Volt egyszer egy beatkorszak

„A matracokon tűzveszélyes a dohányzás” ‒ Az Orszáczky-mítosz III.

2024. január 11. - beatkorSzaki

fortepan_262591.jpgOrszáczky Jackie 1984-as év végén lépett fel ismét Magyarországon, a Vadászat lemezbemutatóján. Ugyan már a hetvenes évek végén is visszajött, ekkor kezdett el újra többet írni róla a sajtó. Az énekes-basszusgitáros karizmatikus figurája rányomta a bélyegét a későbbi zenészgenerációkra, ahogy a magyar rockzene értékelésére is. 1983-ban azt írta az Ifjúsági Magazin, hogy „Orszáczky Jackie, Baksa Soós és társaik népi hősökként élnek a rocktörténeti emlékeket ápolgatók szemében”.

A Syrius a hetvenes évek elején újdonságot, haladást és zenei komplexitást jelentett. A zenekar által megteremtett, a dzsesszrock és a progresszív rock közé tehető stílusnak a szokatlan hangzás volt az egyik megkülönböztető jegye ‒ ennek egyik oka pedig a szólógitár hiánya. Noha ‒ ahogy azt Fonay Tibor Orszáczky-díjas basszusgitáros is érzékeli ‒ ezen a helyzeten Orszáczky dallam- és érzelmekkel teli játéka sokat kompenzált. Arra pedig egy 1971-es ausztrál cikk tért ki, hogy a Syrius kint tartózkodásakor a legkeményebb zenét játszotta a kontinensen, aminek az egyik oka pontosan az, hogy „a zenekarban két szaxofon volt a szólógitár helyett”. Orszáczky egy 1985-ös interjúban mondta el, hogy

„jó pár év kellett ahhoz, hogy igazán beilleszkedjek és gondolataimat el merjem angolul is mondani. Tulajdonképpen tavaly lettem újra énekes-basszusgitáros, mert a korábbi időben hivatásos zenészként csak a basszusgitárral foglalkoztam”.

Később mégis megjelent a Syriusban a gitár: Tátrai Tibor 1973-ban fél évet játszott a zenekarban.

A Syrius másik jellegzetességének az előadásmód egyedisége számított. John Covach, a progresszív rock vezető nemzetközi kutatója szerint a nyugati progrock zenekarok „egyfajta zeneszerzői vázlatfüzetként használták a stúdiót”. A fúziós zenészek azonban eszközként tekintettek rá, ami arra szolgál, hogy alternatív hangzásvilágot hozzanak létre ‒ írja a fúziós zenéről szóló könyvében Kevin Fellezs. Az államszocializmus idején a szűkös technológiai adottságok miatt korlátozottak voltak a koncertek vizuális és hangtechnikai eszközei. Ez részben magyarázatot is adhat arra, hogy a Syrius esetében a hallgatók számára nyújtott alternatív valóság építése egyrészt a dalszerzésben, a dalszövegekben és az improvizáción keresztül, másrészt az előadásmódban teljesedhetett ki.

Az előadásmódnak különösen fontos része volt Orszáczky személyisége, humoros kommentárjai, amelyek közül szerencsére néhány fennmaradt. (A progresszív rockra egyébként nyugaton is jellemző volt a zenészek által közvetített humor és önirónia.) A koncertekről készült amatőr felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy az énekes-basszusgitáros által megfogalmazott gondolatok ‒ melyeknek egy része igen groteszknek hatott ‒, meghatározó részei voltak a jelenségnek. A Bercsényi Klub matracai pedig tovább fokozták a zene által adott élmény különlegességét és intimitását. Például a következőhöz hasonló felkonfra gondolunk:

„Hölgyeim és Uraim, mindenkit tájékoztatunk arról, hogy a matracokon tűzveszélyes a dohányzás, épp ezért mellőzzük. Az, hogy itt páran dohányoznak, az csak annak tudható be, hogy sört is iszunk és ezt szintén nem szabad. Tehát itt... itt ez... nem annyira tűzveszélyes ez a front és itt minekünk így, ennyire elfüggetlenítve egymástól, több lehetőségünk van arra, hogy vigyázzunk arra a szál cigarettára, mint nektek a matracokon, amelyek közismerten tűzveszélyesek és esetlegesen mi egymást eltaposva próbálnánk kihatolni a teremből, amikor a tűz nyelvei égnek csapnának. Köszönjük az előlegezett bizalmat és felkérem Tarzan urat, hogy ő se dohányozzon.” 

Kőbányai János, aki számos cikket írt a zenekarról, és megannyi írásában méltatta a Syriust, már 1977-ben megfogalmazta, hogy „Orszáczkyék új zenei magatartást, új stílust és hangzásvilágot teremtettek Magyarországon; a rockból jazzbe fejlődés útjának példáját. Megújították és kiszélesítették mind a jazz művelőinek, mind közönségének táborát. Gondolati zenéjük ‒ amely máig él és hat ‒ mértéke az ifjúsági zene megítélésének”. Orszáczky-t a nyolcvanas évek közepén, miután a Hobo Blues Band Vadászat című lemezbemutató koncertjén lépett fel, arról kérdezték, mit gondol a Syriusról.

„A mi zenénknek abban volt jelentősége, hogy hatással volt a következő generációra. Elsősorban a zenészeknek mutattunk utat abban, hogy lehet mást is csinálni.” 

Mégis, Orszáczky visszatérésekor a közönség némi csalódottságot is érzett. Ennek talán az volt az oka, hogy ugyanazt akarták átélni, amit a hetvenes évek elején, de azzal is összefüggésben lehetett, hogy a Vadászat albumnak, illetve a lemezbemutató koncertnek is kettős fogadtatása volt. Az egyik kritikus például így reagált a vendégzenész jelenlétére: „Volt itt minden: régi Kex-szám, Kőbánya blues, dzsessz, Kopaszkutya, s az est igazi fénypontjaként fellépett Orszáczky Miklós – kissé kopaszodva és szemüvegesen”. Egy másik szerző így fogalmazott: „Orszáczky Jackie aznap sem volt rossz, nem is öregedett többet, mint az előtte pár héttel ugyanezen a helyen fergeteges sikert aratott Szörényi Levente ‒ és mégis. Az udvarias tapsból teljesen nyilvánvaló volt: meg nem valósult álmokra és elvetélt mítoszra nem lehet nosztalgiázni”. Ugyanabben az évben írta Baróti Éva, hogy szerinte Orszáczky már nem polgárpukkasztó, de, „ha lehet, még jobb zenész lett, mint annak idején”.

Ennek ellenére Orszáczky kultikus helyet foglal el a magyar populáris zene történetében, amelyet megannyi példa közül jól szemléltet egy 1981-es cikk A Hét magazinban, amelynek szerzője az LGT és az Illés tagjai mellett Orszáczkyt tartja a legjobb zenésznek. Ahogy érzékelteti jelentőségét az is, hogy Deák Bill Gyula ‒ akit egyébként Orszáczky keresztelt el Billnek ‒, sok vele készített interjúban hangoztatja, mennyit köszönhet Jackie-nek.

„Amikor először hallottam az Új Rákfogóban énekelni, azt mondtam, kész, abbahagyom, hogy lehet így énekelni?”

Orszáczky később is színpadra lépett Hobóval, így 1991-ben, amikor a sajtó megjegyezte, hogy „Hobo, s vendégei: Lakatos Tóni, Bill, Cseh Tamás, Orszáczky »Jackie« Miklós pontosan idézték fel az elmúlt évtizedek Magyarországának megannyi kínját, szólt a blues az emigránsokról, a szökevényekről, az országútról, felcsendült a Batthyány térről, s Kőbányáról, s az orgiáról, hogy Kádár János hatalmas képe alatt már bizonyosak lehessünk benne, a szobrok dőlnek”. Ahogy azt is megírták, hogy

„Orszáczky Miklós nem kél birokra saját legendájával. Egyszerűen nem érdekli. Azt a zenét játssza, amit szeret. A többi meg úgyis lényegtelen”.

Baróti Éva a rendszerváltáskor sorstragédiaként közelítette meg a zenekar és így Orszáczky történetét is. „Orszáczky ide tartozott. De ebben az ide tartozásban benne foglaltatott a szinte kötelező elmenés. Az egy szűk réteg számára mítoszt teremtő, útmutató együttes és vezéralakja a nagy többség számára elérhetetlen, befogadhatatlan »magas« zenét, fúziós dzsesszrockot játszott a ’70-es évek Magyarországán.” Annak, hogy Jackie mítosszá vált, karizmatikus egyénisége, Ausztráliába való távozása, a Syrius kudarca mellett további elemeit is felsorolhatjuk. A mítosz erejét mindenképpen táplálja, hogy a zenésztársak jellemzően nagy elismeréssel beszélnek Jackie-ről. Hobo a kilencvenes évek végén nyilatkozta például, hogy a Hey, Joe-t már előbb is énekelnie kellett volna magyarul, „Orszáczky ösztönzésére a Syriussal”, de nem merte, „mert annyira jó volt a zenekar”.

orszaczky_miklos.JPGForrás: A szerző archívuma.

„Csak... talán csak azért az egy dologért veszünk hangszert a kezünkbe, azért az egy nótáért, amely most következik, és címe: Hey Joe. (Bekiabálás: Jimi!) A történetet mindenki ismeri, azt hiszem. A történet lényege az lenne talán, hogy... valaki megkérdezi Joe-tól: Joe, hova mész, avval a puskával a kezedben? Megyek, hogy lelőjem a kedvesemet, akit a mocsokban találtam egy másik emberrel. Később ez az úr megkérdezi: Joe, hallom, te lelőttél valakit, gyilkos vagy. Igen, gyilkos vagyok, viszont elvágtam a mocskot magam körül. És Joe, mit fogsz most ezek után csinálni? Elmegyek Mexikóba, és úgy érzem, hogy újból szabad lehetek. Hey Joe!”

 Orszáczky Miklósról szóló korábbi cikkeink ITT és ITT olvashatók.

Szerző: Wagner Sára

Nyitókép: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7918295331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása