Orszáczky Miklóst a soul érdekelte igazán. „A jó zene bizseregtet, a hátgerinceden átfut a borzongás” – nyilatkozta az Üzenet című dokumentumfilmben közzétett felvételen. Jackie azt is megfogalmazta, hogy „a lényeg az, hogy a zene érzésvilágának őszintének kell lennie.” De ki az a lassan Jackie-vé vált Orszáczky Miklós, akit itthon többnyire az elbukott Syrius történet hőseként ismernek, Ausztráliában pedig zenetudományi disszertációk témája?
Az ausztrál kreatív dzsessz színtérről szóló PhD-dolgozatában Andrew Robson – akivel mellesleg együtt zenélt − Orszáczky meghatározó karizmáját firtatja. Alapvetően a funk és soul stílust játszó zenekarait, így a The Godmotherst és a The Grandmasterst vizsgálja. Ahogy leírja, a Jump Back Jack együttes állt a legközelebb ahhoz, hogy a mainstream kultúrán belül is sikert érjen el a nyolcvanas években. Kiemeli a hangszerapparátus különlegességét is: ezekben a zenekarokban sokszor két-két dobos és két-két elektromos gitáros játszott a fúvós szekció és a vokalisták mellett. A saját műveken kívül standard feldolgozásokat is előadtak, többek között James Brown, Donny Hathaway, Ray Charles és Bill Withers számait. Robson azt is megosztja értekezésében, hogy a kilencvenes évek elején Jackie együttese volt az egyik, amely rendszeres fellépési lehetőségeket, bevételi forrást tudott számára biztosítani.
Láthatjuk, hogy a művészet/alkotás és a kereslet/népszerűség fókuszpontja közti ellentét Sydneyben, a kilencvenes évek dzsessz-színterén is meghatározó. Részben állíthatjuk, hogy ez a helyzet hasonló lehetett (volna?) a hetvenes évek eleji szocialista kultúra működéséhez, csak épp az nem kapitalista. Ráadásul a mítosz ellenére, miszerint a Syrius együttes elbukott, a Syrius tagjai rendszeresen játszottak, a korszakhoz képest egészen jól kerestek, és az 1970−1973-as felállásukról az ifjúsági sajtó a kezdetektől fogva csak pozitívan szólt. Igen gyakran jelentek meg cikkek az együttesről. Az egyik legelső, 1967-es, a Polgári Védelemben megjelent írásban a zenész ars poeticája már fel is sejlett:
„Szeretnénk valami pluszt hozzáadni a beat stílushoz. […] Ez a fajta zene úgy gondolom hosszú életű lesz, de a gitár előbb-utóbb kimegy a divatból. A jövő azt hiszem a kamara beaté, klasszikus ‒ fúvós és vonós ‒ hangszerek bekapcsolásával. A sarokban támaszkodó nagybőgő már erről a tervünkről is árulkodik.”
Az írás arról is beszámolt, hogy „Orszáczky Miklós például a francia költészetről beszél lelkesedéssel”. Tóth Károly, a cikk szerzője polgári védelmi ezredes volt. Orszáczky első nyilvános szerepe egyébként Schiffer Pál 1967-es Tiltakozó ének című kisfilmjéhez kötődik, amely betétdalának – a pol-beat próbálkozások idején − zenéjét ő maga szerezte. Ezek az ellentmondásos és váratlannak tűnő jelenségek csöppent sem meglepőek a Kádár-korszak kultúrájában.
Jackie és Anna Orszáczky 1985-ben. Fotó: Pesti Műsor
Visszatérve Robson írásához, a szerző vallja, hogy „Orszáczky volt az első zenész, aki miatt megkérdőjelezte(m) a zenei stílusok közti különbségtétel szükségességét”. A mondat összecseng azzal a rövid és velős cikkel, amit pár évvel ezelőtt Balogh Károly írt. Ráduly Mihály mellett a Syrius Anno lemez létrehozásában és a Syrius hagyaték őrzésében is nagy szerepet játszik Balogh. Írásában annak a tényét hangsúlyozta, hogy Jackie munkásságának sokszínűségét a funk alapvető „félreértése” miatt a magyar közönség nem értékeli a helyén. Hiszen ahogy Balogh megjegyzi, a legtöbben tévesen azt állítják, hogy Orszáczky a Syrius zenekarral érte el karrierje csúcsát.
Orszáczky 1977-ben tért vissza először Budapestre, a Rákfogó együttes egykori tagjaival, többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Kőszegi Imrével és Babos Gyulával játszott. Ráduly Mihály jelenléte nélkül mégsem lehetett ez az igazi Rákfogó. Felvételt is készítettek, amely a Magyar Rádióban többször adásba került. Ebben az évben Széttörtek az álmok címmel – amely önbeteljesítő jóslatként ragad rá a Syrius történetének elbeszélésére – írta a Hajdú-Bihari Napló, hogy „a Syrius együttesnek valamikor nagyon egyéni és tartalmas álma ‒ zenei világa ‒ volt. A »klasszikus« korszakban olyan tehetségű muzsikusok alkották az együttest, akik azóta is rendkívüli elismerést váltottak ki, főleg külföldön.” A Széttört álmok − ahogy azt már írtuk − már egy más tagokból álló együttes lemeze, amely ugyancsak 1977-ben jelent meg. Ez a lemez volt az egyik apropója a magyar populáris zenéről szóló cikknek, amelyből az előző idézet származik. Az Esti Hírlapban Kőbányai János így számolt be Orszáczky érkezéséről:
„A Syrius egykori basszusgitárosa, énekese, szellemi vezére, Orszáczky Miklós, majd háromévi távollét után érkezett haza Ausztráliából, ahol jelenleg dolgozik. Kedden landolt a gépe, csütörtökön már a kőbányai klubban »szállt be« egy jam sessionba, abba a muzsikálási formába, amit ő honosított meg Magyarországon.”
1977-ben a Magyar Zeneművészek Szövetsége jazz szakosztályának tájékoztatója is kitért a zenész hazatérésére. Az év végén az Esti Hírlap ismét hivatkozott Orszáczky jelentőségére, aki az Egyetemi Színpadon „indította el emlékezetes jam session-mozgalmát”. Az évek múlásával egyre jobban kopott ki a Miklós, és egyre inkább Orszáczky Jackie-ként hivatkozott rá a magyar sajtó is.
Orszáczky 1985-ben. Fotó: Lengyel László / Polifon
1984 karácsonyán mutatta be Hobo a Vadászatot a Sportcsarnokban, amely eseményre Jackie-t is meghívta. „Ma már nem úgy fest, mint régen, rövid a haja, ám ugyanolyan szerény; gitárjátéka, egyéni, bluesos éneklése sem változott.” Az 1984 decemberi és az 1985 januári hazai fellépései alkalmával elmondta, hogy gyökerei a soul és a rhythm and blues „zenékben erednek és öröm volt elővenni a régi dolgokat...” Az egyik interjúban pedig új munkájáról mesélt.
„Az új nagylemezem, amely hamarosan Sydney-ben jelenik meg, (...) elsősorban sajátos ausztrál élethelyzetekről fog szólni. Például egy gyilkosról, kinek tettében megpróbáltam megtalálni a pszichológiai indítékokat. Vagy egy lakótelepi öreg néniről, akinek már nincs semmije, és csak várja, hogy visszajöjjön az, akit már régen eltemetett. Vagy egy nagyvárosi lányról, aki annak idején egy fiatal gitárossal élt együtt, és ma már a főnökével jár ebédelni.” Az Industrial Accident című lemez 1986-ban jelent meg.
Orszáczky életművét már többen próbálták bemutatni, ezen kísérletek közé tartozik a pár éve kiadott ellentmondásos kötet, és Czencz József 2017-es, fentebb már emlegetett Üzenet című filmje. A 2001-es Tátrai Ausztráliában című film is sokat őriz Jackie személyiségéről, zeneiségéről. Mégis, van valamiféle hiányérzete az embernek. Hiszen Jackie megannyi hang szálát szőtte élete során, és a mindenkori kulturális rendszer, amelyikben értékelték ‒ ahogy az érte rajongó dokumentumfilmesek is ‒, mintha valamit mindig takarásban tartanának. Hiányzik az egész. Azt, hogy milyen hagyaték is állhatna rendelkezésre, nehéz megállapítani, ugyanis a család sok dokumentumot Novák Emilnek adott, aki ezeket nem teszi közkinccsé.
Szerencsére a Tátrai-film mellett vannak még olyan nyilvános dokumentumok is, amelyek rámutatnak arra a nyitottságra és szüntelen mozgásra, ami által Orszáczky mindig képes volt újat létrehozni és megeleveníti a számára fontos zenei hagyományokat. Zenei élete később is ugyanolyan izgalmas volt, mint a Syrius három éve. Erre világít rá a Halper László által készített interjú, és Miklós Milán (Miklós Tibor fia) Orszáczkyról szóló szakdolgozata. Miklós Tibor jó barátja volt Orszáczkynak, és ő szerezte a Syrius utolsó dalainak (Hamlet, a sólyom; Igazi tisztaságot; Nyitány és induló; Magas fák közt) szövegét. Ezek a dalok is háttérbe kerülnek Az ördög álarcosbáljával és a Széttört álmokkal szemben. Pedig az újítás szele tetten érhető rajtuk. Gyakorlatilag a három évet alkotó Syriusnak három zenei korszakára ismerhetünk rá. Érdekességként említem, hogy az 1980-ban, a Margitszigeten bemutatott Evitában Miklós Tibor eredetileg Orszáczky Miklósnak szánta Che Guevera szerepét, amelyet végül Szakácsi Sándor formált meg. Ezzel az adaptációval indult útjára egyébként Miklós Tibor Rockszínháza.
Az 1984-es Vadászat-koncertről szóló egyik beszámoló így zárult: „Az udvarias tapsból teljesen nyilvánvaló volt: meg nem valósult álmokra és elvetélt mítoszra nem lehet nosztalgiázni.” Orszáczky munkásságának megítélése már a nyolcvanas években összefüggött a magyar rockzene aranykorának temetésével, visszasírásával − ahogy Kőbányai írásának címe szólt, a Beat ünnep után. Miközben Jackie új vizeken evezett már, és ugyanolyan izgalmas és újító zenei megoldásokon dolgozott, mint annak idején a Syrius együttesben. Csak nem Magyarországon.
Folytatjuk!
Szerző: Wagner Sára
Nyitókép: Orszáczky Jackie 1970-ben. Fotó: Berend Iván
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.
