandákat képviseltük akkoriban, ami csupán annyit jelentett, hogy nem voltunk megélhetési zenészek. Mindenkinek volt teljes munkaidős munkája. Budapesten szinte minden kocsmában, presszóban fellépett a zenekar (ahová nem voltunk túl hangosak). Törzshelyünk a Tengerszem étterem és a GYSGY ebédlő kultúrja volt. Mind a két helyen gyakorlási lehetőségért játszottunk, szórakoztattunk hétvégeken. Persze voltak kiemelkedő események nálunk is. 1978-ban sajnos Otta Janó énekesünk lelépett, a repertoárunk így azonnal egyharmadára csökkent. Akkor már én is hangszert váltottam, cseréltem az amúgy is képzettebb Deák Ferivel, az addigi basszerossal. Szinte égi jelzés lehetett, hogy „hetente” cserélődtek a tagok. Már nem is tudom felsorolni, de nagyon sokan megfordultak a Shellben, ismertek és ismeretlenek egyaránt. Ekkortájt már a Tengerszemben játszottunk rendszeresen. Nagyon jó időszak volt. Sokat gyakoroltunk, játszottunk hétvégeken is, ötven-hatvanfős társaságoknak. Komolyan mondom, hogy mi örömmel zenéltünk, míg az akkorra már elsővonalassá váló bandák csak az anyagiakért játszottak. De ez így is van rendjén.

A GYSGY Művelődési Ház

Mi a legemlékezetesebb koncertélményetek?

Erről nem igazán szeretünk beszélni. Radics Béla előtt lehettünk volna előzenekar. Itt akartuk előadni először az egyetlen saját nótánkat: a Forog a kerék című, jó kis dalt. De nem jött össze, mivel annyi pénzünk sem volt, hogy normális húrokat vegyünk. Igaz, akkor jöttek Indiánék, de már későn. Volt pár fiatal az Ifiparkban, akik mindig kisegítették a „csóró” bandákat. Ugyanolyan fiatalok voltak, mint mi, de még a hegyeket is képesek voltak megmozgatni, hogy pénzt, felszerelést szerezzenek, ha éppen kellett.

Az első fizetett fellépés

Meg tudnátok fogalmazni, mit jelent és jelentett számotokra a beatkorszak?

Saját vélemény, de mi a zenekarral a következőket éreztük.

Öt évet ugorjunk előre az időben. Ekkor jön létre a rock új nyelve Magyarországon, a szokásos késéssel. 1971−72−73: véget ér az ifjúsági zene hőskora. A diákmozgalmak lehanyatlanak, a hippimozgalom véget ér, a társadalom megváltoztatásába vetett álmok szétfoszlanak. Ezzel párhuzamosan a zeneipar felismeri, hogy a rock nem múló divat, érdemes tehát tartósan foglalkozni vele, aminek egyenes következménye a zene fokozatos elüzletiesedése (ezalatt értjük az első- és másodvonalas bandák megalakulását). Az ifjúsági zene a sportcsarnokokba, stadionokba költözik át, kisebb klubokba, a zenekarok és a közönség között felemelkedik az a bizonyos − Pink Floyd által is megénekelt − Fal. A zene fokozatosan elveszíti kapcsolatát a mindennapok valóságával, jelentőségét vesztett szórakozássá degradálódik, a lemeztársaságok által nagyüzemben előállíttatott kommersz termékek valósággal elöntik a piacot (milyen árulkodó kifejezés!), az új zenekarok és előadók nagy részét immár a zeneipar állítja elő és tünteti el. (Akárcsak napjainkban.) A hatvanas évek optimizmusát, a korszakra jellemző életörömöt kiábrándulás, csömör váltja fel, melyet jól példáznak David Bowie dekadens, űrről, katasztrófákról, szupermenekről szóló dalai, a Black Sabbath narkomániát, nukleáris holokausztot, környezetszennyezést leíró szövegei.

Ez a folyamat Magyarországon 1970−1971-ben kezdődik el, ekkor van alakulóban a Shell zenekar, a változások pedig 1973-ban teljesednek ki, pont akkor, amikor mi végleg elhatározzuk, hogy legyünk. Ebben az évben valóságos tornádó söpör végig a hazai zenei életen. Zenekarok tucatjai szűnnek meg, illetve alakulnak át, létrejön például az LGT, az első hazai szupergrupp. S mellékesen megalakul a Shell együttes is. A nagy rendcsinálás az ifjúsági kultúrát sem kíméli. Ekkor történt, hogy a renitenskedő elfogadott zenekarokat (Illés és a többi) tiltásokkal regulázzák meg, az együttesek döntő többségének lemezeit nem jelentetik meg, tudatosan nem elégítve ki az igényeket.

A Művelődésügyi Minisztérium a 6/1971-es rendelettel az ifjúsági zenét a társadalmilag értéktelen műfajok közé sorolja, melynek célja a hivatalosan elismert művészetek támogatása, művelőit giccsadóval sújtják, az illetékesek tudatosan szinte kizárólag a kommerszet művelő együtteseket engedik az országos nyilvánosság elé azzal az indokkal, hogy a színvonalas zenére „nincs igény”. (Ugyanakkor a másodvonalas bandák igenis nyomták az igényes külföldi nótákat, mint ahogy tettük mi is.) E mögött a mondvacsinált indok mögött az a − nagyon is tudatos − félelem állt, hogy a valamit kifejező, színvonalas zenét hallgatva az ifjúság nehezen kezelhetővé válik, sőt még a fennálló renddel is szembe fordulhat, ha máshogy nem is, de a hivatalos értékrendbe nem illeszkedő normák, magatartásmód megkövetésével. A hatalom az államszocializmus egész időszaka alatt potenciális bomlasztó elemet látott az ifjúsági zenében, mert szerintük az az ifjúságot idegen hatásoknak teszi ki, ez az oka annak az esetek többségében nevetséges és indokolatlan be- és kitiltásoknak, amelyekkel együtteseket, azok dalszövegeit, lemezborítóit stb. egyaránt sújtottak. A rendcsinálás következő lépéseként megszüntetik az amatőr zenekarok fesztiválját, majd a Ki Mit Tud?-ot, ezzel szinte lehetetlenné téve az amatőr zenekarok feltörését.

Az ifjúsági lapok zenei rovata minimálisra zsugorodik, a Hanglemezgyár gyakran fél évig nem jelentet meg hanglemezt (azokat is az igényeltnél jóval alacsonyabb példányszámban.) Az amatőrfesztiválok felszámolása után kerül sor az amatőrmozgalom felszámolására. 1973 májusában a Minisztertanács határozatot hoz az ifjúság kulturális ellátottságának helyzetéről, amelyben határozottan leszögezik, hogy „[a]z ifjúsági klub létesítéséhez működtető szerv szükséges.” Ettől kezdve megszűnnek a spontán módon, alulról szerveződő klubok, a meglévőket pedig központi ellenőrzés alá vonják. (Köszönünk nektek mindent, amit a zene eltiprásáért tettetek, Erdős Péter, Bors Jenő.) Munkájukat a KISZ, a párt és a tanács ellenőrzi. A klubvezetőket ettől kezdve kinevezték, a vezető pedig kizárólag az ifjúság nevelésével hivatásszerűen foglalkozó személy lehetett. 1973-ra Magyarországon is véget ért a műfaj hőskora.

Fine el coda: 1982-ben betörtek a Tengerszem étterembe, s elvitték vagy megrongálták az összes felszerelésünket. Innen már nem tudtunk felállni. Mi ezt megéltük, átéltük. A Shell aktív léte 1973-tól 1982-ig tartott.

A Shell a Tengerszem étteremben

Hova sodort titeket az élet? Mivel foglalkoztok manapság?

Sajnos teljesen szétesett a csapat, már nem volt miért lelkesedni, szinte semmink sem maradt, ami használható volt. A dobossal még sokáig voltunk együtt, rengeteg zenekarban próbáltuk magunkat szabadnak érezni. Nem sikerült. Csak néhány közülük: Trio, PancsRock, Absence, Star, Micron. A többiekkel nem tudni pontosan, mi is történt. Farkas Józsi billentyűs talán Svájcban él. Otta János, Szöllösi Laci énekesek... Ki tudja? Deák Ferenc is eltűnt. Jómagam, s Leasly (Losó L. László) a mai napig zenélünk ki itt, ki ott, ahová hívnak. Szerencsére reneszánszát éli az élő zene (matuzsálem swing).

Losó László és Janás György a Trio zenekarban

Még egy utolsó élmény! Amikor megkeresett bennünket Rob Miner (zeneszerző, énekes, koncertszervező), hogy összeszedje ezt a régi, ütős bandát, megköszöntem neki a bizalmat és sajnálattal közöltem, nem lehet. Rob azóta is zenél, igen jó muzsikus. Tartom vele a kapcsolatot a mai napig.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a visszaemlékezést és a képanyagot Janás Györgynek és Losó Lászlónak! 

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.