A kőfalak leomlottak – Korál

2018. július 18. - beatkorSzaki

koral.jpg

Balázs Fecó, Scholler Zsolt, Fischer László, Pados István

Nagyszabású arénás koncerttel ünnepelte nemrég megalakulásának negyvenedik évfordulóját a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának egyik népszerű rockformációja, a Korál, amely az idehaza épp zeniten lévő hard rock hullám idején úgy igazodott a fősodorhoz, hogy közben a líraisága is megmaradt. Zenei világát – a kezdetektől lényegében az 1986-os leállásig – ugyanez a kettősség jellemezte: miközben a gitáros Fischer László hozta a karcosabb rockos megszólalást, addig a billentyűs Balázs Fecó melankolikus, érzelmes, gyakorta szentimentális dalaival remekül eltalálta a korszak tizenéves közönségének romantikus énjét.

Balázs Fecó a zenekar origójaként ugyan 1978. május 1-jét szokta megnevezni, azt a napot, amikor új zenekarával bemutatkozott a Budai Ifjúsági Parkban, pedig ugyanezen a néven korábban már működött egy profi muzsikusokból álló társaság, amelyik 1974 és 1976 között Koncz Zsuzsát kísérte hazai és külföldi fellépéseire. Benne a nyugati vendéglátózásból visszatért Balázs Fecón túl Brunner Győző dobolt, Makrai Pál (később Marschalkó Zoltán) gitározott és Kiss Zoltán (később Losó László) basszusgitározott. Amikor azonban 1977 augusztusában egyetlen koncertre összeállt Fecó korábbi, időközben legendássá nemesedett rockzenekara, a Taurus, ennek a – Piramissal és a Tűzkerékkel közösen adott – koncertnek a sikere indította arra, hogy saját hard rock formációt alapítson. A régi nevet megtartva új társaival (Fischer László szólógitár, Scholler Zsolt basszusgitár, Pados István dob) kezdetben főként a Taurus iránti nosztalgiát igyekezett életben tartani, de 1979 elejére már kikristályosodott az a jellegzetes Korál-hangzás, amelyben a keményebb megszólalást jól ellensúlyozták a lírai, romantikus hangulatok.

„Szeretnénk a rock kifejezés idehaza túlságosan egyoldalú jelentését kiszélesíteni. Szerintünk a rock az érzelmek és érzések azonnali visszaadására épül, ezért a lebegés, az elringatás, a nagy lélegzetű ívelés ugyanúgy hozzátartozik, mint a dübörgő erőszakosság” – nyilatkozta az 1979 és 1984 között zsinórban hatszor az év legjobb billentyűsének választott Balázs Fecó, és ennek megfelelően lavírozott zenekarával. A nagyobb lélegzetű, helyenként szimfonikus rockra emlékeztető kompozíciókat közönségkedvenc lírai dalokkal váltogatta (szöveg: Horváth Attila), és miközben koncertjeikre csak úgy tódultak a „csöves” fiatalok, addig az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon egy olyan dallal (Homok a szélben) indultak (és nyertek közönségdíjat), amely sokkalta közelebb állt a táncdalok érzelgős világához, mint az „őszinte kemény rockhoz”.

Az 1982-ben megjelent újabb LP-n (A túlsó part) már Fecó érzelmesebb lassú dalai domináltak, a két évvel később korongon (Az óceán) pedig a keménység már szinte csak nyomokban maradt meg, miközben a Korál fokozatosan veszíteni kezdett népszerűségéből. Végül 1986-ban egy NDK-turné után maga Fecó is belátta, hogy önámítás lenne nem szembenézni a tényekkel, és kitette a pontot a Korál pályájának a végére. Inkább nekilátott filmzenéket komponálni (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak), illetve hamarosan belefogott a romos sitkei kápolna felújításába.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog a Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2014120109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.