A Sebő együttes

Halmos Béla szokta volt mondogatni: amikor 1971-ben Sárosi Bálint Zenei anyanyelvünk című rádiósorozatában először meghallotta a Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék című széki lassút, menten kihullott a gitár a kezéből. Sebő Ferenc ezt úgy fogalmazta, hogy ez a felvétel volt az, ami az igazi csóvát dobta a zenei műhelyükbe. Ez lett az a kulcspillanat, ahonnan radikálisan megváltozott a hozzáállásuk az eredeti népzenéhez.

Sebő Ferenc és Halmos Béla még a hatvanas évek végén egy aquincumi nemzetközi régészeti táborban a tűz körül ülve a külföldi fiatalokat hallgatva döbbentek rá, hogy a magyarok bizony nem tudnak közösen énekelni. Gitárakkordokat pakoltak a népdalok alá, beneveztek a Röpülj Páva ’69-re, ahol Halmos egyéniben egészen a döntőig jutott (ahol nyert egy hétnapos NDK-utat és egy táskarádiót).

Aztán számukra is világossá vált, ha valaki a hetvenes évek elején eredeti népzenét akart hallani, annak az akkori Budapesten lényegében egyetlen módja létezett: elmenni a néptánckutató Martin Györgyhöz a lakására. Halmos sógora, Kósa László néprajzos révén jutottak el hozzá, és onnantól eldőlt az életük. Halmos Béla ismét kézbe vette a hegedűt, Sebő Ferenc pedig egy, a műegyetemi zenekarból szerzett brácsát, amit – miként Lajtha László népzenekutatónál olvasták – átalakítottak három húros, egyenes pallójú széki kontrává. Bevették maguk mellé bőgősnek Martin mostohafiát, Éri Pétert, majd hamarosan eljutottak a Bartók Táncegyütteshez, ahol Lajtha László széki gyűjtése alapján együtt kísérelték megszólaltatni az ősi erőt.

A Sebő együttes táncháza a Kassák Klubban, könyvvel a kezében Sebestyén Márta

„Ha van valami, amit a táncházmozgalom érdekében tettünk, az azt hiszem az, hogy mi vettük a fejünkbe először azt, hogy ezt a muzsikát pontosan úgy kell játszani, ahogy van. Nem feldolgozva, nem átalakítva, hanem pontosan úgy.” – emlékezett vissza Sebő.

1973 nyarán Halmos és Sebő meglepő ajánlatot kapott: elmehettek fél évre Japánba, egy magyar étterembe muzsikálni. Mit szépítsük, bárzenészek voltak, heti hét nap este hattól éjfélig robotoltak. Ennek eredményeként viszont rendkívül összecsiszolódtak. Miközben zenésztársuk, Koltay Gergely idehaza szervezkedett, és megegyezett Nógrádi Gáborral, a zuglói Kassák Klub vezetőjével, hogy indítsanak ott önálló Sebő-klubot. Nem tudni, miért, de úgy gondolták, érdemes sietni, így a mozgalom szempontjából legendássá váló klubot úgy sikerült 1973. november 13-án megnyitni, hogy maga a két alapító ott sem volt. Csak pár héttel később tértek vissza.

Sebő visszaemlékezései szerint a Kassákban erdélyi magyar (széki) és magyarországi román (méhkeréki) tánccal kezdtek, hosszú ideig nem játszottak mást. Két oldalról is piszkálták őket ezért: egyrészt hogy miért játszanak erdélyit, másrészt, hogy miért játszanak románt. De ők ezekkel a hangokkal mit sem törődtek. S nem ezért tágították később a repertoárt, hanem mert maguk is újdonságra vágytak. Így került be a Sebő-klub programjába a mezőségi, a dunántúli és a borsodi táncrend.

Közben az együttes folyamatosan bővült. Koltay Gergely (fuvola) még a Huszonötödik Színház idején csatlakozott hozzájuk (az igazgató, Gyurkó László ajánlotta Sebő figyelmébe unokaöccsét), majd amikor Nagy Albert (bőgő) is beszállt, az addig a basszus szólamért felelős Éri Péter brácsára váltott. A veretes palatkai zenéhez amúgy is jobban passzolt a kétbrácsás felállás. Sebestyén Márta (ének) belépésével pedig hattagúra bővültek.

Sebestyén Márta

A Kassák-beli kétheti Sebő-klubba már nem csak a népzene, a népi kultúra iránt fogékony, vagy az új divatot felfedező tízen- és huszonévesek tódultak, hanem az értelmiség egy része is. A koncerteken kívül a legjobb táncosok – többek között Litkey István, később Varga Zoltán, Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán „Batyu” – tanítottak, közös éneklés is zajlott, és a vendégek között gyakran felbukkant Csoóri Sándor, Nagy László, Kósa Ferenc, Féja Géza, Gyurkó László, Király István vagy Weöres Sándor. Itt mutatták be először Szomjas György és Csányi Vilmos filmjeit, a néprajzi ihletésű kisfilmeket és a népi kultúrát kiemelten támogató, élesztő Forrás folyóiratot, továbbá vitákat rendeztek neves népzenekutatók és társadalomtudósok közreműködésével.

Aztán az évtized utolsó harmadában ez a lendület megtorpant. 1979-ben Halmos Béla kilépett a Sebő együttesből, Sebestyén Márta a Muzsikáshoz csatlakozott. 1980-ban Sebő Ferenc új lemezét már jórészt más társakkal vette fel, és nem sokkal később – hosszú évekre – a táncházmozgalomból is kivonult. Felnőtt fejjel elvégezte a zenetudományi szakot, mindezt saját bevallása szerint azért, hogy a „hagyományőrzés ne maradjon meg lassan elhaló amatőrmozgalomnak, hanem igenis be tudjuk kapcsolni a kultúra főáramába”.

(A Sebő együttesről bővebben lásd a szerző 2017 februárjában megjelent Sebő70 című könyvét.)

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.