1970 elején a Syrius új felállása, hasonlóan az akkori magyar beatzenekarokhoz, olyan nyugati együttesek dalainak feldolgozásaival jelent meg a magyar populáris zene színterén, mint a Beatles, a Spencer Davis Group vagy a King Crimson. A rajongók az 1970 és 1973 közötti Syriust a „legendás” jelzővel illetik, ezzel megkülönböztetve a régebbi és későbbi formációktól. Az akkori felállás tagjai Orszáczky Jackie (ének, basszusgitár), Ráduly Mihály (szaxofon, fuvola), Pataki László (zeneszerző, billentyűs), Veszelinov András (dobos) és a Syrius alapítója, Baronits Zsolt (szaxofon) voltak.

A zenekar 1971-ben közel egy évet töltött el Ausztráliában. A külföldi útjuk előtti magyarországi működésükről nagyon kevés hozzáférhető dokumentum van. Azt, hogy egy, a vasfüggöny mögül érkező zenekar külföldi jelenléte milyen ritkaságnak is számított a hetvenes években, többek között egy ausztrál fanzine is bizonyítja, melyben a John Lennon által készített karikatúrák közlését követően jelent meg egy többoldalas, a Syrius munkásságát elismerő cikk. Érdekes adalék, hogy az anyagra a mai napig emlékszik az ellenkulturális újság egyik szerkesztője. A cikk szerzője hangsúlyozta, hogy a zenekar mind a magyar, mind az ausztrál kormány támogatásával érkezett az országba. „Öt hosszú hajú farmeres srác, akik teljesen máshogy néznek ki, mint a zenészek ezrei az ország diszkóiban. Azonban a kinézetünknél ittlétük sokkal jelentősebb részlet, hisz mi mind úgy tudtuk, hogy a kommunista blokk nem tolerálja sem a popzenét, sem a hosszú hajat.”[1]

Kőbányai János Orszáczkyval készített, 2009-ben a Népszabadság hasábjain megjelent interjújában a zenész így emlékszik vissza a kezdetekre:

„Megérkeztünk Ausztráliába, Perth-be. Ez egy kisváros. úgy másfélmillió lakosú. Adelaide a legközelebbi település, vagy három és fél ezer kilométerre. Elvittek egy kínai vendéglőbe, mert oda nyomott be bennünket az ügynök, egy azóta elhalálozott popsztár, Lucky Star show-jába, őt kellett kísérnünk két hétig. Egy óra tánczene után jött a sztriptíz, s csak aztán az Elvis Presley-re hajazó Lucky Star. A manusok ették a kínai kaját, majd felálltak táncolni. Olyan hely, mint a Kati bár, csak műsorral és sztriptízzel. Lucky Start lekísérni hagyján, volt gyakorlatunk Hofi Gézától Kovács Katiig. A Csattanoga csucsut és egy hangos boszanovát kellett volna még nyomatnunk. Három nap után megmondtuk, hogy nekünk ez nem kell. Csellengtünk másfél hétig Perth-ben. Meló nem akadt. Lenéztünk egy rock klubba – ilyen jellegű Magyarországon akkor még nem volt: roppant bár és egy színpad. Beszálltunk egy órára a Bakery nevű zenekar műsorába, aminek később nagy szerepe lett az életemben.”[2]

Orszáczky Novák Emil által nemrégiben publikált hajónaplójának köszönhetően részben rekonstruálható az ausztrál oda- és visszaút, valamint azon ausztrál városok listája is, ahol a zenekar megfordult. E kiadás tanúskodik arról, hogy rengeteg ausztrál dokumentum, valamint Jackie által papírra vetett gondolat létezik, de sajnos egyelőre Novák, aki egyébként Ausztráliában élt egy darabig, és filmet is forgatott a Syriusról a kilencvenes években, eddig még nem tette hozzáférhetővé őket átlátható és feltárható formában.

Az egyik utolsó ausztrál cikk, mely már a Syrius távozása után jelent meg, így szól:

„Talán többé nem látjuk a zenekart, de mindenképp hallanunk kéne őket. Az egyik legtitokzatosabb és legötletesebb Ausztráliába érkező banda. Albumuk valamelyest segít betölteni az űrt, ami távozásukkal keletkezett.”[3]

Az együttes 1971 októberében annak tudatában indult vissza Magyarországra ‒ több mint egy hónapos út árán ‒, hogy további nyugati koncertlehetőségek várják őket, azonban ezeket a meghívásokat, Baronits Zsolt visszaemlékezései szerint, a magyar kultúrpolitikai intézmények döntéshozatali pozícióban lévő tagjai vagy eltusolták, vagy mást küldtek ki, vagy egyszerűen lemondták. A Syrius ezen felállása 1973-ban feloszlott, Ráduly Mihály ösztöndíjasként Bostonba ment tanulni, Orszáczky Jackie pedig valamivel később visszament Ausztráliába, ahol az imént idézett Bakery együttes tagja lett. Sokat elárul a zenész elismertségéről, hogy versenyt neveztek el róla kint, és egy ausztrál doktori disszertáció is feldogozta munkásságát.

A Syrius nagy dobásai Ausztráliában

A Syrius együttes ausztrál recepcióját vélhetően jelentősen meghatározta a Peter Schulthorpe ausztrál zeneszerzővel való közös munkájuk. Sydneyben, az egyetem nagytermében (University of Sydney, Great Hall) adták elő Love 200 című kompozícióját, a Love 201 bemutatójára pedig az Aquarius Fesztiválon került sor 1971. május 1-jén, ahol Bach IV. Brandenburgi versenye is felcsendült:

„a Syrius megtöltötte a termet élettel. Schulthorpe zenéje a Brandenburgi verseny felvételére épült, melyet az együttes dob-, orgona- és szaxofonjátékkal egészített ki”[4]

A koncertről további pozitív kritikák is megjelentek. Az Aquariuson túl a Syrius olyan fesztiválok fellépője volt, mint az Odyssey Music Festival, a Mittagong (The Fairlight Blues and Heavy Music Festival), és a Myponga (First Australian Festival of Progressive Music), melyek a legnagyobb ausztrál fesztiválok közé tartoznak. A zeneszerző Syriusszal való közös munkáját biográfiája (Peter Schulthorpe: The Making of an Australian Composer) is jegyzi, melyből kiderül, hogy együttműködésükről sajnos nem maradt fenn egyetlen hangfelvétel sem.

Devil’s Masquerade

A legendás felállás egyetlen nagylemezét, a Devil’s Masquerade-ot (SEL‒934377) Melbourne-ben a T. C. S. Studiosnál rögzítette. A lemezt a független Spin Records adta ki, és a Festival Records terjesztette. Az ausztrál kritikák megosztóan vélekedtek az anyagról. Annak ellenére, hogy a Syriusról szóló ausztrál dokumentumok zöme különlegességüket, egyediségüket méltatja, a GoSet kritikája a nyelvi korlátokat hangsúlyozta ‒ a kritikus nem érezte az albumon a zenészek játékának egységét, sem a dalok és melódiák hatását.[5]

A The Sydney Morning Heraldban Gil Wahlquist dicséri az albumot, az ausztrál zenei szcéna kihívójaként tekint rá:

„A Syrius egyetlen albumának elmés és általános zsenialitása kihívás az ausztrál zenei szcéna számára. Semmi cukros máz, fölösleges fűszer nincs az anyagban: feszes, koncentrált előadás, mely Gershwint idézi. A tonalitás, frazálás és melódiák a rockzenéből eredeztethetők, segítik, hogy létrejöjjön a mély intenzítású költeményt idéző hang. A Crooked Man, amit egy öttagú zenekar játszik, mintha nagyzenekari előadás volna: kihasználják a néhány hangszer zenekari kvalitását. Kimagasló LP, amit hallani kell.”[6]

Az album a legdrágábban beszerezhető Syrius-dokumentum, melyből tudomásom szerint Magyarországon csak néhány példány van magánkézben. A Discogson ezerkétszáz‒ezerötszáz euróért kínálják.

Az ausztrál dokumentumok

Fontos leszögezni, hogy jórészt az ausztrál felvételeknek köszönhető, hogy ma vannak hozzáférhető hang- és audiovizuális anyagok a Syriusról. Ausztráliában a lemezen túl stúdiófelvételek is készültek, többek között a Széttört álmok angol verziója, valamint feldolgozások kerültek rögzítésre. Ennek köszönhető az is, hogy 2017-ben Dave Laing The World’s Greatest Hungarian‒Australian Beatles Cover címmel írt a Syriusról, és a Devil’s Masquerade-ra a korszak egyik legjobb ausztrál lemezeként hivatkozott. A Syrius ausztrál médiamegjelenésének mennyiségi és tartalmi szempontból két legfontosabb orgánuma az ausztrál ABC csatorna populáris zenei műsora, a GTK (Get to Know), melynek tizenegy részében[7] szerepelt a zenekar, valamint az első ausztrál populáris zenei magazin, a GoSet, közel egy tucat Syriusról szóló cikkel. Kiemelendő a csupán tíz lapszámot megélő ellenkulturális folyóirat, a High Times Syriusról szóló, a bevezetőben idézett írása is, valamint a University of Queensland egyetemi lapjának, a Semper Floreatnek a Syrius-cikke:

„A Syrius fantasztikus volt, és talán mostmár megérthetjük, hogy az ausztrál bandáknak miért van nehéz helyzete Angliában olyan együtesekkel szemben, akiknek stílusa hazánkban ismeretlen”.

 

Egy januári cikk ‒ Mike Channel’s Pop People[8] ‒ hosszasan taglalja a zenét, amit játszanak, olyan jelzőkkel illetve, mint a „heavy”, a „kompromisszummentes” és a „nehezen befogadható”.

Az egyik legelső, a Syrius érkezését beharangozó cikk Európa-szerte ismert zenekarként hivatkozott rájuk,[9] a januárban a Postscript Weekenderben megjelent Top European Group Here[10] című anyag pedig lengyelországi, csehszlovák és német turnéikról szól. További írások jelentek meg a Syriusról a The Sydney Morning Herald hasábjain is, melyek sok esetben más újságok anyagait szemlézték. További lapok, melyek tudósítottak a zenekar ausztrál jelenlétéről: The Canberra Times, Woroni, Music Maker, The Advertiser, Tharunka, The Australian Women’s Weekly, Postscript Weekender.

A Syriust ausztrál történeti művek is jegyzik. Az Australian Freedom Train, The Australian Progressive, Hard Rock and Blues Record Guide című zenetörténeti kiadványban a szerző, Ian McFarlane 1996-ban visszamenőleg így ír a zenekarról:

„A Syrius egy kimagasló magyar dzsesszrock együttes, mely 1971 és 1972 körül egy ideig Ausztráliában élt. A zenekar egy ambiciózus albumot rögzített itt, amely egy többrétegűen sajátságos munka gyümölcse. Többnyire free jazz jellegű, egy kis progresszivitással és Blood, Sweat and Tears-hatással fűszerezve.”[11]

Paul Conn 2000 Weeks: The First Thirty Years of Australian Rock and Roll and then Some című, lemezeket összesítő és pontozó művében, akárcsak McFarlane, a dzsesszrock stílusába sorolta a zenekart, valamint hóbortosnak titulálta a nagylemezükön szereplő számok címeit, melyeknek szerinte nem sok köze van magához a zenéhez.

A Who’s Who of Australian Rock című könyv szerint a Syriusnak már több albuma is megjelent Magyarországon, mielőtt kimentek volna: „dzsesszrock kalandozásuk, habár néha monoton, figyelemre méltó; egyszerre nehezen megfogható és könnyen befogadható”. A leírás kiemeli a zenészek közti kapcsolatot, a zene komplexitását, John Coltrane, Brian Auger, a Chicago és a The Flock hatását.[12]

Befejezés

Nehezen tárható fel, hogy valójában a zenekarban veszélyt látott-e a politika, és tudatosan gátolták-e meg őket abban, hogy visszamenjenek nyugatra, vagy inkább a korrupció rendszeréről van szó, egyszerűen arról, hogy nem fizettek a megfelelő embernek, aki döntési pozícióban volt. Baronits egy interjúban ki is fejtette, hogy ha egy lakás megvételéhez elegendő összeget letettek volna az asztalra, kiengedték volna őket.[13]

1971 szeptemberében a GoSet magazine még arról tudósított, hogy „a Syrius kétségtelenül világklasszis csapat. Charlie Fisher, a zenekar menedzsere azt nyilatkozta, hogy a Syrius Hollandiába, Németországba és Angliába megy (ahol talán még egy albumot is rögzítenek), majd végül visszatérnek Magyarországra.”[14] Egy másik cikk szerint a Syrius Angliába megy, és csak utána tér vissza Magyarországra.[15] Az európai és amerikai koncerttervekről, valamint egy új lemezfelvétel tervéről az ausztrál újságcikkek mellett az alábbi Baronits-idézet is tanúskodik: „Júniusban jugoszláv turnéra van meghívásunk, a ljubljanai jazzfesztiválra, majd később Belgrádban és Szabadkán koncertezünk. Felmerült a lehetősége egy nyugat-európai, amerikai turnénak is. Közeli kapcsolatba kerültünk Janet McDonalddal, a néhai Orgonavirágzás című híres amerikai film azonos nevű főszereplőjének unokahúgával, aki nagyszerű rockénekesnő és felajánlotta, hogy közös műsoron és lemezen szerepeljünk. Szeptemberben Londonba megyünk egy jazzrock klub meghívására, néhány fellépésre.”[16]

A magyar kultúrpolitika – külföldi utazás esetén az Interkoncert – blokkolta a Syrius nemzetközi sikerének lehetőségét. Nehéz arra a kérdésre választ adni, hogy valójában milyen célok vezérelték a döntéshozókat. Töredékes visszaemlékezések tanúskodnak arról, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál Bors Jenőt és Erdős Pétert nem érdekelte a Syrius. Erdőst így idézte Mándoki László: „A Syriust megszüntetjük, jött egy felkérés az imperialistáktól, majd kiküldjük a Locomotivot, mert őket szeretjük.”[17] Az talán még érdekesebb kérdés, hogy egyáltalán miért és hogyan engedték ki a zenekart Ausztráliába, melyre a hivatalos dokumentáció hiányában egyelőre nincs részletes válasz.

Szerző: Wagner Sára

Nyitókép: A Syrius a repülőtéren. Fotó: Berend Iván

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.