Előkerült nemrégiben egy igen különleges dokumentum, ami nemcsak Syrius-rajongók számára lehet érdekes. Az írás a Nyugat és Kelet, a szabadság és a korlátok közti út metaforája. A nyugati szabadság keleties tapasztalatának lenyomata. A Syrius több hetes hazafelé tartó útján Orszáczky Jackie ugyanis naplót vezetett. Írása egyrészt visszatekintés, másrészt a hajón töltött mindennapokra reflektál. Az Orszáczky életútjával foglalkozó sorozat következő részének középpontjában ez a hajónapló áll.

Hadd kezdjem – előszóként – egy félreértés tisztázásával. A Jackieről szóló cikksorozat első részében a disszidál igét használtam. Be kell vallanom, a szóhasználat kétes következtetéseket vonhat maga után. Orszáczky ugyanis hivatalos engedéllyel távozott az országból 1974-ben. Vele ellentétben Ráduly Mihály valóban disszidensnek számíthat, hiszen az ösztöndíjas időszak letelte után a felszólításra nem jött vissza − engedély nélkül maradt kint Amerikában. Orszáczky azonban másképp járt el, 1977-ben leadta öt évre az útlevelét. A procedúráról részleteket is megosztott egy interjúban.

„Úgy gondoltam, megéri, ha öt évig leadom az útlevelet és vége – a magyar státusz befejeződött. Öt év múlva, ha nincs más probléma, akkor mehetek. És tényleg úgy is volt. Öt év múlva kértem vízumot, szó nélkül megadták.”

Orszáczky azokról a körülményekről is beszélt, amelyek oda vezettek, hogy engedéllyel mehetett vissza Ausztráliába. „Legalább nyolc hónapba tellett, amíg a papírokat elintéztem. […] A John Hopkins nevű ürge, a menedzserük [a Bakery együttesé, akik hívták Orszáczkyt –a szerző], küldött mindenféle információs anyagot az Interkoncertnek, én pedig vettem az illetékes úr kocsijába egy autórádiót, és egy üveg viszkit. 1974-ben leszálltam a repülőről.”

Koncertplakát Ausztráliából. Forrás: A szerző archívuma.

Orszáczky Kőbányai Jánosnak mesélte el a kiköltözése körülményeihez kötődő emlékeit, aki már a Syrius aktív éveiben is rengeteg írt a zenekarról. A téma iránti érdeklődése mit sem változott az évek múlásával. A zenésszel a kilencvenes években, Jeruzsálemben készítette az Amíg az álmokat széttörik című interjút, amelyből az előző idézetek is származnak. Ez az írás a Népszabadságban jelent meg Orszáczky halálát követően, hosszabb verziója pedig Kőbányai Emlékek a beatkorszakból című könyvében olvasható. S hovatovább, ezt az interjút közli – sajnos hivatkozás nélkül – a Novák Emil által kiadott Orszáczky-könyv is, amelyben olvasható e cikk tárgya: a hajónapló.

Az első bejegyzése 1971. október 4-re esik. Közvetlenül az indulás előtt Orszáczky egy Koltai nevezetű magyar sráccal zajló beszélgetéséről számol be. „A fiú gitározni akar. Ha ismerné az életünk, nem tenné – értem ez alatt az üzlet sötétségeit.” Az utolsó dátum november 23. Orszáczky jegyzetei hol szépirodalmi jellegűek, hol pedig vázlatokat közöl, vagy épp humoros megjegyzéseket. A naplóban egy mondatba elrejtve, a Széttört álmok dalszövegéből is idéz − „felragyogott a napfény”. Történeti szempontból a napló egyik legfontosabb sajátossága az, hogy szerzője feljegyezte, a Syrius együttes mikor hol járt, mely fesztiválokon lépett fel, mennyi időt töltött el egyes ausztrál városokban. A Syrius együttesről azonban nem csak a számok és városnevek tekintetében tudhat meg többet az olvasó. Jackie zenésztársairól, a zenésztársak szokásairól, tulajdonságairól is írt, legrészletesebben Baronits Zsoltról, a zenekar vezetőjéről. A sorokból világossá válik, hogy Baronits a szervezés és a menedzselés feladatát töltötte be, a zenei kérdésekben kevés szerepe volt. Valamelyest kilóghatott a sorból.

„Játszottunk, közben elfogyasztottuk a tegnapi és mai szabad italunkat. Mondom Zsoltnak, kiadják a tegnapit is, melyet nem fogyasztottunk el. Ezután megy megkérdezni, és utána elmeséli nekem is: képzeld, megihatjuk a tegnapit is.”

A naplót olvasva a vízen töltött hétköznapok tárulnak elénk, és azt a folyamatot követhetjük végig, amely során a zenész feldolgozta, ami vele történt és történik. Vagy ami nem. Az utazás egyhangúságát oldhatta fel, s saját maga számára az idő múlását követhette írásában. „Általában mindenki napozik és unja magát.” A szakaszosan vezetett szövegben az átmenetiség élményét ragadta meg, ugyanis több utalásból is kiderül, hogy sok esetben napokkal le volt maradva az íráshoz képest.

A hajónapló egy részlete. Forrás: A szerző archívuma.

Ahogy az utazás, úgy maga a napló is az idő, és annak múlása körül forog. „Minden éjjel előre kell állítani az órát 30 perccel”. Az olykor céltannak tűnő utazás tapasztalatát Ráduly Mihály is az idő által sűrítette egy mondatba. Gondolatát Orszáczky papírra vetette: „Az íráshoz idő kell – és az időt le kellene írni.” Rálátására reflektál később a hajónapló szerzője is, már Európában, a hajóutat követően, nem az idő múlásával, hanem az emlékek szerepével, amelyek az idő múlásával és a változással szembesítk az embert minduntalan. „Meg akarjuk őrizni utunkat, legalább magunknak, és ezzel együtt magunkat is. Ki így, ki lemezzel, ki kocsival.” Orszáczky pedig a hajónaplóval. „Azt hiszem itt mindenki (legtöbb) félúton van régi és új élete között. Mit tehetnek tehát: emlékeznek.”

A hajónapló műfajához híven Jackie feljegyezte a hivatalos adatokat is. Például a hajó maximum utasszámát, amely 1523 volt. Az út során több helyen is kikötöttek, többek között Wellingtonban, Tahitin, Panamában, majd Portugáliában. A hajóút Rotterdamban ért véget. Orszáczky pontosan leírta, mettől meddig hol tartózkodtak Ausztráliában, utazásaik hosszát is megadja, és felsorolja a fellépések helyszíneit is. Utal arra, hogy ezek a „számítások” Ráduly Mihályhoz is kötődnek. Az ausztrál év és az oda-visszaút összegzéséből − kilométerekben és városnevekben – megállapítható, hogy a Syrius együttes körbejárta a világot.

„Végülis, mi teendőt találsz egy utasszállító hajón Tahiti és Panama között? Elvégzed a szükséges létfenntartási teendőket, tehát alszol (természetesen fiatal vérednek és egy tennivalók, konkrét célok hiányának megfelelően teljes rendszertelenségben), valamint várod az étkezést jelző harang kongását, melyet tested pavlovi reflexeknek szinte bizonyítékául szolgálóan kimondhatatlanul erős éhségérzettel elfogad. […] Mindezek után megpróbálod gondolataidat papírra vetni, de hogy sikerülhet ez, ha nincsenek is igazi gondolataid? Szóval leírsz egy csomó sületlenséget, vagy kiszámolod, hány kilométer egy tengeri mérföld.”

Az átmenetiség, amelyet az utas a vízen hosszú útja során él át, nem csak magára az emberi tapasztalatra vonatkoztatható. A Syrius a kapitalizmusból igyekezett vissza a szocializmusba, és több hétre egy olyan szabályok nélküli térbe került, ahol nem volt más dolog, csak várni az út végét. Az együttes esténként fellépett a hajón, populáris zenei számokat adtak elő. Ahogy a Tahitin töltött másfél napról ír, Orszáczky kapitalizmusról alkotott képe kontrasztosan sejlik fel. „Ki gondolt ablakra kétszáz évvel ezelőtt még a legmódosabbak közül is – ki gondol erre a luxusra a közforgalomban járó buszokon –, én mondom, ez a veszte az ősi kultúráknak. Ablakot akarnak. Ablakot és slágerlemezt, beilleszkedést, 60 centet egy pohár sörért. A Nyugat megmutatta az utat, eltörölni a természetet.”

Az úti beszámoló a Világ Ifjúságának kedvelt műfaja volt ekkoriban. A lap sok olyan írást közölt, amelyben fiatalok külföldi élményeikről számoltak be – sok esetben az ifjúság életmódjáról és a populáris zenéről is szóltak ezek a szövegek. Orszáczky váltakozó stílusban, játékosan dolgozta fel az ausztrál évet, azokkal az új kultúrákkal kapcsolatos benyomásait, amelyek az út során pár órára bekebelezték, és a hazatérés örömét. Emlékeinek, és jelenének lejegyzése a szocializmussal szegélyezett ifjúság életének sajátságos lenyomata, amely keretek közé szorította a távolság és az utazás jelentését. Általános mondatokat írt egy olyan korszakról, amely könnyen beszélhető el klisékben, ismétlésekkel. Azonban az, ahogy Orszácky szavakba önti a hazatérés vágyát, a külföldi lét megtapasztalását és az úton-levés céltalanná – miközben szinte csak célja van, a megérkezés − válásának pillanatait, nem a rendszert, hanem a benne élő ember gondolkodásmódját mutatja be.

„Az utóbbi időben sokat álmodom, éspedig otthonról. Ez talán annyit jelent, hogy vágyakozom otthon lenni végre. Egy év után ez elképzelhető. Egy év elég nagy idő, és úgy érzem, sok tapasztalatot hozott. Elsősorban nyelvi, egy-két zenei és majd: mi a különbség az ez idő előtti ismert zenei körökben, milyen érzés egy év után ülni a cserépkályha mellett a család körében, mit mutat a magyar virginizmus, úgy vár-e az aranykapu göndör sörénye, ahogy utoljára éreztem.”

***

„Az ég színe percről percre változott, a méregzöldtől az élénk bíborig. És egyszerre kibukott a tengerből az egyenlítői nap. Kaptunk két perc időt megfigyelni a felhő alatti átvonulást. […] Óriási korongja az életnek, mint hatalmas izzó gong, méltóságteljesen emelkedett, azután eltűnt a felhőben. Ekkor csak szentképekről ismert, és eddig hihetetlennek tűnő sugarak látszottak. De egy fél óra múltán teljes fényében ragyogott a keleti széltől megtisztított égbolton.”

***

„Becsülöm a tenger emberét, napbarnított mosolyát, barátságos, földakaratú, földszilárdságú mosolyát, család-asszonyváró letörtségét, elszabott bő nadrág hangsúlyozta, lustának tűnő, mégis oly magabiztos járást. Becsülöm és próbálom – akarom érteni kidüllesztett mellű, viharral vitatkozó örömüket, gyermek−síró−szeretőölelő fájdalmukat” ‒ Tóth Árpád.

(Az idézetekben pótoltam a könyvből hiányzó központozást.)

Szerző: Wagner Sára

Nyitókép: A Syrius a repülőtéren, úton Ausztrália felé. Fotó: Berend Iván

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.