Hamisítatlan, magyar dzsessz – interjú Dresch Mihállyal

(részlet)

2020. január 19. - beatkorSzaki

Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete dzsessz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna, aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar dzsesszt” játszana. Dresch Mihály (1955) számára a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek. 

Jávorszky Béla Szilárd:
Miért épp a szaxofonra esett a választásod? 

Dresch Mihály:
A gépipari szakiskolában az egyik osztálytársamnak, Nagy Lászlónak már voltak dzsesszfelvételei, meg néhány Downbeat magazinja. Nem tudom, honnan szerezte – mai fejjel egészen szürreálisnak tűnik, hogy a hetvenes évek elejének Magyarországán egy középiskolásnak ilyen irányú legyen az érdeklődése. Ő fertőzött meg. Először Frank Zappa-felvételeket nyomott a kezembe, a hetvenes évek eleji dzsessz-rockos korszakából, az egyik albumon hallottam egy szaxofonszólót, és nagyon megtetszett a hangszer hangja. Aztán az egyik Downbeat magazinban megláttam Rahsaan Roland Kirkről egy fotót, amin egy tenorszaxofonnal látható, és teljesen lenyűgözött. Így kezdett megkörnyékezni a hangszer.

Aztán tudomásomra jutott, hogy a Magyar Rádióban minden héten van egy A jazz kedvelőinek című műsor, melyet Kiss Imre szerkesztő vezetett, és onnantól azt is követtem. Ebben a rádióműsorban hallottam egy koncertfelvételt a chateauvalloni dzsesszfesztiválról – ahová aztán később zenészként magam is eljutottam –, és ezen Johnny Griffin és Dizzy Gillespie kvintettje játszott. Na, onnantól Griffin lett az etalon. Persze nem tudtam a szólóit hangról hangra megtanulni – vannak, akik képesek rá –, de az ő felvételeinek hatására döntöttem el, hogy szaxofonos leszek. Ez az érettségi idején, 1973-ban történhetett, az elhatározásomat közöltem apámnak, és onnan kezdtem először magánúton tanulni, majd később felvettek a dzsessztanszakra.

Jávorszky Béla Szilárd:
Lehetett nálunk akkoriban jó minőségű szaxofonokat kapni? 

Dresch Mihály:
Már lehetett. [A] [...] technikum elvégzése után a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dolgoztam, először az anyagvizsgáló laboratóriumba kerültem, a beérkező nyersanyagok minőségét kellett ellenőrizni, hogy megfelelnek-e a gyár követelményeinek. Élvezetes munka volt, szerettem ott dolgozni, remek társaság volt, csupa fiatal, mindig gyorsan elrepült a munkaidő. Közben már jártam magántanárhoz, és tizenkilenc lehettem, amikor OTP-részletre ötezer forintért megvettem az első hangszeremet, egy Amati tenort. Apukám Praktica fényképezőgépét beadtuk a zálogházba, az érte kapott közel kétezer forintból befizettem az első részletet. Aztán, miután a gyárban dolgoztam (később már az ottani tmk lakatos-műhelyben gépeket javítottunk), szépen visszafizettem neki az utolsó forintig. Az öreg ebben a tekintetben is szigorú volt. Onnantól már haladtam a magam útján.  

Jávorszky Béla Szilárd:
Kamaszként a dzsessz mellett a korszak populáris zenéjéből mely zenekarok ragadtak meg? 

Dresch Mihály:
Elsősorban a progresszív rockzene. Jimi Hendrix, a Ten Years After, a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Grand Funk Railroad vagy az Emerson, Lake and Palmer – ilyesmiket hallgattunk. Amikor viszont a hetvenes évek közepén megismertem a fúziós zenéket (Weather Report, Return To Forever), már a modern mainstream dzsessz érdekelt. Charlie Parkertől Miles Davisen át John Coltrane-ig. Később pedig Jan Garbarek, aki akkoriban lett friss világsztár, és Keith Jarrettel készített közös lemezeket. Az egyik nagy kedvencem a Village Vanguard-beli koncertjük anyaga, a dupla nagylemezen megjelent Nude Ants, melyen rajtuk kívül Jon Christensen dobolt és Palle Danielsson bőgőzött. De említhetném a hat évvel korábbi Belonging LP-t is, ami mai füllel szinte populáris dzsessz, de a maga idejében nagyszerű anyagnak számított. 

Jávorszky Béla Szilárd:
Akkoriban közülük élőben sikerült elcsípned valakit? 

Dresch Mihály:
Garbareket többször hallottam Debrecenben, meg néhány barátommal rendszeresen kijártunk Varsóba, a híres Jazz Jamboree-ra, ahol többek között Dexter Gordon és személyes nagy kedvencem, Archie Shepp játszott. Amúgy meg mindenhová elzarándokoltunk, ahol csak szólt a dzsessz.

Jávorszky Béla Szilárd:
A magyar formációk közül mikre jártál szívesen? 

Dresch Mihály:
Például a Syriusra, melynek zenés hajója hetente kétszer futott ki a Dunára, ha jól emlékszem, szerdán és pénteken. Majd’ mindegyik alkalommal eljutottam rá. Ahogy véget ért a műszak a gyárban, siettem a kikötőbe, és ahogy elindult a Syrius-hajó, egyből éreztem, ahogy kiszakadtam a korabeli, eléggé nyomasztó politikai és társadalmi miliőből, és átúsztunk a teljes szabadságba. Remek zenék voltak, komolyan vették a zenélést, fantasztikus időszak volt. Aztán hallottam Szabadost Kathy-Horváth Lajossal többször is, a Petőfi Sándor utcai csütörtöki dzsesszklubban sokat megfordultak, ahogy a Marczibányi téren az Interbrass-koncerteken is. Óriási élmények, komoly inspirációk. Akkor még egyaránt jártak a fiatalok Syriusra, Szabadosra, Interbrassra és más jellegű zenékre, nem volt még jelen a későbbi megosztottság, ezeket a produkciókat ugyanúgy fontosnak éltük meg.

[...]

Jávorszky Béla Szilárd:
A népzene miként jött be a zenédbe? Hisz épp a te pályád a remek példa arra, hogy miként lehet egy művész egyszerre korszerű és magyar, szeretheti egyszerre a modern afroamerikai fekete dzsesszt és a magyar népzenét. Kompozícióidban ez a két zenei világ szépen és harmonikusan szervesül. Még ha a mából visszatekintve látjuk is, hogy hosszú folyamat eredményeként jutunk el az igazán fontos nagylemezekhez. 

Dresch Mihály:
Az első időszakban sok minden zajlott bennem, kerestem a helyemet és a saját hangomat, de már akkor éreztem késztetést a népzenére. Még egészen kezdő koromban odahaza gyakorolgattam, és motoszkálni kezdett bennem, hogy amit a dzsessztanszakon tanulok, az óriási dzsesszmuzsika, de emellett feltódultak bennem a gyerekkori élmények is. Persze ma már nagyon sok kommersz zenére rámondják, hogy dzsessz. Olyan zenékre, amelyekben ugyan vannak bizonyos dzsesszes elemek, de a velejük mégsem az. A dzsessz nem szórakoztató zene, hanem komoly műfaj. Személyes megnyilatkozás. Szerintem. Charlie Parker, Miles Davis vagy John Coltrane annak idején a zenének olyan ívét írták le, amitől teljesen megváltozott a dzsessz, rétegműfaj lett, de közben mélyértelmű, sok mindent nagyszerűen kifejező zene. Ha meghallgatod a Kind of Blue-t, az már nem szórakoztat, hanem emelkedett hangulatú, mára klasszikussá váló, művészi produkció.

Jávorszky Béla Szilárd:
De hát a dzsessz mindig is befogadó műfaj volt. 

Dresch Mihály:
Ez igaz, vélhetően ezért is tudta mindig önmagát megtermékenyíteni. De közben mégiscsak van egy intellektuális szint, amit meg kell ütnie. Persze mindez csak az, ahogy én látom. De visszatérve az eredeti kérdésre, Szabados volt az, aki először adott arra választ, hogy miért van az, hogy az afroamerikai dzsesszt és a magyar népzenét – vagy a szibériai vagy ősi japán zenét – is egyszerre szereti az ember. Azért, mert ezek az ősi rétegű emberi zenék valahol mind összefüggnek egymással. Ahogy Szabados fogalmazta, nagyon hasonlatosak egymáshoz és van egy közös őstenger. És ez szerintem is így van. Bartók is azért ment egyre távolabb, és kutatta a román, majd török népzenét, mert észrevette, hogy az alapindíttatás ugyanaz. Sőt, sokszor dallamok szintjén is rengeteg rokonság figyelhető meg. Ha a Mahalia Jackson által énekelt spirituálé mellett meghallgatsz egy széki lassút, vagy egy széki keservest, azt tapasztalod, hogy a belső indíttatás nagyon hasonló. A zenekultúra, a zenei környezet persze már nem. De a két világ egyáltalán nem ütközik egymással.

A teljes, lábjegyzetelt interjú az alábbi linken érhető el.

Az interjút Jávorszky Béla Szilárd készítette.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr915416566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.