Volt egyszer egy beatkorszak


„Fölsír a hat, de mire mégy?” ‒ A hetedik mint rock-dalszöveg

2022. április 11. - beatkorSzaki

Bizonyára minden posztbeatnik és hajdani hippi, még a torzonborzból élrevasalt konzumáló-korrumpálódó, esetleg az undergroundba vonuló, majd onnan újra felkapaszkodó ifjúsági forradalmárok is megállapíthatják, hogy a rock and roll egykori ellenkultúrájának mélyre vitt verbális ütései a 21. században…

Tovább

Táncházas újhullám #3 – a Zsarátnok

A blogunkban korábban bemutatott Tékához és a Métához hasonlóan szintén a táncházas zenekarok újabb hullámához tartozik a Nikola Parov (1960-, gadulka, kaval, gitár, duda) vezette Zsarátnok együttes, mely az előbbi két formációval ellentétben a balkáni vonalat erősítette. A magyar anya és bolgár…

Tovább

Pionírokból az utolsók (Sebőék Táncházi muzsika című albumáról)

Bár 1978-ban a Zelnik József és Csoóri Sándor által forszírozott, Élő népzene című ötlemezes sorozat lett a táncházi lemezek között a befutó (lásd korábbi anyagunkat), időben a Pálfi Csaba által kezdeményezett és a Sebő együttes által felvett anyag készült el előbb, mely aztán végül az említett…

Tovább

A táncházmozgalom pionírjai – Sebő együttes

A Sebő együttes Halmos Béla szokta volt mondogatni: amikor 1971-ben Sárosi Bálint Zenei anyanyelvünk című rádiósorozatában először meghallotta a Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék című széki lassút, menten kihullott a gitár a kezéből. Sebő Ferenc ezt úgy fogalmazta, hogy ez a felvétel volt…

Tovább
süti beállítások módosítása