Nemrég fejeztem be Bálint Csaba legújabb könyvét, a Roadlegendák, legendás roadokat.
Amikor a szerző úgy döntött, hogy belevág ebbe a projektbe, nem állt épp kis feladat előtt, hiszen jelentek már meg roadkönyvek Magyarországon. És az igazság az, hogy ezek nem is akármilyenek! Tegyem hozzá: az egyik legfontosabbat, A Nemest ő maga írta.
Elsőként Boros Lajos könyve, a Stage Pass jött ki 1986-ban. A mű a legendás road, Kraft Tamás életét és munkásságát járja körül és egy olyan rockrajongó számára, mint amilyen én is vagyok, igazi kincset jelent! Csakúgy, mint a témában teljesen megkerülhetetlen, egy évvel később napvilágot látott alkotás, A rock napszámosai. Akkor a megszólaló roadok szavait Ómolnár Miklós rendezte sajtó alá. A kötet történetei mára legendásak.
(Minden rockzene-szerető embernek fejből kell tudnia, hogy például Pék hogyan ment át a szakmunkásvizsgán, hisz A rock napszámosai alapmű!)
1987 óta viszont eltelt harminchét esztendő. A Rock napszámosaiban megszólaló roadok közül sokan nincsenek már az élők sorában, ám Bálint Csaba könyvében a még élők – saját történetük, emlékeik között – rendre felidézik őket is. És el is jutottunk a Roadlegendák egyik leglényegibb pontjához: mindent, az utolsó szót is „kifacsarni” a roadokból, ami csak bennük maradt. Ez nem könnyű feladat, némelyik interjú elkészültét – Csaba elmondása szerint – tíz éves „udvarlás” előzte meg. A roadok lojálisak a zenészek felé, tartanak attól, hogy a bulvár által leuralt világban esetleg kiforgatnák a szavaikat. Ám érezhetően megbíznak a kérdezőben, így végül csak mondják és mondják. Teszik ezt rendkívül élvezetesen és időnként a „saját nyelvükön”.
Fontos tisztáznunk ebben a pillanatban azt is, hogy kik is azok a „roadok”. Talán igazságtalanság azt leírnom, hogy nem kevesebbek a zenészeknél, mégis leírom, mert valahogy így érzem Csaba könyvének elolvasása után.
Mert roadok nélkül gyakorlatilag nem valósulhatott volna meg egy koncert, elhivatottságuk nélkül biztos vagyok benne, hogy ma más, talán kevésbé erős lenne a magyar rockzene. Ezek az emberek tényleg legendásak, a fiatalabb roadnemzedéknek is iránymutatást adhatnak. Nem lett volna, aki vezesse a Barkast, nem lett volna, aki összerakja a technikát, bedugja a gitárokat vagy épp összeállítja a dobfelszerelést, megtegyen mindent, hogy a közönség megkapja, amit érdemel. A könyvben számos olyan történet olvasható, hogy a zenekarok a helyszínre érve koncertezésre teljesen alkalmatlan körülményeket találtak, de ekkor jöttek a roadok és minden lehetetlent megoldottak, minden akadályt elhárítottak, hogy a közönség maradéktalanul élvezni tudja az előadást!
És hogy mit kaptak cserébe ezért a sokszor szó szerint emberfeletti teljesítményért? Az ORI által meghatározott gázsit, ami persze csak a töredéke volt a zenészekének. Majd az azzal való szembesülést, hogy nem voltak hivatalosan foglalkoztatva, bejelentve, így ma, elérve a nyugdíjkorhatárt, komoly problémákkal szembesülnek. E mellett persze az is igaz, hogy ahhoz, hogy a szakmából megéljenek, szükség volt a seftekre, maszek-üzletelésekre. Erről is kendőzetlenül és nagy kedvvel sztoriznak.
Egy dolog egészen biztos: csodálatra méltó és káprázatos az a lélek, ami a roadokban volt. A zenészszakma tulajdonképpen működésképtelenné vált volna nélkülük. Ehhez a teljesítményhez mérten az elismertségük nagyon csekély, mert úgy tartották, háttéremberek voltak, de az igazság az, hogy nem voltak háttéremberek. És ez a könyv azért is fontos, mert végre reflektorfényt kapnak ők is! Valójában már az is egy nagyobbacska csoda, ahogyan ez a szakma kialakult.
A saját kárukon tanulva teremtették meg azt, amit az újabb generációk ma szakmának hívnak. Ez a könyv talán minimális elégtétel is lehet a roadoknak, akik nyilvánvalóan tisztában vannak vele, hogy az utókor mindig hálátlan…
A Roadlegendákban rengeteg olyan történet hangzik el, amit a zenekarok tagjai nem meséltek volna el. A roadok azonban elkalauzolnak bennünket a zenekari lét mélységeibe, sok titkot megismerhetünk például az Illés, a Fonográf, vagy az Omega hátteréből. Nagy érdeme a könyvnek, hogy időben elmegy egészen addig, ameddig ez a szakma igazán tartott. Tárgyalja a nyolcvanas évek újhullámos időszakát és az évtizedfordulót. Olvashatunk így például az A.E. Bizottság, az Exotic vagy a Republic háttértörténeteiről is.
És ami a legfontosabb: a könyv nem bulváros hangvételű, egyáltalán nem „kipakolás”. Talán ez az egészben a legmegindítóbb. A sorok között valódi szeretet bújik meg. Szeretet és tisztelet a kollégák, a zenészek és az élet felé. A könyvben szereplő roadok mindegyikéről elmondható, hogy az élete volt ez a szakma – a szó legszorosabb értelmében. És mindannyian imádták ezt, következésképp élni is imádtak!
A kötetben 11 interjú szerepel 11 tényleg legendás roaddal, de a Roadlegendák, legendás roadok vége be is harangozza a folytatást, hiszen ezt a szakmát nem csak ez a 11 ember hozta létre. Már most várjuk a következő kötetet!
A könyvbemutató április 13-án 10 órai kezdettel lesz a Rockmúzeumban, ahol a szereplőkkel is találkozhatnak majd az olvasók.
Szerző: Majnik László
Nyitókép: Roadválogatott Balatonföldváron. Forrás: Bálint Csaba archívuma
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
