Emlékszem, mennyire vártuk minden évben az LGT-koncerteket május elsején. A Loksi előtt Mini meg a többiek. Balogh „Szivacs” Jenő kezeit képtelenség követni a fergeteges dobszóló alatt. Hatalmas bulik voltak, és amikor az utolsó koncert is véget ért, indultunk át a Budai Ifiparkba.
Egyik alkalommal a Szerelem második vérig című film egyik jelenetét forgatták a koncert előtt. Kijött a színpadra a rendező ‒ hogy Dobray György vagy Horváth Péter volt-e, azt nem tudom ‒, és felvázolta a közönségnek a jelenet lényegét: itt van egy kis rockbanda, akik előszőr kaptak rá lehetőséget, hogy a nagy zenekar előtt felléphessenek. Az lenne a lényeg, mondta, hogy ti már nagyon várjátok a nagybetűs rockbandát, és nem igazán vagytok kíváncsiak ezekre az ismeretlen, „szerencsétlenkedő” akárkikre. Szóval lehet őket egy kicsit fújolni, kifütyülni.
O.K. Tehát értitek. Akkor: Felvétel!
Beri Aryék belecsaptak a húrokba. Ám az első sorokban ott volt néhány kőbányai punk srác. Sotár és a többiek, akik nagyon is komolyan vették a rendező instrukcióit, kicsit talán túl nagy hangsúlyt is adva a kritikájuknak. Mindkét kezüket az égnek lendítve, középső ujjukkal felfelé mutatva trágár, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a produkciót. A rendező azonnal leállította a felvételt. Teljesen nyugodtan kisétált a színpadra megint, és kedvesen közölte észrevételét, aminek az volt a lényege, hogy: „Ennyire azért nem kell nem szeretni őket”.
Másodszor már minden gond nélkül, az elképzelések szerint sikerült rögzíteni a jelenetet. Direktorunk ezúttal teljes megelégedéssel jött ki harmadszor is a színpadra és megköszönte a közönség együttműködését.
Egy másik kedves sztori, amikor Szomjas György Kopaszkutya című filmjének egyik jelenetét forgatták, szintén a Tabánban. Néhányan arra lettek figyelmesek, hogy Schuster Lórántot, a P. Mobil frontemberét a Hobo Blues Band tagjai csépelik a színpad mögött. Páran már indultak volna segíteni Lórinak, amikor a stáb tagjai megállítottak őket. Semmi gond, ez csak filmforgatás. A kedélyek megint csak megnyugodtak, és minden folytatódhatott tovább.
LGT-koncert a Tabánban. Fotó: Fortepan / Rubinstein Sándor
Azonban a legkedvesebb emlékem a Tabánról az, hogy egy ott készült fotón ‒ természetesen egy LGT-koncert plakátján ‒ Laci barátom is jól kivehető az első sorban. Sajnos ő már nincs közöttünk, és az egykori plakátnak sem találom nyomát sehol.
A szöveg a Volt egyszer egy beatkorszak 2023-as pályázatára érkezett.
Szerző: Nagy Gábor
Nyitókép: Az LGT és közönsége a Tabánban. Fotó: Fortepan / Rubinstein Sándor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
